Mindent átírhat az infláció
2022. január 10.
A kormányzati támogatások lejáró határideje jókora lökést adhat idén a lakáspiacnak. Közben általános vélemény szerint a megugró infláció a befektetők figyelmét ismét erőteljesebben vonzhatja erre a területre. A már most is magas árak így tovább nőhetnek.
Míg 2018 óta, a különböző otthonteremtési kedvezményeknek köszönhetően, jelentősen bővült az első lakásukat vásárlók aránya, tavaly a Duna House (DH) adatai szerint megtört a korábbi emelkedő trend. A befektetési célú vásárlás magasabb, mintegy 30 százalékos arányt ért el. A Takarék tavaly kimutatta, hogy a járvány jelentősen mérsékelte az ingatlanokkal elérhető hozamokat. A kép azonban mostanra megváltozott.
Mint néhány napja megírtuk, jelenleg esélyünk sincs arra, hogy biztonságos megtakarításban megőrizzük a vagyonunk értékét, az elszálló inflációt ugyanis nem követték sem a bankbetétek, sem az állampapírok kamatai. A tapasztalatok szerint az ilyen időszakok még erőteljesebben az ingatlanpiac felé terelhetik a befektetőket. A Balla Ingatlan már tavaly arról adott hírt, hogy szállingóznak vissza a befektetők a lakáspiacra. Nemcsak Budapest belvárosába, hanem például a balatoni területre is.
Az OTP Ingatlanpont friss elemzésében arról ír, hogy amennyiben az infláció nem csökken, tovább nőhet a lakóingatlant befektetési céllal vásárlók száma. A szakértők úgy látják, hogy az idén meghatározó maradhat az olcsóbb területek térnyerése, de 2020-2021-es megtorpanás után már látszanak az új lendületet jelei Budapest belvárosában. A nyaralóingatlanok piacán a tavaly bőven kétszámjegyű árnövekedést felmutató balatoniak mellett szerintük hangsúlyosabban jelenhetnek meg az egyelőre kevésbé ismert, olcsóbb vízparti és a látványosan élénkülő belföldi turizmus által preferált célpontok is.
A lakáspiaci folyamatokat továbbra is nagyban befolyásolják az állami intézkedések. Ezek azonban 2022-ben másként hathatnak a korábbiaknál. Eddigi ismereteink szerint ugyanis a falusi csokot az év közepéig, a lakásfelújítási támogatást és a babaváró kölcsönt pedig az év végéig lehet igényelni. A Magyar Nemzeti Bank (NMB) által meghirdetett zöld otthon program első 200 milliárdos kerete számítások szerint áprilisig tarthat ki. Jelenleg szinte biztosra vehető ugyan a későbbi bővítés, de a fogyasztói árak emelkedése ebbe is belepancsolhat (egyre gyorsuló infláció mellett az MNB is meggondolhatja, mennyire célszerű a folyamatok további fűtése).
Az Ingatlan.com az előbbiek mellett felhívta arra is a figyelmet, hogy az idén van még egy lényeges határidő: a 2022 végéig építési engedélyt szerzett vagy egyszerű bejelentéssel épülő új ingatlanokat lehet 2026 végéig a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfával megvásárolni. Ez pedig a telekpiacon okozhat árrobbanást, mivel elérhető telkekből egyre kevesebb van, és leginkább a nagyvárosok agglomerációs övezeteiben épülő kertes házak esetében ösztönzi az építtetőket a minél gyorsabb telekvásárlásra.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: lakás, ingatlan, infláció, lakásár, OTP Ingatlanpont, Duna House, ingatlan.com, Balla Ingatlan
Ez várhat az idén a lakáspiacra
Fotó: Latzer Anna

Az árak pedig egyre nőnek
Az OTP Ingatlanpont friss elemzésében arról ír, hogy amennyiben az infláció nem csökken, tovább nőhet a lakóingatlant befektetési céllal vásárlók száma. A szakértők úgy látják, hogy az idén meghatározó maradhat az olcsóbb területek térnyerése, de 2020-2021-es megtorpanás után már látszanak az új lendületet jelei Budapest belvárosában. A nyaralóingatlanok piacán a tavaly bőven kétszámjegyű árnövekedést felmutató balatoniak mellett szerintük hangsúlyosabban jelenhetnek meg az egyelőre kevésbé ismert, olcsóbb vízparti és a látványosan élénkülő belföldi turizmus által preferált célpontok is.
Akadnak kockázatok
Az OTP Ingatlanpont szerint az árak emelkedésének hosszát és ütemét alapvetően befolyásolja a magyar és a globális gazdaság teljesítménye, az infláció és a reáljövedelmek növekedése. Idén is kiszámíthatatlan tényező a koronavírus-járvány. Nem mellékes, hogy a közelgő választások után is átalakulhat a jelenleg elérhető támogatások rendszere. A társaság szakértői azt gondolják, hogy vitathatatlan kockázat a hitelmoratórium év közbeni megszűnése, de – mint hozzátették – ez a piacra vélhetően csak csekély hatással lesz.
Az Ingatlan.com elemzése szerint 2022-ben – hasonlóan a tavalyihoz – az év első felében erőteljes bővülés várható a lakáspiaci forgalomban, és az árak is szinte mindenhol emelkedhetnek. A növekedés várhatóan később is marad, de a tempó valamivel visszafogottabb lehet.Az OTP Ingatlanpont szerint az árak emelkedésének hosszát és ütemét alapvetően befolyásolja a magyar és a globális gazdaság teljesítménye, az infláció és a reáljövedelmek növekedése. Idén is kiszámíthatatlan tényező a koronavírus-járvány. Nem mellékes, hogy a közelgő választások után is átalakulhat a jelenleg elérhető támogatások rendszere. A társaság szakértői azt gondolják, hogy vitathatatlan kockázat a hitelmoratórium év közbeni megszűnése, de – mint hozzátették – ez a piacra vélhetően csak csekély hatással lesz.
Az állam az esetleges kivonulásával is robbant
A lakáspiaci folyamatokat továbbra is nagyban befolyásolják az állami intézkedések. Ezek azonban 2022-ben másként hathatnak a korábbiaknál. Eddigi ismereteink szerint ugyanis a falusi csokot az év közepéig, a lakásfelújítási támogatást és a babaváró kölcsönt pedig az év végéig lehet igényelni. A Magyar Nemzeti Bank (NMB) által meghirdetett zöld otthon program első 200 milliárdos kerete számítások szerint áprilisig tarthat ki. Jelenleg szinte biztosra vehető ugyan a későbbi bővítés, de a fogyasztói árak emelkedése ebbe is belepancsolhat (egyre gyorsuló infláció mellett az MNB is meggondolhatja, mennyire célszerű a folyamatok további fűtése).
Az Ingatlan.com az előbbiek mellett felhívta arra is a figyelmet, hogy az idén van még egy lényeges határidő: a 2022 végéig építési engedélyt szerzett vagy egyszerű bejelentéssel épülő új ingatlanokat lehet 2026 végéig a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfával megvásárolni. Ez pedig a telekpiacon okozhat árrobbanást, mivel elérhető telkekből egyre kevesebb van, és leginkább a nagyvárosok agglomerációs övezeteiben épülő kertes házak esetében ösztönzi az építtetőket a minél gyorsabb telekvásárlásra.
Nézze meg karikatúránkat is
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!Szerző: Azénpénzem
Címkék: lakás, ingatlan, infláció, lakásár, OTP Ingatlanpont, Duna House, ingatlan.com, Balla Ingatlan
Kapcsolódó anyagok
- 2022.08.02 - Már átlag 1,15 millió forint egy új lakás négyzetméterára Budapesten
- 2022.05.06 - Milliókkal drágultak tavaly a lakások
- 2022.02.11 - Újabb rekord született: 7,9 százalék az infláció
- 2022.02.09 - Felújít, új lakást vesz? Most indokolt a nagyobb óvatosság!
- 2022.02.08 - Elszálltak a nagyvárosi garázsárak
- 2022.02.03 - Elképesztő, mekkorát drágultak a lakások a kistelepüléseken
- 2022.01.28 - Vásárlói rohamot hozott az új lakásoknál az MNB Zöld Otthon hitele
- 2022.01.10 - A gyerekek zsebpénzét is emelni kell a drágulás miatt
- 2022.01.07 - Kényelmesen válthatunk fogyasztóbarát lakásbiztosításra
- 2022.01.06 - Változik a magáncsőd szabályozása
- 2022.01.05 - Babakötvény: 8 százalék fölé nőhet a kamat
- 2022.01.04 - Leleplező kereseti ábra a KSH-tól
- 2021.12.30 - Ingatlanpiaci legek: ötvenmilliós árengedmény, 16 óra alatti eladás
- 2021.12.07 - Legyen a lakhatás alapjog!
További kapcsolódó anyagok