Felmondja a kgfb-szerződéseket az MKB

2016. november 2. A biztosításközvetítők számításai szerint a most évfordulós autósoknak átlagosan 10-12 százalékkal drágulhatnak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjai. Mozgást hozhat viszont, hogy a CIG és az MKB Biztosító tulajdonképpen kivonul erről a piacról.

A megjelent tarifák szerint az idei kampányban a legtöbb biztosító esetében tovább emelkedik a kötelező biztosítások díja – számolta ki a Biztosítas.hu. A Netrisk.hu által elvégzett gyors előzetes díjszámítások azt mutatják, hogy az átlagos díjnövekedés mértéke várhatóan 10-12 százalékos lesz. Mint korábban megírtuk: mintegy 1,7 millió az évfordulós szerződések száma. (Ők azok, akiknek most van lehetőségük biztosítót váltani.)

A Netrisk.hu szerint a CIG Pannónia és az MKB is olyan díjakat hirdetett, amelyek azt jelzik, hogy nem kívánnak részt venni a lakossági kgfb-ügyfelekért folytatott idei versenyben. (Erre mi már számítottunk akkor, amikor kiderült: a CIG veszi meg a társaságot.) Ők és a Biztositas.hu is hangsúlyozta: az MKB kivonulásának első lépéseként kivétel nélkül felmondja év végi évfordulós ügyfeleinek szerződéseit (a meghirdetett új tarifatáblát itt nézheti meg). A közel százezer kötelező biztosítással rendelkező állományának így mintegy negyedétől (25 ezer autós évfordulós) szabadulhat most meg.

Az MKB-től távozó autósoknak mindenképpen új biztosítót kell választaniuk. A Biztositas.hu szerint az előző évek tapasztalata azt mutatja, hogy az autósok 90 százaléka ahhoz a biztosítóhoz szerződik, ahol a legolcsóbb díjat találja. Úgy vélik, a váltást segítheti, hogy a három díjat nem hirdető biztosító nyilván ügyfélszerzési céllal döntött a hirdetés elmaradása mellett abból a célból, hogy korábbi kedvező díjaival szálljon most versenybe.

A K&H, a Posta és a Köbe a már korábban érvényes, évközi díjaival vesz részt a kgfb idei „kampányában” (az idézőjel alighanem jobban mutatja a mostani fejlemények tartalmát, mint maga a kifejezés). A Biztosítás.hu adatai szerint egyébként az előző években 3-5 ezer forint volt a váltókat motiváló megtakarítás összege, ami mára már 5 és 10 ezer forint közé emelkedett.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok