Elszoktak a háztartások a vészhelyzetektől
2020. február 25.
A koronavírusra már a közvetlen szomszédban, Észak-Olaszországban is karanténnal reagáltak. Ilyen körülmények között talán érthetőbb (bár minket elég váratlanul ért), hogy egyre többen gondolkodnak el azon, mit kellene vészhelyzetre készülve a háztartásban felhalmozni
Nagymamáink, sőt inkább már dédmamáink idején (járvány kilátása nélkül is) természetes volt, hogy a háztartások állandóan tartottak néhány kilónyi lisztet, zsírt, cukrot és egyebeket, hogy gond esetén legyen mihez nyúlni, legalább valamennyi időt kihúzhasson a család úgy, hogy ki se kelljen lépni a lakásból. Ma viszont már legfeljebb csak a legidősebbek emlékeznek utcai harcokra, kijárási tilalomra, vészes áruhiányra, kiürült boltokra. Ahogy csökkent az ilyesmit viszonylag közeli (annak tartható a szülők meséi is) élményként megélők száma, úgy szorult vissza ez a vésztartalékolás.
Hétfőn már a közvetlen szomszédban, Észak-Olaszországban robbant be az eddig nálunk csak távolinak érzékelhető koronavírus járvány. Lombardiában és Venetoban több kisebb települést karantén alá vontak a hatóságok. Milánóban ugyan nem rendeltek el zárlatot, de egy kisebb pánik kitört: a lakosság a súlyosabb fejleményektől tartva kifosztotta a boltokat, bevásárlóközpontokat. Akadhatnak, akik áruhiánytól tartanak, de - ahogy korábban Kínában is - a fertőzésnek kitett területeken ott is elhangzott, hogy a fertőzéssel szembeni legjobb védekezés: minél kevesebbet kimozdulni otthonról.
Lombardiában, Venetoban, de a környező tartományokban is érzékelhetően kevesebben járnak az utcákon. Elmaradnak a bajnoki meccsek, vagy zárt ajtók mögött rendezik meg őket, üresek a mozik, edzőtermek, sok helyen leállították a közös ebédet, vacsorát a szegénykonyhákon. Félbe szakadt a Velencei Karnevál, Venetoban a piacok és múzeumok zárva tartanak. De nem csak a tömegrendezvényektől tartják magukat távol az emberek. Sok helyen bezárták az iskolákat, Genovában a templomok helyett az interneten tartják a miséket. Több cég is bejelentette, hogy ahelyett, hogy dolgozóinak be kellene járniuk, az interneten keresztül végezhetik a munkájukat.
Bár nálunk még nem találtak fertőzöttet – mint azt a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ülése utáni sajtótájékoztatón (képünkön) egyre hangsúlyozták – , egyre többen fontolgatják, hogy biztos, ami biztos alapon feltöltik a családi készleteket. A szerkesztőségünkhöz meglepő módon már több olyan kérés is érkezett, hogy állítsunk össze egy „túlélő csomagot”. A mellékelt táblázatban szedtük össze, hogy körülbelül mekkora készletet lehet érdemes felhalmozni, persze abban bízva, hogy erre igazán nem is lesz szükség (a cuccok lassacskán úgy is elfogynak majd).
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vásárlás, tartalék, háztartás, vírus, járvány, készlet
Fél a vírustól? Ezeket érdemes tartani otthon
Tájékoztattak
Fotó: Máthé Zoltán, MTI
Fotó: Máthé Zoltán, MTI
Nagymamáink, sőt inkább már dédmamáink idején (járvány kilátása nélkül is) természetes volt, hogy a háztartások állandóan tartottak néhány kilónyi lisztet, zsírt, cukrot és egyebeket, hogy gond esetén legyen mihez nyúlni, legalább valamennyi időt kihúzhasson a család úgy, hogy ki se kelljen lépni a lakásból. Ma viszont már legfeljebb csak a legidősebbek emlékeznek utcai harcokra, kijárási tilalomra, vészes áruhiányra, kiürült boltokra. Ahogy csökkent az ilyesmit viszonylag közeli (annak tartható a szülők meséi is) élményként megélők száma, úgy szorult vissza ez a vésztartalékolás.
Jakab Ferenc virológus az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában az MTI tudósítása szerint azt mondta: a hétvége eseményei fordulópontot jelentettek, el kell kezdeni azt a fajta kommunikációt, hogy mit kell tenni, ha megjelenik a betegség, ha járvány lesz. Kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta, nem osztja azt a nézetet, hogy a koronavírus nem súlyosabb az influenzánál. Mint kifejtette: a betegek 17 százaléka súlyos beteg, további 4 százalék kritikus állapotban van.
Hüvelykujj szabályként – ahogy a polgári védelmi erők szinte mindenütt a világon tanácsolják – a háztartásokban két hétre elegendő élelmiszernek mindig célszerű lennie. Ez persze nem könnyű, a mai modern városi lakások legtöbbjében nincs is hely ilyesmire, a kamra szerepét legfeljebb egy nagyobb szekrény tölti be. Jelenleg – ahogy azt kereskedők, termelők is panaszolták – már a hagymát, sőt a krumplit is a korábbi évtizedekkel szemben friss termékként vásárolják a fogyasztók, a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. Ezen talán valóban mindenféle pánik nélkül is célszerű lehet némiképp változtatni.Milánóban kifosztották a boltokat
Lombardiában, Venetoban, de a környező tartományokban is érzékelhetően kevesebben járnak az utcákon. Elmaradnak a bajnoki meccsek, vagy zárt ajtók mögött rendezik meg őket, üresek a mozik, edzőtermek, sok helyen leállították a közös ebédet, vacsorát a szegénykonyhákon. Félbe szakadt a Velencei Karnevál, Venetoban a piacok és múzeumok zárva tartanak. De nem csak a tömegrendezvényektől tartják magukat távol az emberek. Sok helyen bezárták az iskolákat, Genovában a templomok helyett az interneten tartják a miséket. Több cég is bejelentette, hogy ahelyett, hogy dolgozóinak be kellene járniuk, az interneten keresztül végezhetik a munkájukat.
Aminek minden háztartásban célszerű lennie* | ||
---|---|---|
Élelmiszer | Higiénia | |
Liszt | 0,5-1 kg/fő | WC- papír |
Cukor | 0,5 kg/fő | Papír zsebkendő |
Rizs | 0,5 kg/fő | Betét |
Száraztészta | 1-2 csom/fő | Gyógyszer |
Zsiradék | Változó | Fájdalomcsillapító |
Tartós tej | 2 l/fő | Lázcsillapítő |
Konzervek | Változó | Hasmenés elleni |
Ásványvíz | 1 karton/fő | Hashajtó |
+ (nem mellesleg) persze só, zöldség, gyümölcs, mirelit cuccok, eszközeink működtetéséhez többnyire AA vagy AAA jelzésű elem, és az is jó, ha van tartalék lámpaizzó | ||
*ízléstől és szokástól függően jelentős lehet az eltérés, az itt közölt lista (és mennyiség) tekinthető egy javaslatnak |
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vásárlás, tartalék, háztartás, vírus, járvány, készlet
Kapcsolódó anyagok
- 2020.08.10 - Már a megrendelés napján is kiszállít a Spar
- 2020.05.18 - Webshopok: ötödével fizethet többet a nem jól választó vevő
- 2020.05.06 - Látszik a pánikvásárlás a bolti adatokon
- 2020.04.16 - Online rendelne? Adunk néhány tippet!
- 2020.03.27 - Korábban zár be a Tesco
- 2020.03.10 - Negyedével többet vásároltunk a koronavírus miatt
- 2020.03.09 - Koronavírus miatt lépett az első egyetem Magyarországon
- 2020.03.05 - Megrohanták a webshopokat a koronavírustól rettegők
- 2020.03.04 - Megvannak az első magyar koronavírusos esetek
- 2020.03.03 - Tényleg nagy a baj – kamatot vágott a FED
- 2020.03.02 - Koronavírus: így fizet az utasbiztosítás
- 2020.03.02 - Koronavírus: szövődmény a recesszió?
- 2020.02.27 - Az Allianz ígéri, fizet a koronavírusos esetekben
- 2020.02.27 - Nagyot ugrott a szájmaszk ára
- 2020.02.14 - A koronavírust is felhasználják a csalók
- 2020.01.29 - Koronavírus nincs, influenzajárvány viszont van
- 2020.01.29 - Tisztifőorvos: megfontolandó a szájmaszk viselése
További kapcsolódó anyagok