Hatalmasat ugrottak a magyar keresetek
2022. március 28. Az idén januárban – derült ki a KSH által közzétette adatokból – a kedvezményeket is figyelembe véve a nettó átlagkereset egészen elképesztő mértékben, közel 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bruttó átlagkereset 467,3 ezer forintra rúgott.A KSH ma közzétett adatai szerint 2022 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 467 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 477 700 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 310 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 322 100 forintot ért el.
Mint a statisztikusok kiemelték: a bruttó átlagkereset 13,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 14,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset emelkedéséhez a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a bérminimum jelentős emelése járult hozzá mindhárom szektorban.
A reálkereset 5,4 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 7,9 százalékos növekedése mellett.
A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476 800, a költségvetésben 436 200, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5, a költségvetésben 12,8, a nonprofit szektorban 32,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése nagy részben az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek – köztük az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének – köszönhető. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott. Szerző: Azénpénzem
Címkék: keresetek, statisztika, KSH, bér, átlagbér, minimálbér, bérminimum
Kapcsolódó anyagok
- 2023.03.28 - Zuhan a reálkereset Magyarországon
- 2022.09.23 - Félmillió a bruttó átlagkereset
- 2022.09.13 - A hazai cégek több mint negyede tervez elbocsátásokat
- 2022.07.25 - Kiderült, mennyit keres a lakosság
- 2022.05.03 - A hivatalos adatnál ötödével kevesebbet kerestünk
- 2022.04.26 - Robbantak a bérek Magyarországon
- 2022.04.25 - 10 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók bére
- 2022.04.05 - Nyugdíj: szűkmarkúan és későn, de megjelent a rendelet
- 2022.01.25 - Ennyit keres valójában a magyar
- 2022.01.18 - Pokolian megdrágul az alapszámla
- 2022.01.04 - Beindultak az extra béremelések
- 2021.12.27 - Sokan kerülhetnek lehetetlen helyzetbe a béremelés után
- 2021.11.03 - Tényleg 200 ezer lesz a minimálbér
További kapcsolódó anyagok