Fiókokat zár be a K&H
2021. július 29. Holnaptól Ácson már nem lesz K&H fiók, az ügyfeleknek a komáromi egységet ajánlják. A bank egyébként a fővárosban is ritkította, illetve ritkítja hálózatát. Folytatták az automatizálást is, további hét helyen nem működik már pénztár.A K&H Bank tájékoztatása szerint az Ácson a Fő utcában levő bankfiókot „összevonják” a komáromival. Az egység utoljára holnap nyit ki. Aki még gyorsan ügyet akar intézni, az csak délig teheti meg. Azután Komáromban, a Klapka György út 3. szám alatt, a Duna Áruházban lehetséges a személyes ügyintézés.
Ugyancsak holnap csuk be végleg Budapesten a Teréz körút 1. szám alatt tevékenykedő K&H fiók. A bank ebben az esetben is „összevonást” emleget. Valójában azonban kettőből csak egy marad, a korábban a Teréz körútra járók mehetnek az Oktogonra, az Andrássy út 49-be. Július 30-án ez a távozó egység is csak délig üzemel.
A K&H egyébként nyáron már ritkította hálózatát. Budapesten a Kossuth tér 18-ból „átköltöztek” az Arany János utca 20. szám alá. Ezt június 18-án lépték meg. Nem mellékes, hogy a bank folytatta fiókjai egy részének korábban már megkezdett készpénzmentesítését. Az idén június 25-étől négy budapesti és négy vidéki egységben található csak automatizált készpénzforgalom. Ezekben az egységekben (a listát itt találja meg) nem működik pénztár.
Arról, hogy mennyire sokan kénytelen már bankfiók nélküli településen élni, itt írtunk
Szerző: Azénpénzem
Címkék: bankfiók, bankok, fiókhálózat, fiókbezárás, készpénz, pénztár, K&H
Kapcsolódó anyagok
- 2021.12.08 - Új digitális bankfiókot nyitott a Raiffeisen Bank
- 2021.09.06 - Egyre drágábban juthat a saját pénzéhez
- 2021.07.22 - Kétmillióan élnek bankfiók nélküli településen
- 2021.07.20 - Megrohanják a nyugdíjasok az ATM-eket
- 2021.05.25 - Sokan halasztják a banki ügyintézést, pedig időpontot is foglalhatnának
- 2021.04.13 - A lakosság harmada szabadságot vesz ki, ha bankba megy
- 2020.07.21 - Mégis kevés a bankfiók Magyarországon?
- 2019.10.16 - Az MNB szerint még mindig túl sok a bankfiók
További kapcsolódó anyagok