Ez már tényleg kínos, így magyarázkodik Nagy Márton
2025. április 30. Pocsék lett a magyar gazdaság növekedéséről közzétett legfrissebb adat, de a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője megtalálta, ebben ki lehet a ludas. Közelebbről megnézve azok az adatok is erősen árnyalhatók, amelyekben Nagy Márton pozitív jeleket lát.Szokás szerint a KSH magyar gazdaságról közzétett adatát kommentálta a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton egyre több kritikát kap a kormány fenntartások nélküli dicsőítéséért, de a most közzétett „értékelés” már igazán kínosnak tűnik. A miniszter szerint ugyanis a hazai GDP harmatos (konkrétan visszaeső) teljesítménye például annak a következménye, hogy az unió „az összes rendelkezésre álló pénzt Ukrajnának adja”. Emlegeti persze külön még a háborút is, mintha az lyukat égetve a térképbe, csak ránk hatna igazán negatívan.
Pozitív jel Nagy Márton szerint, hogy az építőipar teljesítménye és a turizmus iránti kereslet is folyamatosan emelkedik. Az építőipari termelés az idén februárban 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Januárhoz képest pedig 1,3 százalékos lett a csökkenés. Az építőipari szakszövetség felméréséből pedig az derült ki, hogy a tavalyi nehéz év után idén folytatódik az építőipar mélyrepülése. A vállalkozások nagy többsége az árbevétel és a jövedelmezőség további csökkenésére számít.
A turizmus számaiból az NGM vezetője azt emelte ki, hogy az első negyedévben 8,4 százalékkal 3,2 millióra nőtt a vendégek száma. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy ez elsősorban a külföldieknek volt köszönhető. A belföldi vendégek száma mindössze 0,7 százalékkal, a külföldieké viszont 16 százalékkal volt több (1,5 millió, illetve közel 1,7 millió) a turisztikai szálláshelyeken 2025. első negyedévében az előző év azonos időszakával összevetve.
Annyi konkrétumot bejelentett Nagy Márton, hogy a korábban meghirdetett 100 új gyár programot 150-re bővítik. A vonatkozó beruházások listáját a kormány hamarosan közzéteszi. Emellett írt még arról, hogy az árrés csökkentését a korában már belengetett módon kiterjesztik a nem élelmiszer termékekre is. Ezt a lépést amúgy a kereskedők teljesen értelmetlennek minősítették. A kétségbeesett kapálózás hátterében az lehet – amire a miniszter ki is tért –, hogy a családokat egyre nagyobb fogyasztásra ösztönözzék.
Szerző: BVJ
Címkék: statisztika, KSH, növekedés, GDP, gazdaság, NGM, turizmus, építőipar
Kapcsolódó anyagok
- 2025.06.26 - Egyre pesszimistább a lakosság, de van is miért
- 2025.06.24 - Maradt az alapkamat, rosszabbak a gazdaság kilátásai
- 2025.06.23 - Már nagyobb visszaesésre számítanak a németek
- 2025.06.17 - Befagyott a lakásépítés Magyarországon
- 2025.05.21 - Mélyülő válságban az építőipar
- 2025.05.21 - Így pumpálták fel a magyar lakosság kimutatott vagyonát
- 2025.05.20 - Egy átlagos dolgozó már majdnem félmilliót visz haza havonta
- 2025.05.08 - A több munkanap is csak stagnálást tudott elérni az ipari adatokban
- 2025.05.08 - A kormány miatt nézhetjük alulról az uniós bolti adatokat
- 2025.05.05 - Elképesztő terheket cipel itt a lakosság
- 2025.04.30 - Ezt a növekedési adatot sem teheti a kirakatba a kormány
- 2025.04.28 - Kiderült, hol élnek a legszegényebb nyugdíjasok
- 2025.04.25 - Felmérték: mélyrepülésben az építőipar
- 2025.04.14 - Tovább szenved a magyar építőipar
- 2025.04.14 - Zuhant a nyugdíjak vásárlóértéke
- 2025.04.10 - A választások után drágul a mobil, a net
- 2025.04.08 - Márciusban megállt a drágulás
- 2025.04.07 - Csalódást okozott a bolti forgalom
- 2025.04.04 - Erre még a pesszimisták sem számítottak a magyar ipari adatokban
További kapcsolódó anyagok