Teljesen új korszak jött a webshopos világra
2024. május 9.
A Temu-jelenség alig fél év leforgása alatt olyan méreteket öltött, hogy már nem csak az internetes, hanem a hagyományos kereskedelemre is veszélyt jelent – állapította meg egy friss kutatás. A kínai kereskedő alig 8 hónappal ezelőtt indult el Magyarországon, itteni vásárlói bázisának mérete pedig 2024 áprilisában már átlépte az 1,25 millió főt. Ehhez a robbanáshoz több dolog is hozzájárulhatott.
A belföldi és magyar piaci fókusszal bíró uniós cégek sorra csökkenő forgalomról és megtorpanásról számolnak be, közben a vásárók egyre több rendelést és pénzt hagynak ott a globális e-kereskedők felületein – kommentálta a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körképét Madar Norbert, a kutatást készítő GKID vezető tanácsadója és partnere. A kínai webáruházak forgalom- és vásárló-elszívó hatását szinte már minden e-kereskedelmi szegmens érzékeli, de a leghátrányosabban a divat, játék és lakásfelszerelési kategóriákat érinti.
A Temu-jelenség azonban – állítják a szakemberek – alig fél év leforgása alatt olyan méreteket öltött, hogy már nem csak az internetes, hanem a hagyományos kereskedelemre is veszélyt jelent. (A kínai Temu mellett globális hódító még – többek között – a Shein vagy épp a török Trendyol.) Igyekeztek felvázolni, hogy hol tartunk, mi várható a jövőben, és mindez miként történhetett meg.
A Temu Magyarországon alig 8 hónappal ezelőtt, 2023 szeptemberében indult el. A GKID-Mastercard által publikált riport alapján a kínai cég magyar vásárlói bázisának mérete 2024 áprilisában már átlépte az 1,25 millió főt, amihez 2024 első három hónapjában több mint 1,5 millió – magyar vásárlóknak küldött – rendelés is társult. Az ő költéseik összértéke az idei első negyedévben 22,5 milliárd forint volt, ami a teljes online költés 7 százaléka.
Ilyen exponenciális vásárlószám-növekedés mellett Madar szerint a Temu az év egészére elérheti akár a 10 milliós szintet is, amivel már messze meghaladhatja majd a legnagyobb belföldi e-kereskedők éves rendelésállományát. Ráadásul – tette hozzá – ez a volumen csak kisebb része annak, ami Budapesten keresztül érkezik be nap mint nap az EU területére és megy tovább a szomszédos országokba.
Amellett, hogy a Temu által generált forgalom érezhetően hiányzik a magyar kereskedők bevételéből, a Temu és a többi globális online kereskedő térhódítása a vásárlási szokásokra is drasztikus hatással van: ezek a webáruházak a vásárlóikat kezdettől fogva a saját mobilapplikációik irányába terelik, exkluzív – csak ott érvényes – akciók és személyre szabott ajánlatok segítségével. Ennek köszönhetően ezek az applikációk hazánkban és globálisan is vezetik a letöltési statisztikákat.
Az elemzés szerint 2022-ben a COVID és az orosz-ukrán háború következtében megtorpanó gazdaság, energiaválság és inflációs sokk új korszakot nyitott a magyar és EU-s e-kereskedelemben egyaránt. A vevők az online térben egyre bátrabban kezdtek rendelni olcsóbb helyettesítő termékeket és alternatívákat külföldi, leginkább kínai webshopokból. A kínai kereskedők pedig az Európai Unió 2021-es vámszabályzás-változását követően újragondolták a logisztikát és gyorsabb, vámmentes útvonalakat építettek ki az európai vásárlóknak.
Ezzel párhuzamosan a kínai kereskedők olcsó kínálatára a vásárlóerő csökkenése miatt minden korábbinál nyitottabbá váltak a vásárlók Európa szerte, amit az oldalak és a kampányok gyors és teljes „honosításai” csak könnyebbé tettek. Így a kereslet immár fennakadás nélkül találkozhat a drasztikus értéklánc-rövidítés révén olcsóbb árakkal, és a magas kiszolgálási színvonallal. Nem mellékes persze az sem, hogy egész piacot elárasztották reklámokkal.Annyira sokakat bosszant az az agresszivitás, amivel a Temu új ügyfeleket igyekszik toborozni, hogy a magyar versenyhatóság is elkezdett vizsgálódni.
A Digitális Kereskedelmi Körkép a belföldi webáruházak hangulatát is vizsgálta. A felmérés keretein belül megkérdezett e-kereskedők a legnagyobb problémát a vásárlóerő és a kereslet csökkenésén túl a hirdetési költségek emelkedésében látják (61 százalék). Ezt követi a kiskereskedelmi árak folyamatos növekedése, valamint a külföldi, kínai kereskedők szerepének erősödése. Ezek a problémák – szögezi le az elemzés – nem függetlenek egymástól: a kínai térhódítással párhuzamosan a kereslet további csökkenése valamint a hirdetési költségek további emelkedése várható.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: vásárlás, online, webshop, felmérés, GKID, Mastercard, Temu
Ezért tudja letarolni a piacot a Temu
Fotó: Azénpénzem

Elképesztő számokat mutathatnak fel
A Temu Magyarországon alig 8 hónappal ezelőtt, 2023 szeptemberében indult el. A GKID-Mastercard által publikált riport alapján a kínai cég magyar vásárlói bázisának mérete 2024 áprilisában már átlépte az 1,25 millió főt, amihez 2024 első három hónapjában több mint 1,5 millió – magyar vásárlóknak küldött – rendelés is társult. Az ő költéseik összértéke az idei első negyedévben 22,5 milliárd forint volt, ami a teljes online költés 7 százaléka.
A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma alig hét százalékos növekedést követően 2023-ban meghaladta a 83 millió rendelést, melynek összértéke mintegy 1474 milliárd forint volt.
A szakemberek a forgalmi repülőrajtnál is nagyobb jelentőségűnek tartják, hogy a tavalyi körülbelül 3,9 millió fős, nagyon lassan növelhető online vásárlói bázist a Temu képes volt jelentősen bővíteni. A nagyon intenzív akcióknak és bevezető ajánlatoknak köszönhetően 200-250 ezer új vásárlót tudtak bevonzani. Meghökkentő módon egyébként a kutatás szerint a Temu vevőinek mintegy harmada úgy gondolja, hogy nem külföldi webáruházból rendelt. Az applikációk mindenütt vezetik a letöltési statisztikákat
Ilyen exponenciális vásárlószám-növekedés mellett Madar szerint a Temu az év egészére elérheti akár a 10 milliós szintet is, amivel már messze meghaladhatja majd a legnagyobb belföldi e-kereskedők éves rendelésállományát. Ráadásul – tette hozzá – ez a volumen csak kisebb része annak, ami Budapesten keresztül érkezik be nap mint nap az EU területére és megy tovább a szomszédos országokba.
Amellett, hogy a Temu által generált forgalom érezhetően hiányzik a magyar kereskedők bevételéből, a Temu és a többi globális online kereskedő térhódítása a vásárlási szokásokra is drasztikus hatással van: ezek a webáruházak a vásárlóikat kezdettől fogva a saját mobilapplikációik irányába terelik, exkluzív – csak ott érvényes – akciók és személyre szabott ajánlatok segítségével. Ennek köszönhetően ezek az applikációk hazánkban és globálisan is vezetik a letöltési statisztikákat.
A robbantáshoz több dolog is hozzájárult
Az elemzés szerint 2022-ben a COVID és az orosz-ukrán háború következtében megtorpanó gazdaság, energiaválság és inflációs sokk új korszakot nyitott a magyar és EU-s e-kereskedelemben egyaránt. A vevők az online térben egyre bátrabban kezdtek rendelni olcsóbb helyettesítő termékeket és alternatívákat külföldi, leginkább kínai webshopokból. A kínai kereskedők pedig az Európai Unió 2021-es vámszabályzás-változását követően újragondolták a logisztikát és gyorsabb, vámmentes útvonalakat építettek ki az európai vásárlóknak.
Ezzel párhuzamosan a kínai kereskedők olcsó kínálatára a vásárlóerő csökkenése miatt minden korábbinál nyitottabbá váltak a vásárlók Európa szerte, amit az oldalak és a kampányok gyors és teljes „honosításai” csak könnyebbé tettek. Így a kereslet immár fennakadás nélkül találkozhat a drasztikus értéklánc-rövidítés révén olcsóbb árakkal, és a magas kiszolgálási színvonallal. Nem mellékes persze az sem, hogy egész piacot elárasztották reklámokkal.Annyira sokakat bosszant az az agresszivitás, amivel a Temu új ügyfeleket igyekszik toborozni, hogy a magyar versenyhatóság is elkezdett vizsgálódni.
A Digitális Kereskedelmi Körkép a belföldi webáruházak hangulatát is vizsgálta. A felmérés keretein belül megkérdezett e-kereskedők a legnagyobb problémát a vásárlóerő és a kereslet csökkenésén túl a hirdetési költségek emelkedésében látják (61 százalék). Ezt követi a kiskereskedelmi árak folyamatos növekedése, valamint a külföldi, kínai kereskedők szerepének erősödése. Ezek a problémák – szögezi le az elemzés – nem függetlenek egymástól: a kínai térhódítással párhuzamosan a kereslet további csökkenése valamint a hirdetési költségek további emelkedése várható.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: vásárlás, online, webshop, felmérés, GKID, Mastercard, Temu
Kapcsolódó anyagok
- 2024.10.03 - Bekebelezi a GKID-t a PwC
- 2024.09.23 - Három hónap alatt 740 milliárdot kártyáztak el külföldön a magyarok
- 2024.05.31 - Trükközött az árakkal a lampak.hu
- 2024.05.23 - Beköltözik a Tescóba az Erste
- 2024.05.07 - Sokan nem ellenőrzik a fizetésre felszólító felületek hitelességét
- 2024.05.07 - A KSH szerint újra belendült a magyarok vásárlása a boltokban
- 2024.04.30 - Átlagosan 23 százaléknak érezzük a drágulást
- 2024.04.11 - Sokkal kevesebb sütőt, mosógépet és hűtőt vettek a magyarok
- 2024.04.11 - Márciusban 3,6 százalék volt az infláció
- 2024.04.07 - Ez a helyzet valójában a bolti forgalomban
- 2024.02.29 - Jövő héttől másképp fizethet, aki a Rossmanntól rendel
- 2024.02.27 - Sokakat akaszt ki a Temu, már vizsgálódik a versenyhatóság
További kapcsolódó anyagok