Félmillió robogónak nincs biztosítása, pedig kellene
2022. április 11. Becslések szerint mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). Pedig a tulajdonosok mindössze évi 6-8 ezer forintos díjért kockáztatják a bírságot és egy esetleges baleset során okozott kár megfizetését – figyelmeztetnek az alkuszok.Minden olyan segédmotoros kerékpárra is kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni, amely részt vesz a közúti forgalomban. A tulajdonosok döntő része azonban ezzel nincs tisztában – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Pedig egy közúti igazoltatás során mulasztási bírságot kapnak, ha nincs biztosításuk.
Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 37 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában közel 59 ezer kgfb-t kötöttek az üzembentartók. Ez együttesen is csak közelíti a 100 ezres számot, noha a hazai állomány nagysága eléri a 600 ezer példányt. Mindez azt jelenti, hogy félmilliónyi robogó szabálytalanul közlekedik az utakon.
A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. Az MNB 2020-as évről szóló statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában egy év alatt 420 ezerről 505 ezerre, míg a 13-35kW közötti kategóriában 462 ezerről 763 ezer forintra nőtt a balesetek során kifizetett kártérítések átlaga (az utóbbi kategóriában tehát 65 százalékos volt a növekedés). Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is, biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a MABISZ Kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.
- A fenti számok is egyértelműen azt jelzik, hogy nem csak kötelező, de mindenképpen célszerű is megkötni a havi párszáz forintos díjú kgfb-t a robogóra - magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Attól sem kell tartani, hogy a robogósokat biztosításkötéskor retorzió éri a korábbi mulasztásuk miatt. Nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében. Igazoltatáskor pedig a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással. Ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem kínál fedezetet.
Amennyiben a jármű nem rendelkezik rendszámmal, a biztosítók az alvázszámra kötnek kötelezőt. Ezt a jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: robogó, FBAMSZ, alkusz, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, biztosítás, kgfb, rendszám, kártalanłtás
Kapcsolódó anyagok
- 2023.03.29 - Kötelező a robogókra a biztosítás, 350 ezren mégsem kötnek
- 2023.03.06 - Megint drágult a kötelező
- 2023.02.22 - Biztosan befizette a kötelezőt? Sokba kerülhet, ha késik
- 2023.02.20 - Nagyot drágult a kötelező felelősségbiztosítás
- 2022.12.01 - A tavalyinál magasabb átlagdíjjal zárul a kgfb-kampány
- 2022.11.29 - Csütörtökön éjfélig mondhatjuk fel a régi kötelezőt
- 2022.11.22 - Elszabadultak a kgfb-díjak
- 2022.11.16 - Nagyot nőnek a fedezetlenségi díjak is
- 2022.11.14 - 40 százalékkal is nőhet a kgfb díja
- 2022.10.24 - Drágul a kötelező is
- 2022.06.09 - Nem drágult a kötelező az elmúlt egy évben
- 2022.03.07 - Egyre olcsóbb a budapestiek kötelezője
- 2021.12.09 - Tisztességes összeget kell fizetni a személyi sérüléses károsultaknak!
- 2021.11.30 - Jóval olcsóbb lett a budapesti autók biztosítása
- 2021.10.14 - 700 milliót fizetett egy biztosító vadkárra
- 2021.09.13 - Jó hír a budapesti autósoknak: olcsóbb lett a kötelező
- 2021.03.24 - Félmillió robogó fut kötelező nélkül az utakon
- 2020.04.06 - Kell a kötelező biztosítás a segédmotorokra
További kapcsolódó anyagok