Itt a meglepetés! Összegyűjtöttük a konkrét árakat

Ezért átverés az élelmiszerárstop

Fotó: Latzer Anna
2022. január 19. Az Azénpénzem.hu megvizsgálta, hogy a nagyobb áruházakban jelenleg mennyiért kínálják azokat a termékeket, amelyeket februártól csak a tavaly október közepi áron lehet majd árusítani. Minket is meglepett, hogy azok a cikkek, amelyek átlagárát közli a KSH most 7 százalékkal olcsóbban(!) kaphatóak.

Hatféle élelmiszert a tavaly október közepi rögzített áron kell a boltoknak árulniuk – jelentette be a miniszterelnök. A Kormányinfón a kancelláriaminiszter ezt a sort még kiegészítette. A Magyar Közlönyben már megjelent kormányrendeletben ezután pontosan azonosították, mely árucikkekre vonatkozik a veszélyhelyzetre hivatkozással bevezetett hatósági ár. 

Mint kiderült: a filézett, szeletelt (nem éppen a legszegényebb réteg által vásárolt) csirkemell, de a sertéscomb prémium kiszerelésére is vonatkozik a hatósági ármegszabás. Az intézkedés bejelentése óta számos kritika érte az árstopot. Például azért, mert a KSH legutóbbi jelentéséből, illetve az ahhoz közzétett adatokból kiszámolható, hogy miközben a kitüntetetten kezelt sertéscomb ára éves összevetésben majdnem 3 százalékkal esett, a mostohán kezelt krumpli (amiből meglehetősen sokat vesznek a magyarok) közel 25 százalékkal drágult.

A kép nem is hasonlít a várhatóra


Az Azénpénzem.hu megvizsgálta, hogy a nagyobb áruházakban jelenleg mennyiért kínálják azokat a termékeket, amelyeket februártól csak a tavaly október közepi áron lehet majd árusítani. Bevalljuk, az egész árgyűjtést jelenleg csak azért végeztük el, hogy összehasonlíthassuk, februárban mekkora áresést tapasztalhatnak a vevők. De, már csak rutinból is, összevetettük a KSH által közzétett átlagárakkal. Megdöbbenésünkre a kép nem is hasonlított a vártra.

Átlagárak a stoppolt árú termékekre
 TermékKSH átlagár (Ft)Nagyáruházi*
2022.
január 15.
Eltérés (%)
2021. október2021. decembera KSH októberi ártólaz áruházi átlagtól**
Kristálycukor2612772807,3n.a.
Liszt203223165-18,7-27,6
Étolaj713735706-1,015,4
Sertéscomb1 4201 4101 357-4,4n.a.
Csirkemell filé1 6001 6201 409-11,9-16,8
Tej 2,8 %268300243-9,30,8
* az Auchan, CBA, Spar, Tesco és Aldi üzleteiből az Azénpénzem.hu által gyűjtött árak átlaga
** Az Azénpénzem.hu 2021 október közepi és a mostani gyűjtése alapján

A termékek közül kizárólag a kristálycukor került többe az októberre a KSH által kimutatottól. A többi cikk átlagosan 7 százalékkal olcsóbbnak bizonyult. A sor egyébként nem teljes, a csontos, bőrös csirkemell és a farhát is hiányzik a statisztikusok megismerhető listájából. Az általunk vizsgált nagyáruházakban a csontos csirkemell kilója átlagosan mintegy 1400, a farháté pedig 310 forintba került.

A szabályozás alapján néhány termék árát emelhetik is


Véletlenül éppen 2021 októberének közepén is gyűjtöttünk árakat, de sajnos akkor még nem tudtuk, mely termékek lehetnek most fontosak. Így az akkori listában csak négy cikk szerepelt a most a kormány által kitüntetetten kezeltek közül. A filézett csirkemell most az akkorinál 17 százalékkal, a liszt pedig 28 százalékkal kerül kevesebbe. (Ezek árát tehát bőven emelhetik is majd februárban a boltok.) Az étolaj viszont időközben több mint 15 százalékkal drágult, így annál az üzletekben várható az áresés.
A cikkben szereplő árak az áruházláncokban érvényesek a kategória legalacsonyabb áron kínált termékekre. Azokon a helyeken, amelyeket éppen túlzott olcsóságuk miatt akar kipiszkálni a magyar piacról a kormány. Számukra, mint ebből a gyűjtésből is kitűnik, nem okozhat gondot az árstop. Valószínű viszont, hogy nem ez a helyzet a kisebb üzletekben és a szakboltokban. Az intézkedés nyertesei pedig aligha a magyar termelők. 
Fontos szem előtt tartani ugyanis, hogy az árstoppos kormányrendelet nem a statisztikai átlagot, hanem az egyedi bolti árat tekinti irányadónak. Csak érdekességként még megjegyezzük, hogy a tejért a hiper-, illetve szupermarketek nagyjából ugyanannyit kérnek (persze átlagosan) most, mint tavaly október közepén.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok