Rosszul döntöttek, akik kiszálltak a kötvényalapokból

Ezt a pénzt kár volt szuperállampapírba tenni

2019. augusztus 8. Nagyot szakíthattak júliusban a hosszú kötvény alapokba fektetők az állampapír-piaci hozamok csökkenésén. Nagyjából 2 hónap alatt kereshettek annyit vagy még többet is, mint amennyit fél év alatt hoz a szuperállampapír. Márpedig sokan oda vitték át a megtakarításukat.

Nagy hisztivel indult a Magyar Állampapír Plusz júniusi debütálása, zsákszámra vitték oda a pénzüket más megtakarításból az emberek. A befektetés alapokból júniusban 179 milliárd forint távozott, ami gyakorlatilag mind az új állampapírban landolt. A legtöbb pénz a kötvényalapokat hagyta ott, ahonnan 71 milliárd forint tőkét vontak ki. Pedig jobban jártak volna a befektetők, ha egy kicsit várnak. Az állampapírpiacon ugyanis június után júliusban is folytatódott a hozamcsökkenés, aminek köszönhetően szépen kerestek a kötvényalapokba fektetők.

Az euró hozamgörbe elmúlt hónapokban tapasztalt szabadesése ugyanis átgyűrűzött a régió országainak állampapírpiacaira is. A forintpapírok hozamainál az éven belüli lejáratok esetében 5-20 bázispont, míg az éven túli lejáratok esetében 15-67 bázispont volt a hozamcsökkenés mértéke – írja az OTP Alapkezelő havi jelentésében. A legnagyobb hozamesést a görbén a leghosszabb, 2038-as lejáratú kötvény produkálta. Az Európai Központi Bank (EKB) megágyazott a további lazításnak július végi ülésén, a Fed pedig a várakozásoknak megfelelően, 2008 vége óta először kamatot csökkentett, 25 bázisponttal. A magyar jegybank is folytatja támogató monetáris politikáját, júliusban nem változtatott az irányadó kamatokon. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)

 

Rég nem látott hozamok

Az állampapír-piaci események következtében a rövid kötvény alapok éves hozamai 2,5-3 százalékra nőttek, míg a hosszú kötvény alapok rég nem látott eredményt értek el: évi 8-10 százalékos hozamokat. A hosszú kötvény alapok jegyein akár 3,4-4,8 százalékos hozamot is elérhetett egy befektető május végétől augusztus 6-ig, azaz bő két hónap alatt. Miközben a Magyar Állampapír Plusz kamata az első félévben évi 3,5 százalék, ami 6 hónap alatt 1,75 százalékot jelent. Vagyis ha megtartotta, jobban járt a hosszú kötvény alap jegyeivel a befektető, mint a MÁP+-szal az elmúlt 2 hónapban. (A kötvényalapok legfrissebb hozamait itt találja.) 

De a rövid kötvény alapok nagy része is hozott 1,2 százalék körül a bő 2 hónap alatt, ami nagyjából a duplája a szuperállampapírral elérhető hozamnak. (Nem számítjuk ide azokat az alapokat, amelyek korábban pénzpiaci alapok voltak, és csak az uniós előírások miatt landoltak idén a kötvényalapok között. Ezeknek továbbra is plusz-mínusz nulla a hozama.)

Vagyis jellemzően nagyon nem jártak jól az elmúlt két hónapban azok, akik kötvényalapjaikat a szuperállampapírra cserélték le.


A kötvényalapok 2019. augusztus 7-i részletes hozamát itt találja.

A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
 

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok