Az éves hozamok még többnyire pluszban állnak

Ezek a befektetések egész jól megúszták

Fotó: Azénpénzem
2020. április 9. Viszonylag kisebb veszteségekkel sikerült az elmúlt hónapot átvészelniük a kötvényalapoknak. Míg a részvénypiacokon többnyire masszív veszteségbe csaptak a befektetések, a kötvényalapok éves hozamai mínusz nulla és 1-2 százalék között szóródnak. Vagyis leginkább az elmúlt egy év nyereségének kellett eddig búcsút inteni.

A koronavírus-járvány okozta tőzsdei hullámvasút jelentős veszteségeket okozott a részvényekbe fektetőknek. A kötvényalapok hozamát a hazai állampapírpiaci hozamok alakították. A rövid, éves és éven belüli referenciahozamok 30-40 bázisponttal emelkedtek márciusban, míg a 15 éves közel 90 bázisponttal 3,41 százalékra, a 10 éves 60 bázisponttal 2,65 százalékra, az 5 éves mindössze 19 bázisponttal 1,69 százalékra, a 3 éves pedig 41 bázisponttal 1,21 százalékra nőtt.  (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)


Ezek a hozamok már a márciusban bejelentett agresszív monetáris és fiskális lépések hatására konszolidálódtak, március 20. körül jóval magasabban álltak. A bejelentett intézkedések azonban kissé stabilizálták a piacokat, a likviditás javult.

Így változtak a hozamok

Már februárban is emelkedtek az állampapírpiaci hozamok, ami éreztette hatását a kötvényalapok árfolyamán. A márciusi hozamemelkedés tovább faragott az árfolyamon. Csökkent a rövidkötvény-alapokba fektetők nyeresége is. A többség még pozitív 12 hónapos hozamot tud felmutatni, de ez már inkább a nullához közeli érték. És vannak veszteséges alapok is. (A kötvényalapok hozamát itt találja.)

A hosszú futamidejű kötvényekbe fektető alapok éves hozama többségében még plusz 1 százalék fölött van, ezeknek azonban az árfolyamesése jóval nagyobb mértékű volt, mint a rövidkötvény-alapok esetében. A befektetők ugyan nem örülhetnek elmúlt évi hozamuk lenullázásának, de még mindig jobban jártak, mint a részvényekbe fektetők.

Hogyan tovább?

A kormány a héten jelentette be legújabb akciótervét. Az MNB pedig egy napra rá mutatta be likviditásbővítő intézkedéseit és brutális kvázi kamatemelését. Az emeléssel sikerült megdrágítani a forint gyengülésére játszó pozíciókat, és laposodott a hozamgörbe is. Vagyis jelentősen csökkent a rövid és hosszú lejáratú állampapírpiaci hozamok közti különbség. A rövid nagyot ugrott, a hosszú alig változott vagy csökkent lejárattól függően.

A helyzet gyakorlatilag percről persze változik, és meglehetősen bizonytalan, hogyan alakul a gazdaság helyzete. Az MNB mindenesetre nem fél likviditással elárasztani a piacot, és ezzel segíteni a kilábalást a recesszióból.

A kötvényalapok 2020. március 31-i részletes hozamát itt találja.

A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az 
azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok