Figyelem! Így változik az útdíj
Fónagy János szerint siker az útdíjrendszer
Fotó: Azénpénzem
Fotó: Azénpénzem
Az útdíjrendszer átalakításáról döntött tegnap a kormány. Nem kell fizetni a Ferihegyre vezető mintegy 800 méteres szakaszért, és aki csak emiatt vett matricát – más díjköteles útszakaszt nem használt és nem is fog használni – annak visszaadják a pénzét. Ezt február 28-ig kell kérni – mondta Fónagy János államtitkár mai sajtótájékoztatóján. Az államtitkár szerint nagy siker a megyei matricás rendszer. Húsz nap alatt közel egymillió matricát vettek az autósok, ezen belül az első két hétben kétszer annyian vettek országos matricát, mint 2014 hasonló időszakában. Az államtitkár tájékoztatójának elején úgy tűnt, mint aki magyarázkodik. Szerinte az előzetes tanulmányok és számítások ellenére (ilyet sehol senki nem látott korábban) is lehetnek problémák a próbaüzem alatt. Ezek a gondok csak az éles működés során derülnek ki. Emiatt döntött a kormány a változtatásokról.
A megyei matricák a megye határ utáni első csomópontig lesznek érvényesek. Így az M7-es rövidke veszprémi és az M1 Fejér megyei szakaszáért nem kell fizetni. De egyáltalán nem kell majd fizetni a dunaújvárosi és a szekszárdi Duna-hidak használatáért. Az M86-os Szombathely és Szeleste közötti szakaszán megszüntetik a díjszedést a csatlakozó gyorsforgalmi út kiépítéséig, és ugyanez a helyzet a Kaposvárt elkerülő 61-es útszakasz, valamint az M9-es és az M8-as útszakaszra esetében is. Azaz most még nem kell fizetni.
Kompenzációt kapnak a nagycsaládosok (négy és több gyermek esetén) és a fogyatékkal élők amiatt, hogy a D2 kategóriájúnak minősített kisbuszokra magasabb díjat kell fizetniük. Ehhez azonban jogszabályi változás szükséges, ami áprilisra születhet meg. Így csak ezután kaphatják meg a kompenzációt.
A Budapestre ingázók viszont továbbra is fizethetnek a tavaly még díjmentes szakaszokon. Ugyanis fizetős maradnak az M0-s autóút egyes szakaszai, az autópályák bevezető szakaszai és a vidéki elkerülő szakaszok is. Budaörs polgármesterének tiltakozása süket fülekre talált. Fónagy szerint, ha januárban több autó is volt a nem fizetős utakon, az nem lényeges, mert az még az ünnepeknek tudható be. Szerinte Budaörs polgármestere is egyetért majd vele, és év közben kiderül, hogy nincs forgalomnövekedés az autópálya bevezető szakaszának fizetőssé tétele miatt. Ha pedig Budaörs nem fizeti a közvilágítást az autópályán, akkor arról majd a kormány gondoskodni fog.
Változás lesz még az is, hogy nem kérnek 1470 forint szolgáltatási díjat, ha valaki januárban matrica nélkül használt fizetős szakaszt, és később megváltja a matricát. Pótdíjat továbbra sem kell fizetni ezen érintetteknek. Ha valaki a most díjmentessé vált szakaszok miatt vett matricát, és más, fizetős szakaszokon nem járt vele, az is visszakaphatja a matrica árát (akárcsak a reptéri gyorsforgalmi esetében). A változások februárban lépnek hatályba.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: útdíj, közlekedés, autó, komány, matrica