Feljelentette az MNB a Széfbankot
2017. december 13. Brutális bírságot szabott ki, de még feljelentést is tett a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mert a Széfbank engedély nélkül nyújtott széfszolgáltatást.Már egy évvel ezelőtt azonnali hatállyal megtiltotta az MNB, hogy a Széfbank és a Hársfa Gold letéti és széfszolgáltatást végezzen az engedélye nélkül. Mint hangsúlyozták: az engedély nélküli széfszolgáltatást nyújtó cégek az ügyfelekben hamisan alakítanak ki biztonságérzetet. Most 200 millió forintos bírságot is kiszabtak, és erről kiadott közleményükben azt is jelezték, hogy a jegybank bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést is tett.
Az MNB tájékoztatása szerint most lezárult vizsgálatai megállapították: a Széfbank Kft. és a "Hársfa Gold" több éven át, a tulajdonukban álló, bárki számára elérhető üzlethelyiségükben – írásban kötött megállapodások alapján, díjfizetés fejében – a tulajdonukban álló széfeket bocsátottak ügyfeleik rendelkezésére. A trezorok bérlői vagyontárgyaikat maguk helyezhették el és vehették ki a trezorokból.
Az amúgy a titokzatosság légkörével körülvett banki trezorokba akár bele is nézhet például az adóhivatal – figyelmeztettünk korábban. Akkor Gurály Ottó, a Széfbank igazgatója portálunknak kiemelte: míg egy banki széfet egy jogosult szervezet akár távirányítással zár alá helyezhet, a Széfbankhoz, mivel nem tagja a bankrendszernek, egy ilyen adatszolgáltatási felhívás el sem jut.
Mindkét társaságnál (a bírságból a Hársfára 66 millió forint jutott) súlyosító körülményként értékelték, hogy a jogszabálysértő állapot huzamosabb ideig fennállt, tevékenységüket nagyszámú ügyfélkör részére végezték, és az MNB ideiglenes intézkedésének hatálya alatt is hirdették. Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: széf, trezor, MNB
Kapcsolódó anyagok
- 2019.12.20 - Alig találni bérelhető banki széfet
- 2019.09.20 - Folytatódik a jegybank csörtéje a széfesekkel
- 2018.11.20 - Ezért üldözi a hatóság a független széfszolgáltatókat
- 2018.08.02 - Újraéledt a Széfbank, de résen volt az MNB
- 2018.04.03 - Perlik a széfesek a jegybankot
- 2018.02.09 - Nem volt etikus a Signal Biztosító
- 2018.02.08 - Így húztak le a bankok, de ennek vége
- 2018.01.12 - Fittyet hánynak a jegybanki tiltásra
- 2016.12.02 - Nincs menekvés, nem működhet nem banki széf
- 2015.10.05 - Zárolhatják a széfeket is
- 2015.08.19 - Dagadó banki széfek
- 2014.07.31 - Akciós banki trezorok
- 2013.07.04 - Széfekbe menekített vagyonok
További kapcsolódó anyagok