Nagy változást hozhat az ingatlanalapok szigorítása
2019. május 10.
Áprilisban emelkedő állampapírpiaci hozamok okoztak veszteséget a hosszú kötvény alapokban megtakarítóknak. A hozamemelkedés oka az volt, hogy a befektetők kételkedtek abban, hogy tartható lenne az MNB inflációs célja. A tegnap napvilágot látott legfrissebb adatok egyelőre nem segítettek eldönteni a dilemmát.
Áprilisban korrekciót láthattunk a hazai állampapírpiacon. Legnagyobb mértékben, 30-40 bázisponttal az éven túli lejáratok hozamai emelkedtek, főként a hozamgörbe hosszú végén. A görbe elején alig változtak a hozamok, maradtak nulla közelében – mondta Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója az Azénpénzem.hu-nak. A hozamemelkedés oka az volt, hogy az MNB jelezte: az egynapos betéti kamatláb márciusi 10 bázispontos emelése egyszeri eset volt, nem jelentette egy kamatemelési ciklus indítását. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
Ugyanakkor az infláció emelkedik (márciusban 3,7 százalék volt), ezért sok befektető felvetette az MNB inflációs célkitűzésének hitelességét. Emiatt nőtt a hosszabb papírok hozama. A forint árfolyama is tovább gyengült a hónap során.
A legfrissebb inflációs számok sem segítettek eldönteni, hogy tartható-e az inflációs cél. Áprilisban 3,9 százalékra nőtt a pénzromlás, ami kisebb ugyan a várt 4 százalék felettinél, de a dilemmát nem segített eldönteni: tartható-e az inflációs cél – hangsúlyozta a Szalma Csaba. Mivel a piac rosszabbra számított, tegnap némi megnyugvás érkezett.
Az MNB hangsúlyozta: új szabályozása közelíti az ingatlanalapok befektetési jegyeinek likviditását a mögöttük lévő alapok eszközeinek (hazai és külföldi ingatlanok, azokhoz kötődő vagyoni jogok, ingatlantársasági részesedések) likvidálhatóságához, azaz készpénzzé tehetőségéhez. A gyorsan értékesíthető részvényekhez, kötvényekhez képest az ingatlanok likviditása ugyanis sokkal alacsonyabb, miközben az ingatlanalapokban nagyon magas az e piaci folyamatokat, jellemzőket kevésbé ismerő kisbefektetők aránya.
A változás miatt várhatóan kevesebb friss megtakarítás áramlik majd a jelenleg népszerűségük csúcsán álló ingatlanalapokba. Ezek a pénzek állampapírba vándorolhatnak majd a piaci hozamok sokszorosát fizető kamatoknak köszönhetően. Ugyanakkor lesznek olyan befektetők, akik inkább másik kategóriájú befektetési alapot választanak majd. A kötvényalapok jó alternatívát jelenthetnek a nagyobb kockázatot kerülő megtakarítóknak.
A kötvényalapok 2019. május 9-i részletes hozamát itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: befektetési alap, BAMOSZ, kötvényalap, pénzpiaci alap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír
Ez tett be a hozamoknak
Áprilisban korrekciót láthattunk a hazai állampapírpiacon. Legnagyobb mértékben, 30-40 bázisponttal az éven túli lejáratok hozamai emelkedtek, főként a hozamgörbe hosszú végén. A görbe elején alig változtak a hozamok, maradtak nulla közelében – mondta Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója az Azénpénzem.hu-nak. A hozamemelkedés oka az volt, hogy az MNB jelezte: az egynapos betéti kamatláb márciusi 10 bázispontos emelése egyszeri eset volt, nem jelentette egy kamatemelési ciklus indítását. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
Ugyanakkor az infláció emelkedik (márciusban 3,7 százalék volt), ezért sok befektető felvetette az MNB inflációs célkitűzésének hitelességét. Emiatt nőtt a hosszabb papírok hozama. A forint árfolyama is tovább gyengült a hónap során.
A legfrissebb inflációs számok sem segítettek eldönteni, hogy tartható-e az inflációs cél. Áprilisban 3,9 százalékra nőtt a pénzromlás, ami kisebb ugyan a várt 4 százalék felettinél, de a dilemmát nem segített eldönteni: tartható-e az inflációs cél – hangsúlyozta a Szalma Csaba. Mivel a piac rosszabbra számított, tegnap némi megnyugvás érkezett.
Ez hozta a veszteséget
Az emelkedő állampapírpiaci hozamok mindenesetre nem tettek jót a kötvényalapoknak. Főleg a hosszú kötvény alapok árfolyama csökkent áprilisban, veszteséget okozva a megtakarítóknak. A kilátások továbbra is bizonytalanok. Bár az MNB sietett leszögezni, hogy a maginfláció nem változott, 3,8 százalék lett, így a mutató több mint fél éve tartó emelkedése megállt. Áprilisban az indirekt adóktól szűrt maginfláció 0,1 százalékponttal 3,4 százalékra csökkent. Az elemzők többsége szerint a júniusi kamatdöntő ülés előtt a jegybank várhatóan nem fog szigorítani.Megbolygatja a piacot az MNB
Már a jövő héttől megbolygathatja a befektetési alapok piacát, hogy az MNB ajánlása alapján a május 15-től létrejövő új ingatlanalapok, illetve a meglévő ingatlanalapok új sorozatú befektetési jegyeit legalább 180 naptári nap után lehet majd csak visszaváltani. Jelenleg néhány napos (jellemzően 3 napos) visszaváltási idővel működnek a befektetési alapok, így sokan – tévesen – eddig a likviditási vagy pénzpiaci alap helyett tették ide a pénzüket.Az MNB hangsúlyozta: új szabályozása közelíti az ingatlanalapok befektetési jegyeinek likviditását a mögöttük lévő alapok eszközeinek (hazai és külföldi ingatlanok, azokhoz kötődő vagyoni jogok, ingatlantársasági részesedések) likvidálhatóságához, azaz készpénzzé tehetőségéhez. A gyorsan értékesíthető részvényekhez, kötvényekhez képest az ingatlanok likviditása ugyanis sokkal alacsonyabb, miközben az ingatlanalapokban nagyon magas az e piaci folyamatokat, jellemzőket kevésbé ismerő kisbefektetők aránya.
A szektor nem örül
Mint megírtuk, tény, hogy a 2008-as válság kitörése után hónapokra fel kellett függeszteni az ingatlanalapok befektetési jegyeinek visszaváltását, sőt a világban nem volt egyedülálló a féléves felfüggesztés sem. Úgy tűnik tehát, hogy az MNB egy újabb válságra készül. Ugyanakkor befektetési szakemberek korábban portálunknak azt hangsúlyozták, hogy egy a tíz évvel ezelőtti válsághoz hasonló összeomlás esetén 180 nap alatt sem lehetne az ingatlanportfóliót értékesíteni, ezért valójában teljesen felesleges ez a szigorítás. Vagyis az egészet inkább lenyomták a szektor torkán.A változás miatt várhatóan kevesebb friss megtakarítás áramlik majd a jelenleg népszerűségük csúcsán álló ingatlanalapokba. Ezek a pénzek állampapírba vándorolhatnak majd a piaci hozamok sokszorosát fizető kamatoknak köszönhetően. Ugyanakkor lesznek olyan befektetők, akik inkább másik kategóriájú befektetési alapot választanak majd. A kötvényalapok jó alternatívát jelenthetnek a nagyobb kockázatot kerülő megtakarítóknak.
A kötvényalapok 2019. május 9-i részletes hozamát itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: befektetési alap, BAMOSZ, kötvényalap, pénzpiaci alap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír
Kapcsolódó anyagok
- 2020.06.08 - Az optimista május itt nem hozott nyereséget
- 2020.01.17 - Ez is jó befektetés volt 2019-ben
- 2019.12.13 - Kötvényalapok hozama 2019. december 12-én
- 2019.12.13 - Van, ami az infláció többszörösét hozta
- 2019.11.18 - Jó lóra tett, aki ide fektette a pénzét
- 2019.11.18 - Kötvényalapok hozama 2019. november 14-én
- 2019.10.18 - Ez hozott 10 százalékot egy év alatt
- 2019.10.18 - Kötvényalapok hozama 2019. október 17-én
- 2019.09.13 - Kötvényalapok hozama 2019. szeptember 12-én
- 2019.09.13 - Van, ami többet hozott az állami cukorkánál
- 2019.08.08 - Kötvényalapok hozama 2019. augusztus 7-én
- 2019.08.08 - Ezt a pénzt kár volt szuperállampapírba tenni
- 2019.07.17 - Betett a szuperállampapír a befektetési alapoknak
- 2019.07.12 - Kötvényalapok hozama 2019. július 11-én
- 2019.07.12 - Ennek örülhettek most a befektetők
- 2019.06.18 - Estek a piacok, ez apasztotta a vagyont
- 2019.06.07 - Kötvényalapok hozama 2019. június 6-án
- 2019.06.07 - Újabb felfordulás érkezett a piacra
- 2019.05.20 - Teljesülhet a kormány nagy terve
- 2019.05.17 - Áprilisban még az ingatlanalapoknak állt a zászló
- 2019.05.10 - Kötvényalapok hozama 2019. május 9-én
- 2019.04.17 - A hozamok hizlalták a befektetéseket
- 2019.04.04 - Kötvényalapok hozama 2019. április 3-án
- 2019.04.04 - Saját magára is rálicitál az állam
- 2019.03.22 - Itt forgatták legjobban a pénzünket
- 2019.03.19 - Ezek a befektetések tűnnek el az EU miatt
- 2019.03.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2019. március 6-án
- 2019.03.07 - Mi lesz az ingatlanalapokkal?
- 2019.02.19 - Szétdúlta a piacot az uniós rendelet
- 2019.02.08 - Lőttek a rövid távú likviditáskezelésnek
- 2019.02.08 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2019. február 7-én
- 2019.01.21 - Az ingatlanalapok uralták a 2018-as esztendőt
- 2019.01.04 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2018. végén
- 2018.12.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2018. december 6-án
- 2018.11.16 - Ez most a legnépszerűbb befektetés
- 2018.10.19 - Továbbra is az ingatlanalap a sláger
- 2018.10.12 - Jól betett a jegybank a hozamoknak
- 2018.09.13 - Az augusztusnak sem örülhettek a befektetők
- 2018.08.17 - Készülnek a befektetők a hozamemelkedésre
- 2018.08.10 - A július valamit visszahozott a nagy buktából
- 2018.06.19 - Zsákszámra viszik a pénzt az ingatlanalapokba
- 2018.06.08 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2018. június 7-én
- 2018.05.10 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2018. május 9-én
- 2018.04.06 - Emelkedést hozott a tavasz
További kapcsolódó anyagok