Ha hiszi, ha nem, túl olcsó még nálunk a fodrász

2021. október 26. A magyarok átlagosan 3500 forintot adnak ki a fodrásznál, míg Nyugat-Európában a diszkont hajvágás is 20-25 euróba (körülbelül 8 ezer forintba) kerül. A SzalonSkicc az idén 8-10 százalékkal emelte árait, de ezt is csak óvatosan merte megtenni.

Szakadéknyi a különbség a hazai és a nyugat-európai fodrászszalonok szolgáltatási árai között, amit az eltérő költségstruktúra sem indokol – írta meg a Világgazdaság. Havasi Krisztián, a Henkel Beauty Care üzletág Professional területvezetője a lapnak kifejtette: míg a magyar piacon az átlagos fejpénz továbbra sem haladja meg a 3500 forintot, addig Nyugat-Európában a diszkont hajvágás is 20-25 euró, a szalonok többsége viszont inkább 35-40 eurótól felfelé vállal munkákat. Azaz a szolgáltatási árban három-négyszeres vagy még nagyobb a különbség, miközben a felhasznált eszközök és hajápoló szerek terén legfeljebb másfélszeres, a fennmaradó részt pedig a magasabb rezsiköltségek sem indokolják. 

A szakember emlékeztetett arra, hogy az uniós fizetőeszközzel szemben az elmúlt három-négy évben 20 százalékkal gyengült a forint. A kiemelt helyen lévő üzletek bérleti díját pedig többnyire euróban számolják. A Schwarzkopf Professional első embere szerint sokszor az is a fejlődés gátja, hogy egy jó fodrász nem feltétlenül felkészült vállalkozó, pénzügyi tudatosság híján pedig sokan falakba ütköznek.   

Szénási István, a SzalonSkicc szalonhálózat tulajdonosa szerint infláció plusz 2-3 százalékos drágulás egészséges árnövekedés lenne, csakhogy az utóbbi években éppen az árérzékeny fogyasztók miatt még a pénzromlás ütemét követő átárazás sem történt meg. Az országszerte 25 szalonnal rendelkező SzalonSkicc berkein belül az idén a 8-10 százalékos áremelést is csak úgy hajtják végre, hogy azért cserébe pluszszolgáltatást kínálnak, ráadásul fokozatosan, régiónként a vásárlóerőt figyelembe véve lépnek.

Szerző: Világgazdaság/Azénpénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok