Drámai fejlemények az egyenruhások kasszájánál
2016. február 10.
A Buda-Cash botrány nagy vesztese, a Honvéd egészségpénztár küldöttközgyűlése úgy döntött, feladja. A kassza április elsejével a Prémium pénztárba olvadhat. Ugyanekkor kebelezi be az Életerőt a Generali. A piacon azonban nem csak ezek a változások akadnak. Sorra bővítik az önsegélyezéssel az egészségpénztári palettát.
A Honvéd egészségpénztár néhány nappal ezelőtt tartott küldöttközgyűlésén Németh András, az igazgatótanács elnöke keserűen jegyezte meg: „méltatlan, hogy 20 esztendő elteltével a pénztárt halálra ítélték”. Beszélt a Buda-Cash botrányról (ezt a kassza 1,8 milliárdja forintja bánta), a köztársasági elnökhöz, a miniszterelnökhöz, mindkét honvédelmi miniszterhez, és az ombudsmanhoz intézett levelekről, illetve a megfogalmazott segélykérésekről is. (A felügyeleti hatóságot is megkeresték segítségért, de nem sokra jutottak.) Az utolsó döfést a Honvédelmi Minisztérium (HM) adta, amikor megvonta a munkáltatói támogatást (cafeteria) a pénztártól.
A küldöttek végül (némi érzelmi viharok után) megszavazták, hogy a Honvéd április elsejével beolvadjon a Prémium egészségpénztárba. A „kérők” között a Prémium mellett a Pannónia és a Vitamin is felbukkant (a küldöttek megtudhatták, hogy a legkedvezőbb az egyébként titkos ajánlatok közül a Prémiumé volt). Mint hangsúlyozták: a 170 ezres taglétszámú Prémium honvéd tagozatot és három különböző körzetet is létrehoz az egyenruhás tagok érdekében. A teljes fúzióra három lépésben kerül sor, a következő menet márciusban lesz.
Nem csak a Honvéd tűnhet azonban el április elsejével a piacról. Az Életerőt ekkor kaphatja be a Generali, amely az előző év utolsó negyedévét megelőzően (az Életerő tagjainak nyújtott tájékoztatás szerint) 25,6 ezer tagot és 2,15 milliárd forint befektetett vagyont mutathatott fel. A működési alapban több mint 94 millió volt a tartalék. Az Életerő nem egészen 2,6 ezer taggal gyarapítja a Generalit. Ez az ügylet már befejezettnek tekinthető.
Az egészségpénztári piacon nem zárhatóak ki újabb fúziók, de az biztos, hogy jelentős mozgást generál az a törvénymódosítás, amely megnyitotta az utat az egészségbe oltott önsegélyezésnek. Persze ez mehet fordítva is. Erre példa, hogy a Pannóniánál az egészségpénztár olvad be 2016. április 1-jével az önsegélyezőbe. A döntéssel a pénztár tájékoztatása szerint a két Pannónia kassza közel 11 ezer fős jelenlegi tagsága azonos nyilvántartás és egy egyéni számla terhére vehetik majd igénybe a teljes egészség- és önsegélyező szolgáltatási kört.
Az MKB és az Életút már „öszvér” lett, az OTP egészségpénztára március elsejétől veszi nevére is az önsegélyezést, és nyújt majd – szintén egy kézből – ilyen szolgáltatásokat is. Hasonló átalakuláson már át is esett az Allianz. Ez alkalomból március végéig belépési akciót is hirdettek. Az újonnan jelentkezőknek nem kell megfizetniük a négyezer forintos belépési díjat, és a tagság első három évében ingyenes a kártyahasználat.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: egészség, egészségpénztár, önsegélyezés, önsegélyező, cafeteria
Ezek az egészségpénztárak tűnnek el

Az Életerő a piacon már régen példátlanul alacsony, mindössze ezer forintos havi minimális tagdíjat írt elő. A tagok számlájára az egységes tagdíj 74 százaléka került, ezen felül viszont mindössze öt százalék volt a levonás. A Prémiumnál viszont csekélyebb az elvárt tagdíj, mint a Honvédnél, ráadásul a költségszint is alacsonyabb.
A fizető tagok száma – derült ki – hatezer alá csökkent, nem várt mértékben visszaestek a tagi befizetések is, miközben becsléseik szerint a HM lépését követően 15-16 ezer tagnak kellene egyénileg tagdíjat fizetnie a biztonságos túlélés érdekében. - Február végén elfogy a működési tartalékunk, ezért nem mi, hanem a szolgáltatóink kezdeményezhetik a pénztár bezárását – mondta el a közgyűlésen Kadlecsik Imre gazdasági igazgató. További változásokat hoz a tavasz
A küldöttek végül (némi érzelmi viharok után) megszavazták, hogy a Honvéd április elsejével beolvadjon a Prémium egészségpénztárba. A „kérők” között a Prémium mellett a Pannónia és a Vitamin is felbukkant (a küldöttek megtudhatták, hogy a legkedvezőbb az egyébként titkos ajánlatok közül a Prémiumé volt). Mint hangsúlyozták: a 170 ezres taglétszámú Prémium honvéd tagozatot és három különböző körzetet is létrehoz az egyenruhás tagok érdekében. A teljes fúzióra három lépésben kerül sor, a következő menet márciusban lesz.
Nem csak a Honvéd tűnhet azonban el április elsejével a piacról. Az Életerőt ekkor kaphatja be a Generali, amely az előző év utolsó negyedévét megelőzően (az Életerő tagjainak nyújtott tájékoztatás szerint) 25,6 ezer tagot és 2,15 milliárd forint befektetett vagyont mutathatott fel. A működési alapban több mint 94 millió volt a tartalék. Az Életerő nem egészen 2,6 ezer taggal gyarapítja a Generalit. Ez az ügylet már befejezettnek tekinthető.
Az egészségpénztári piacon nem zárhatóak ki újabb fúziók, de az biztos, hogy jelentős mozgást generál az a törvénymódosítás, amely megnyitotta az utat az egészségbe oltott önsegélyezésnek. Persze ez mehet fordítva is. Erre példa, hogy a Pannóniánál az egészségpénztár olvad be 2016. április 1-jével az önsegélyezőbe. A döntéssel a pénztár tájékoztatása szerint a két Pannónia kassza közel 11 ezer fős jelenlegi tagsága azonos nyilvántartás és egy egyéni számla terhére vehetik majd igénybe a teljes egészség- és önsegélyező szolgáltatási kört.
Az MKB és az Életút már „öszvér” lett, az OTP egészségpénztára március elsejétől veszi nevére is az önsegélyezést, és nyújt majd – szintén egy kézből – ilyen szolgáltatásokat is. Hasonló átalakuláson már át is esett az Allianz. Ez alkalomból március végéig belépési akciót is hirdettek. Az újonnan jelentkezőknek nem kell megfizetniük a négyezer forintos belépési díjat, és a tagság első három évében ingyenes a kártyahasználat.
Itt kalkulálhatja, éves befizetése mennyit hoz az egészség- és önsegélyezők pénztárakban
A cafeteria jelenlegi szabályait, adókulcsait itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: egészség, egészségpénztár, önsegélyezés, önsegélyező, cafeteria
Kapcsolódó anyagok
- 2017.05.18 - Már szabadságot kell kivenni az orvosi vizsgálatokra
- 2017.02.23 - Becsődölt egészségforintok: van, aki visszakaphatja
- 2016.06.28 - Itt a kötelező szülőtartás!
- 2016.04.25 - Hadiállapot jöhet az egészségügyben
- 2016.04.24 - Sokkoló számok a rákos betegekről
- 2016.04.22 - Milliónyi pénztártag tűnhet el
- 2016.04.13 - Így költhet okosan az egészségére
- 2016.02.24 - Belebukott a brókercsődbe az egészségpénztár
- 2016.02.18 - Egyre több magyar gyógyul inkább külföldön
- 2016.02.17 - Átszabják a SZÉP-kártyát
- 2016.02.09 - Történelmi csúcson a nyugdíjbefizetések
- 2016.01.28 - Akik többet kapnak béren kívül
- 2016.01.07 - Cafeteria: mi a legjobb választás?
- 2016.01.04 - Így változik a cafeteria az idén
- 2015.11.10 - Így is lehet nyugdíjra spórolni
- 2015.10.25 - Áradnak a külföldön élők a magyar orvosokhoz
- 2015.10.16 - Döbbenetesen sokat költünk zsebből az egészségünkre
- 2015.09.08 - Szűrje dolgozóját, gyorsan megtérülhet!
- 2015.03.18 - Becsődölt egészségforintok
- 2015.03.03 - Egészségpénztárakat is elért a Buda-Cash botrány
További kapcsolódó anyagok