A címre bejelentett vállalkozás miatt üzleti a díjszabás

Felpörgették a kéményellenőrzéseket

Innen is üzleti a füst (és a hiánya is)
Fotó: Latzer Anna
2017. augusztus 17. Egy éve működik a kéményseprés új rendszere, de információink szerint az ország több pontján csak most fordult igazán élesbe a dolog. Sorra látogatják végig a házakat és lakásokat, nem feltétlenül lista alapján. Akihez így érkeznek, annak ügyelnie kell, mit nyilatkozik, mert több tízezres bírság lehet a vége.

A kéményseprésért 2016 júliusa óta nem kell fizetniük a magánszemélyeknek. Ez nem vonatkozik a kiszállási díjra, ami a Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint országos átlagban 500 forint körül mozog. Az se csodálkozzon azonban, akitől több ezer forintot gombolnak le, mert a rendszer felállítása még nem igazán sikerült. Különböző vállalkozások is tevékenykednek ezen a piacon.

A feladat átvételekor, 2016. július elsején 15 megye 1835 településén összesen 1,8 millió kéményt felügyelt a katasztrófavédelem, az idén augusztus elején már 17 megye 2582 településének összesen körülbelül 2,7 kéményét ellenőrzi és tisztítja a katasztrófavédelemnél dolgozó 606 szakképzett kéményseprő. A települések száma folyamatosan nő, ebben a hónapban Kiskunhalassal bővült a lista. Egy kéményseprőre így évente 4,5 ezer kémény jut, ami naponta (munkanapokkal számolva) 18 kontrollt jelent. Még mindig 40 százalékra rúghat azok aránya, akik más vállalkozásokkal találkozhatnak.

Időnként elmarad a részletes tájékoztatás, a józan ész pedig mást diktál


Az átlag azonban most nem mond sokat, mert azt feltételezné, hogy egész évben egyenletesen folyik a munka. Több jelzést is kaptunk azonban arról, hogy most kifejezetten felpörgették a folyamatot, hatalmas listákkal járják a vidéket a kéményseprők. Ez azonban a jobbik eset: előfordul ugyanis, hogy csak úgy becsengetnek, és a háziakat nyilatkoztatják arról, hogy ők a csak kiszállási díjas lakossági vagy a céges kategóriába tartoznak. A rossz nyilatkozat pedig több tízezres bírságot hozhat.
Kifejezetten abszurdnak tűnik az új szisztéma, amiben az állam nemes egyszerűséggel még az alvó cégeknél is üzleti célúvá minősíti a kéményeket, és ha hinni lehet a szóbeszédnek, rövidesen minden közműszolgáltatást is.
Probléma pedig már most is akadt ebből, akadt, akire ki is rótták a 30 ezer forintos bírságot. Az új szabályozás szerint ugyanis nem az számít (amihez mindenki hozzászokott már), hogy az ingatlan magánszemély vagy cég tulajdonában van. Minden olyan esetben az üzleti díjszabást kell kifizetni (egy egységnyi munkaráfordításért 2-14 ezer forintot lehet számlázni), amikor a címre bejelentettek bármilyen gazdálkodó szervezetet.

Az előírások nem tesznek különbséget főállású és mellékállású vállalkozók között, nem számít az sem, hogy a cég egyáltalán működik-e (amint persze azzal se törődik senki, hogy a kémény valaha vezetett-e füstöt). Alvó cégek és szüneteltetett egyéni vállalkozások miatt is fizetni kell a seprésért.

Jöhet ugyanez a szisztéma a többi közszolgáltatásnál is?


A szolgáltatók körében azt rebesgetik, hogy hasonlóan élesen eltérő díjazást fontolgatnak a ma már tulajdonképpen teljesen államivá vált egyéb közműszolgáltatóknál is. Ezek szerint az áram, illetve gáz is drágábbá válhatna, ha az ingatlanra jelentettek be valamilyen vállalkozást. A gond ezzel (amúgy a kéményseprési díjjal is), hogy hiába kap számlát a cég, a könyvelők az arányos költségelszámolás jegyében nem fogadják el az egész kiadást költségként akkor, ha nem a cég tulajdonában van az ingatlan.

Az egész szabályozás átgondoltságát jól mutatja, hogy csak az idén júniusban jutott a jogalkotók eszébe, hogy a Nemzeti Eszközkezelő kezében lévő lakások bérlőit is a magántulajdonú lakásokra irányadó rendelkezések alá vonja. A hónap közepén döntöttek arról, hogy a hiteladósok használatában lévő ingatlanok esetében is térítésmentes legyen a kéményseprői ellenőrzés, tisztítás és felülvizsgálat. Az a bérlő, aki korábban már kifizette a díjat, a pénzt visszakaphatja, ha a szükséges okiratokat 2017. szeptember 30-áig bemutatja az eszközkezelőnek.

Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!



Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok