A rendeletre egyre várva
2019. április 24.
Miközben szinte a legapróbb részletet is megismerhettük már a vidéki településeken élők hatalmas új lehetőségeiről, a falusi CSOK-ról, a rendelet még nem jelent meg. Úgy tűnik, a napokban nem is fog. Pedig elméletben csak a már tudatott részleteket kellene jogszabályba önteni.
Már majdnem két hét telt el azóta, hogy a kormány azoknak a településeknek a listáját is közzétette, ahol elérhető lesz majd a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), a rendeletet azonban még mindig nem hirdették ki. A legfrissebb hírek szerint erre még akár heteket is várhatunk majd. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos azóta már több fórumon elmondta: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszámú település került a listára. (Itt vettük számba megyénként mely települések kerültek a kedvezményezett körbe.)
A lista jókora meglepetést kelthetett. Első ránézésre is látszik ugyanis, hogy nem igazán állhat meg az a korábbi bejelentés, miszerint az intézkedés azokra a falvakra vonatkozik, ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség. Nemcsak az a gond, hogy az érintett települések száma nőtt (korábban a lista 2031 tagú volt), hanem sajtóhírek szerint az is, hogy a rászorultak közül többen is kimaradtak, miközben olyan helyek felkerültek, mint Tihany és Villány. Pest megyéből is 60 település került a kiválasztottak közé, köztük például Szob, Sződ.
A Népszava végigvett néhány furcsaságot. Ilyen például, hogy a listán szerepelnek az ukrán határnál levő „választási” települések, ahol papíron jókorát nőtt a lélekszám, de nincs rajta például az elszegényedő Újdombrád.
Az Ingatlan.com kimutatta: a falusi CSOK több olyan települést is érint, ahol már most is nagyon kiugró a kereslet a nyaralókra. Példaként említették Balatonkenesét, Balatonakalit, Balatonszemest, Balatonszepezdet, ahol az ingatlanok iránti érdeklődés éves összevetésben 80-170 százalékkal nőtt. A nyaralóvásárlást tervezőknek a hirdetési portál szerint a jövőben a tavakhoz közeli, a falusi CSOK-nak megfelelő településen az állandó lakóingatlant keresőkkel is fel kell venniük a versenyt. Az árak közben nyilvánvalóan tovább száguldanak. A drágulás visszafogása miatt lehet a bejelentések szerint csak a támogatási összeg felét vásárlásra fordítani, a másik része a ház bővítésére és felújítására szolgálhat.
A Duna House (DH) a falusi CSOK-kal érintett településeken közel 1000, az elmúlt egy évben megtörtént tranzakciót elemzett. Ennek alapján az átlagos négyzetméterár 104,5 ezer forint volt, amit a legdrágább települések tranzakciói húztak fel, ezek mindegyike a Balaton mellett helyezkedik el. Tihany, Balatonudvari, Balatonvilágos és Balatonakali területén is jóval drágábbak voltak az ingatlanok a nagy átlagnál.
Nemcsak a listát, hanem számos más részletet is nyilvánosságra hoztak a falusi CSOK-kal kapcsolatban (ezeket itt foglaltuk össze). Gyopáros az Origónak adott interjúban ostorozta az ellenzéki sajtót, hogy miként bírálhatja az intézkedést, amikor a „pontos részletszabályok még meg sem jelentek”. Ez valóban így van, de – többek között éppen az interjúban – nem jut eszünkbe olyan lehetséges kikötés, amelynek szabályozásáról eddig ne beszéltek volna. Ezek után kicsit aggódva várjuk, milyen meglepetést tartogathatnak még (valamiért csak nem készültek el ezzel a szabályozással).
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakás, lakástámogatás, otthonteremetési kedvezmény, CSOK, falu, vidék
Falusi CSOK: valami itt nagyon gyanús
Fotó: Komka Péter, MTI
Már majdnem két hét telt el azóta, hogy a kormány azoknak a településeknek a listáját is közzétette, ahol elérhető lesz majd a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), a rendeletet azonban még mindig nem hirdették ki. A legfrissebb hírek szerint erre még akár heteket is várhatunk majd. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos azóta már több fórumon elmondta: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszámú település került a listára. (Itt vettük számba megyénként mely települések kerültek a kedvezményezett körbe.)
A lista jókora meglepetést kelthetett. Első ránézésre is látszik ugyanis, hogy nem igazán állhat meg az a korábbi bejelentés, miszerint az intézkedés azokra a falvakra vonatkozik, ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség. Nemcsak az a gond, hogy az érintett települések száma nőtt (korábban a lista 2031 tagú volt), hanem sajtóhírek szerint az is, hogy a rászorultak közül többen is kimaradtak, miközben olyan helyek felkerültek, mint Tihany és Villány. Pest megyéből is 60 település került a kiválasztottak közé, köztük például Szob, Sződ.
A Népszava végigvett néhány furcsaságot. Ilyen például, hogy a listán szerepelnek az ukrán határnál levő „választási” települések, ahol papíron jókorát nőtt a lélekszám, de nincs rajta például az elszegényedő Újdombrád.
Jól befűtenek a nyaralópiacnak is
Az Ingatlan.com kimutatta: a falusi CSOK több olyan települést is érint, ahol már most is nagyon kiugró a kereslet a nyaralókra. Példaként említették Balatonkenesét, Balatonakalit, Balatonszemest, Balatonszepezdet, ahol az ingatlanok iránti érdeklődés éves összevetésben 80-170 százalékkal nőtt. A nyaralóvásárlást tervezőknek a hirdetési portál szerint a jövőben a tavakhoz közeli, a falusi CSOK-nak megfelelő településen az állandó lakóingatlant keresőkkel is fel kell venniük a versenyt. Az árak közben nyilvánvalóan tovább száguldanak. A drágulás visszafogása miatt lehet a bejelentések szerint csak a támogatási összeg felét vásárlásra fordítani, a másik része a ház bővítésére és felújítására szolgálhat.
A turisztikai régiókban levő települések az indoklás szerint azért kerülhettek a listára, mert az „életvitelszerűen” ott lakókat számolták, azokat nem, akik nyaralójukba vannak ugyan bejelentve, de nem a településen élnek. (Hogy honnan tudhatták, ha az állandó lakcím valójában nem állandó, arról nem szól a fáma.)
Az azonban, hogy a nyilatkozatok azért mégsem pótolhatják a rendeletet, abból is egyértelmű, hogy az eddig elhangzottakból nem derül ki világosan, mikortól lép be a drágítás ütemét mérsékelni hivatott felezés. Elhangzott ugyanis az is, hogy utóbbi minden kategóriára, de az is, hogy csak a legmagasabb igénybe vehető összegre vonatkozik (ezt jeleztük a falusi CSOK-ról készített összeállításunkban – ami itt található – külön variációként.)A Duna House (DH) a falusi CSOK-kal érintett településeken közel 1000, az elmúlt egy évben megtörtént tranzakciót elemzett. Ennek alapján az átlagos négyzetméterár 104,5 ezer forint volt, amit a legdrágább települések tranzakciói húztak fel, ezek mindegyike a Balaton mellett helyezkedik el. Tihany, Balatonudvari, Balatonvilágos és Balatonakali területén is jóval drágábbak voltak az ingatlanok a nagy átlagnál.
Aprólékos részletek is kiderültek már
Nemcsak a listát, hanem számos más részletet is nyilvánosságra hoztak a falusi CSOK-kal kapcsolatban (ezeket itt foglaltuk össze). Gyopáros az Origónak adott interjúban ostorozta az ellenzéki sajtót, hogy miként bírálhatja az intézkedést, amikor a „pontos részletszabályok még meg sem jelentek”. Ez valóban így van, de – többek között éppen az interjúban – nem jut eszünkbe olyan lehetséges kikötés, amelynek szabályozásáról eddig ne beszéltek volna. Ezek után kicsit aggódva várjuk, milyen meglepetést tartogathatnak még (valamiért csak nem készültek el ezzel a szabályozással).
A kormánybiztos arra is kitért, hogy egyes becslések szerint a falusi CSOK révén akár 100 milliárd forint is a kedvezményezett családokhoz kerülhet. Kiemelte, hogy a bentlakási kötelezettség mindenkire vonatkozik. Nem lehet tehát megcsinálni, hogy valaki az osztrák határ mentén állami támogatással épít egy családi házat, majd visszamegy Burgenlandba, és a házat kiadja másnak. A támogatások felhasználását a jegyzők ellenőrzik majd, így folyamatosan vizsgálják a bentlakást is. Ha visszaélést tapasztalnak, akkor a járási hivatalok folytatják le a szükséges eljárást. Többször hangzott már el, hogy a kormány fontosnak tartja, csak a „becsületes, tényleges otthonteremtési szándékú családokhoz jusson el a segítség”.
Itt talál a falusi CSOK-ról részletek
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakás, lakástámogatás, otthonteremetési kedvezmény, CSOK, falu, vidék
Kapcsolódó anyagok
- 2019.05.15 - Mégis szülnek pénzért a nők?
- 2019.05.14 - Az ingatlanpiacnak is betehet a Nemzeti Kötvény
- 2019.05.13 - Megjelent a rendelet a falusi CSOK-ról
- 2019.05.02 - Egyre kínzóbbak a lakáspiaci anomáliák
- 2019.04.25 - Még nincs, de már pörgeti a lakáspiacot az új támogatás
- 2019.04.17 - Döbbenetes lakáshitelezési adatok
- 2019.04.08 - Megúszható, ha nem születik meg a bevállalt gyerek?
- 2019.03.08 - Na, ezt hozta eddig a CSOK
- 2019.03.06 - Gyorsan pusztulnak le a magyar lakások
- 2019.02.26 - Még a kilencvenes években is több lakás épült
- 2019.02.25 - Mutatjuk, kik vitték el a legtöbb csokot
További kapcsolódó anyagok