Hatalmas sikerek ért el a magyar tőzsde, ezért változik a vezetés
2017. március 1. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette, hogy kezdeményezi a tulajdonában lévő Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közgyűlésének összehívását. Ezen választhatnak majd új elnököt, de Nagy Márton már mától nem tölti be ezt a tisztséget.Az MNB március 16-ára hívta össze a kizárólagos tulajdonában levő BÉT közgyűlését. Mint jelezte: ezen javaslatot tesz arra, hogy az igazgatóság elnöke Végh Richárd legyen, aki változatlanul ellátja majd a vezérigazgatói poszt betöltésével kapcsolatos feladatait is. A közleményből szó szerint idézve: „az igazgatóság elnöki tisztét 2015. december 16-a óta Nagy Márton, az MNB alelnöke töltötte be 2017. március 1-ig”.
A dolgot a dátumok furcsaságán túl pikánssá teszi egy nemrég megjelent cikk. Abban a 24.hu osztja meg az olvasókkal, hogy az MNB „agyának tartott” Nagy Márton a jegybanki belső hatalmi átrendeződések kárvallottja lehet. A cikkben szerepel, hogy a szakember korábbi térvesztése után egy másik fontos területet, a bankrendszer stabilitásával foglalkozó, úgynevezett makroprudenciális területet is elveszti, és inog a pozíciója a tőzsde élén is.
Uniós pénzből is fejlesztenék a tőkepiacot
A BÉT (egyelőre még csak) vezérigazgatója, Végh Richárd a Portfolio.hu-nak adott interjúban azt mondta, hogy Nagy Márton a BÉT elnöki posztjáról „tervezetten” mondott le. Végh csakúgy, mint az MNB közlemény, azzal indokolja ezt a fejleményt, hogy „az elmúlt egy évben olyan eredményeket sikerült elérni, amelyek nyomán már nincs szükség a tőzsde működésének irányításánál a jegybank részéről a közvetlen alelnöki felügyeletre”.
Az interjúban a leendő elnök-vezérigazgató elégedettnek tűnt az elért eredményekkel. Mint elmondta: tavaly megtört az elmúlt évek rossz trendje, és hat kibocsátás történt a BÉT-en. Az Alteo és a Duna House részvényeket vitt a virtuális parkettre, négy vállalat (köztük az Eximbank) pedig kötvényt. Állítólag több nagyobb társasággal is előrehaladottak az egyeztetések a tőzsdére lépésről; velük már tanácsadó cégek is foglalkoznak, de neveket nem említett Végh.
A tervekről kiderült: folytatják az együttműködést a kormánnyal, folytatják a tőzsdei aspiránsok edukációját, segítik a tőzsdére lépésüket, de a tervezik azt is, hogy európai uniós források segítségével építik tovább a hazai tőkepiacot. Az idei év újdonsága lesz, hogy megjelennek az első szabályozott ingatlanbefektetési társaságok, amelyek tőzsdei bevezetéséhez a jogszabályi háttér már elkészült.
Szerző: LG
Címkék: tőzsde, BÉT, MNB, kibocsátás
Kapcsolódó anyagok
- 2017.09.07 - Tényleg nőhet még a magyar részvénypiac?
- 2017.06.06 - Újra nekifut a tőzsdének a Waberer's
- 2017.05.25 - Felfüggesztették a WINGHOLDING kötvényeinek kereskedését a tőzsdén
- 2017.05.12 - Vége a Strategon Értékpapírnak
- 2017.04.24 - Vigyázat, minden tőzsdés regisztráció törlődik!
- 2017.04.13 - A Konzum szeretné megtartani a kisbefektetőket
- 2017.03.16 - Ennyit fizet Mészáros Lőrinc az Opimus részvényekért
- 2017.03.16 - Diákok figyelem! Ma indul a tőzsdejáték
- 2017.03.13 - Teljesen lenyeli Mészáros az Opimust
- 2017.03.06 - Miben gyarapodott leginkább a pénz?
- 2017.03.03 - Új részvény a tőzsdén
- 2017.02.22 - Kész, kidobták őket a tőzsdéről
- 2017.02.13 - Börtönt hozhat az árfolyam manipulációja?
- 2017.01.08 - Karanténba tettek három részvényt
- 2017.01.06 - Újabb cég távozik a tőzsdéről, mert drága
- 2017.01.04 - Kivonul a tőzsdéről az Externet
- 2015.11.24 - Már tőzsdéje is van az MNB-nek
További kapcsolódó anyagok