Februártól 8,1 százalék lesz a Babakötvény kamata
A Babakötvény kamata az előző évi átlagos inflációja plusz 3 százalék. A pénteken közzétett hivatalos KSH adatok szerint 2021-ben átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az árak. Vagyis a kamat februártól 8,1 százalék lesz. Csak a 2032/S sorozatú Babakötvény kamata marad még 6,3 százalék, ennek kamatfordulója ugyanis decemberben van, így a magasabb kamat csak 2022 decemberétől ketyeg.
Idén nemcsak a kamat nő jelentősen (igaz, rendkívül magas inflációs környezetben), hanem duplájára nő az állami támogatás is a befizetések után. A naptári évben befizetett összeg továbbra is 10 százalékát adja oda kiegészítésként az állam, de az eddigi 6 ezer forint helyett 2022-től már 12 ezer forintot. Bakötvényben egyébként bármekkora összeget félre lehet tenni havonta vagy évente, az állam ehhez nyújtja a további támogatást. A megemelt összeg a meglévő és az új ügyfelekre is vonatkozik.
Más állampapírok kamata is nőtt
Az emelkedő inflációs környezet miatt egyébként más állampapírok kamata is nőtt az elmúlt időszakban. Az egyéves Magyar Állampapír kamata a korábbi 2,5 százalékról 3 százalékra emelkedett december második felében. Az egyéves Kincstári Takarékjegyé ugyancsak 3 százalékra nőtt, a korábbi 2,25 százalék már aligha lehetett vonzó. A kétéves futamidejű Kincstári Takarékjegy II. éves kamata pedig tavaly december 13-tól 3,5 százalékra emelkedett a korábbi 2,75 százalékról. Így az itt elérhető éves hozam (EHM) 3,44 százalék.A lakossági állampapírok aktuális kamatát ebben a cikkünkben találja.
Szerző: L.J.
Címkék: Babakötvény, kamatprémium, infláció, kamat
Kapcsolódó anyagok
- 2024.03.16 - Volt, aki egymilliárdért vett Babakötvényt
- 2024.02.01 - Mától 20,6 százalékot fizet a Babakötvény
- 2023.01.31 - Holnaptól 17,5 százalékot fizet a Babakötvény
- 2022.03.25 - Csak az állam akarja igazán a pénzünket
- 2022.02.28 - Most mit csináljak a pénzemmel?
- 2022.02.11 - Újabb rekord született: 7,9 százalék az infláció
- 2022.02.05 - Állampapír: nyereményjátékkal ösztönzik a lakossági vásárlást
- 2022.01.25 - Nem szöszölnek tovább, gyorsított a kamatemelésen az MNB
- 2022.01.20 - Mától többet fizet az állam a pénzünkre
- 2022.01.07 - Megeszi az infláció a megtakarításunkat
- 2022.01.05 - Babakötvény: 8 százalék fölé nőhet a kamat
- 2021.12.14 - Trükkösen emeltek kamatot az euró állampapírnál
- 2021.12.11 - Surányi György nem hisz a hivatalos inflációs statisztikának
- 2021.12.06 - Akkor se kapunk többet a pénzünkre!
- 2021.11.24 - Már nem kell több állampapír a lakosságnak
- 2021.10.07 - Mennyivel nőttek a betéti kamatok? Semennyivel!
- 2021.01.22 - Februártól csökken a Babakötvény kamata
- 2020.01.14 - Februártól 6,4 százalékot fizet a Babakötvény
- 2018.01.30 - Itt az új babakötvény: 5,4 százalék a kamat
További kapcsolódó anyagok