Ne hagyja a pénzt az államnál!

Gyakorlati tanácsok a hűtő- és mosógépcseréhez

2017. augusztus 10. Eddig közel 16 ezren jelentkeztek a háztartási nagygépekhez meghirdetett vissza nem térítendő állami támogatásra. Kér régió már lezárult, a következő lehetőség hétfőn nyílik meg. Egyik olvasónk, aki most is jelentkezett, megosztotta velünk a két évvel ezelőtti hasonló pályázaton szerzett tapasztalatait.

Az első két régióból közel 16 ezer pályázó jelentkezett az Otthon Melege Program keretében meghirdetett, a háztartási nagygépek (hűtő vagy fagyasztó készülékek, mosógépek illetve mosó-szárítógépek) energiamegtakarítást eredményező cseréjére – tudatta a pályázatkezelő. A pályázatbenyújtás lehetősége legközelebb az Észak-magyarországi régióban nyílik meg 2017. augusztus 14-én. Hétfőn reggel 8 órától lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. A jelentkezéssel érdemes sietni, mert a helyi keret gyorsan betelhet (legalábbis erre következtethetünk abból, hogy az előző régióban már 13 órakor határozatlan időre felfüggesztették a pályázatbenyújtás lehetőségét). (A pályázat részleteiről korábban itt írtunk.)

A pénz kizárólag a pályázati portálon található katalógusokban feltűntetett, a „Regisztrált kereskedők listáján” szereplő kereskedőtől beszerzett háztartási nagygépek cseréjéhez jár (a régebbi, korszerűtlenebb gépet le kell adni). A katalógusokat bárki a pályázati honlapról letöltheti. Ezekben majdnem ezer hűtő-, illetve fagyasztógép és 560 mosó, illetve szárító szerepel. Van tehát miből válogatni. A helyzetet azonban nehezíti, hogy még mindig egyetlen regisztrált kereskedő sincs.

A neten kutakodást ajánlják


A pályázatkezelőnél érdeklődtünk arról, hogy ilyen körülmények között hogyan tud valaki az árakról tájékozódni (a jellemző ugyanis az, hogy a gépcserére készülők az árra is figyelve választanak). Mint leírták: elsősorban az interneten történő tájékozódást javasolják. Ígéretük szerint egyébként hamarosan közzéteszik a jóváhagyott regisztrációval rendelkező kereskedők listáját.

Tanácsukra böngészni kezdtük a netet, ami beigazolta, amit eleve gondoltunk, hogy kereskedőnként meglehetősen nagy lehet az árak között az eltérés. A mellékelt táblázatban az online kereskedők szerepelnek. (Külön megnéztük a Média Markt kínálatát, ott több termék a legolcsóbb és a legdrágább közötti áron kapható.)

Néhány legenergiatakarékosabb berendezés ára (ezer Ft)
HűtőszekrényekLegolcsóbbLegdrágább
Samsung RB31HER2BSA144,3*202,3
Electrolux EN3611OOW140162
Whirlpool BSF 8353 OX138180
AEG S53630CSX2152190
Gorenje RK6193LW145170
*külföldi áfával, a szállítási költség 5,4 ezer Ft

Egyik olvasónk szerint aggodalomra senkinek sem lehet oka. Ő 2015-ben már sikeresen pályázott, és mint írta: az összes nagy cég rajta volt a listán, de igen nagy volt a kicsik között is a választék. Akkor a mosógépét úgy vette, hogy megnézte a neten, a kiválasztott gép hol a legolcsóbb. Az üzletben azután az eladó felvilágosította, hogy ugyanabban az árban a kiválasztottnál tud jobbat is ajánlani, és így is tett (vagyis: nem kell mereven ragaszkodni az eredeti, a pályázatban feltűntetett márkához és típushoz).

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok