Gránit: már nyereséges a részben állami bank
2015. április 10. Tavaly már nyereségessé vált a Gránit Bank, amelyben az állam 2013-ban szerzett részesedést. A pénzintézet 2017-ben tőzsdére menne, de az állam megtartaná a tulajdonrészét. A banknak jelenleg 14 ezer ügyfele van.Úgy tűnik, a Gránit Bankkal kapcsolatban végre elmondhatja a kormány, hogy megvásárlása nem volt kidobott pénz az ablakon. A pénzintézetben 2013-ban szerzett 49 százalékos részesedést a magyar állam, a bank pedig működésének negyedik évében, 2014-ben nyereségessé vált.
És a veszteséges üzletek
Nem volt jó befektetés a Széchenyi Bank, amelyben a Gránit Bankkal egyidőben, 2013 nyarán szerzett 49 százalékos részesedést a magyar állam. A bank bezárása nemcsak az OBA-nak került 12,7 milliárd forintba, hanem az állam közpénzből még 5-5,5 milliárd forintot szeretne minden áron kifizetni a milliárdos betéteseknek. A tavaly teljes egészében megvásárolt MKB Bankért 17 milliárd forintot fizetett az állam, cserébe kapott (kaptunk) egy pénzintézetet, amelynek a konszolidált adózás utáni vesztesége 148 milliárd forint lett 2014-ben.
A bank vezetőinek tegnapi tájékoztatása szerint a 2010 közepén “zöldmezős” beruházásban létrehozott Gránit Bank 2014-ben 183 millió forint adózás előtti és 156 millió forint adózás utáni eredményt ért el. 2014 végére 142 milliárd forintra, közel hússzorosára növelte induló, hétmilliárd forint mérlegfőösszegét – írja az MTI. (2010-ben hétmilliárd forintos mérlegfőösszeg mellett vették meg a WestLB jogosítványait.) Nem volt jó befektetés a Széchenyi Bank, amelyben a Gránit Bankkal egyidőben, 2013 nyarán szerzett 49 százalékos részesedést a magyar állam. A bank bezárása nemcsak az OBA-nak került 12,7 milliárd forintba, hanem az állam közpénzből még 5-5,5 milliárd forintot szeretne minden áron kifizetni a milliárdos betéteseknek. A tavaly teljes egészében megvásárolt MKB Bankért 17 milliárd forintot fizetett az állam, cserébe kapott (kaptunk) egy pénzintézetet, amelynek a konszolidált adózás utáni vesztesége 148 milliárd forint lett 2014-ben.
A Gránit Banknál 14 ezer ügyfél vezet számlát, ennek fele lakossági. Hegedűs Éva vezérigazgató szerint új tendencia körvonalazódik a pénzügyi szolgáltatásokban, megindult a digitális csatornák térnyerése, hamarosan a tranzakcióknak már mintegy kétharmadát digitális úton bonyolítják le. Mindez újszerű megoldások bevezetésére ösztönzi a pénzintézeteket. Demján Sándor, a Gránit Bank legnagyobb magánrészvényese a konzervatív üzletpolitikának a sikerekben játszott szerepét hangsúlyozva rámutatott, hogy „a banknak nem az az elsődleges dolga, hogy hitelezzen, hanem hogy megőrizze a betétesek pénzét”. Bejelentette, hogy a Gránit Bank a biztató növekedési kilátások tükrében részvényei tőzsdei bevezetésével tervezi előteremteni a terjeszkedés finanszírozásához szükséges tőkét. Hegedűs Éva szerint a pénzpiaci kondícióktól függően valószínűleg 2017-ben léphet tőzsdére a bank.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tegnapi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az állam a Gránit Bankban tartott 49 százalékos részesedését meg fogja tartani azt követően is, hogy a bankrendszerben lévő többi részesedését már felszámolta.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Gránit Bank, Hegedűs Éva, Demján Sándor, Varga Mihály