GVH: már rendben van az IBUSZ árfeltüntetése

2023. november 17. A GVH utóvizsgálata szerint gyakorlatilag minden vállalását teljesítette az IBUSZ. A versenyhatóság korábban a cég megtévesztő árfeltüntetési gyakorlatát vizsgálta. A GVH arra hívja fel figyelmet, hogy az utazások foglalásakor fokozottan figyeljünk arra, hogy a feltüntetett ár valóban magában foglalja-e a teljes csomagot.

A Gazdasági Versenyhivatal eredeti eljárása 2019-ben azért indult, mert az IBUSZ Utazási Irodák Kft. honlapján közölt, közösségi médiás és kirakati hirdetései – egyébként a piacra jellemző módon – a repülőgépes utazási csomagok teljes ára helyett, kizárólag a részvételi díjat tették közzé, és nem tüntették fel az utazás során hozzáadódó díjtételeket. Az eredeti eljárás 2021 tavaszán zárult azzal, hogy a GVH Versenytanácsa elfogadta a vállalkozás előremutató kötelezettségvállalását – írja közleményében a versenyhatóság.

Rendben van a „Tokkal vonóval”

Az IBUSZ az eljárás során önként felszámolta a kérdéses gyakorlatát, csatlakozva a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), teljes árat alkalmazó kezdeményezéséhez. A cég emellett „Tokkal vonóval” szlogennel kampányt is kezdett, és ennek keretében fogyasztói informáló videókat tett közzé és edukációs tréningeket is tartott.

A GVH a kötelezettségvállalások teljesítését minden esetben megvizsgálja. A most lezárult utóvizsgálat során megállapította, hogy az eredeti eljárása eredményes volt, az IBUSZ minden vállalását teljesítette, ugyanakkor az informáló videók közzététele és az edukációs tréningek szervezése a vállaltakhoz képest késve történt meg.

Jelképes bírság

Tekintettel arra, hogy az IBUSZ nem minősül kis- és középvállalkozásnak, így a nemzeti versenyhatóság az irányadó szabályok szerint mulasztás esetén mindig szab ki bírságot. Mérlegelve a mulasztás csekély jelentősét, és azt, hogy a vállalások célja teljesült, a GVH Versenytanácsa jelképes összegű, 300 ezer forintos bírságot szabott ki a cégre.

Az ügy kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal ismételten arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a megtévesztések elkerülése érdekében az utazási csomagok díját egy összegben kell kommunikálni, nem pedig részletekben csepegtetve.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok