Ez lesz a nyerő befektetés 2017-ben
Fotó: Azénpénzem
Soha nem látott mélységbe értek a kamatok 2016-ban. Az MNB év közben több lépésben is vágott az alapkamaton, ami történelmi mélypontjára, 0,9 százalékra csökkent május végére. Ezután újabb eszközöket vetett be, a finomhangolásának (a bankok fölös pénzét a háromhónapos jegybaki betétből állampapírba terelte) pedig az lett az eredménye, hogy történelmi mélpontra süllyedtek az állampapírpiaci hozamok és a betéti kamatok is. A legjobb banki kamatok táblázatát korábbi cikkünk végén nézheti meg, a lekötési összegtől függő kamatokat pedig itt kalkulálhatja. (A cikk a Befektetési alapok rovat része.)
Az egy héttel ezelőtt (december 20-án) tartott háromhónapos diszkont kincstárjegy aukción az átlaghozam az előző heti 0,12 százalékról tovább csökkent 0,06 százalékra. Nem is csoda, hogy a gyakorlatilag semmit sem hozó pénzpiaci alapokból egész évben kifelé áramlott a pénz. (A pénzpiaci és kötvényalapok november 11-i hozamát itt találja.) A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) adatai szerint 2016. a befektetési alapok vagyona szempontjából a stagnálás évének tűnik, hiszen egész évben egy szűk sávon belül mozgott az alapokban kezelt vagyontömeg. A kategóriákon belül azonban jelentős átrendeződést láthatunk: zsugorodás a pénzpiaci és a garantált vagyon-, ezzel szemben növekedés az ingatlan- és a származtatott befektetési alapoknál.
Mit hoz a jövő?
A hazai alapkamat alacsonyan tartására számítunk 2017-ben, így a rövid kötvényhozamokban sem várunk emelkedést – mondta Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója az Azénpénzem.hu-nak. Hozzátette: az infláció növekedése és a nemzetközi kötvénypiaci tendenciák ugyanakkor a hosszú lejáratú kötvények hozamszintjét emelhetik is. A részvénypiacokon is látnak jelentős kockázati tényezőket, amelyek elsősorban Kínára vezethetők vissza. A megválasztott amerikai elnök, Donald Trump az amerikai piac és munkaerő védelmében Kínával szemben szigorító lépéseket tervez, aminek globális hatásai lehetnek.
A bizonytalan kilátások közepette az OTP Alapkezelő elsősorban az abszolút hozamú alapokban lát értéket, amelyek rugalmasan tudnak alkalmazkodni a változó piaci viszonyokhoz, derivatív eszközök révén nemcsak emelkedő, hanem csökkenő árfolyamok mellett is képesek pozitív hozamot elérni. Az OTP abszolút hozamú alapok azonban általában jelentős kockázatot hordoznak, így azokat a kockázatvállalóbb befektetők részére ajánlják, legalább 3-5 éves befektetési időtávra.
Az alacsonyabb kockázatot keresők számára az OTP Prémium Származtatott Alap lehet jó megoldás, ahol egy alapon belül hat OTP abszolút hozamú alap teljesítményéből részesedhetnek, közepes kockázat mellett. Mivel a hat alap befektetési politikája különbözik egymástól, árfolyamuk várható együttmozgása is alacsony, így egyenletesebb teljesítményre számíthatnak a befektetők, alacsonyabb árfolyam-ingadozás mellett, mintha egy-egy abszolút hozamú alapba fektetnék pénzüket. A kifejezetten mérsékelt kockázatot vállalók számára óvatos vegyes alapot ajánlanak: az OTP Prémium Klasszikus Alapban az eszközök háromnegyede pénzpiaci és kötvényalapokba kerül és legfeljebb 25 százalékot fektetünk abszolút hozamú alapokba.
Konkoly Miklós, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója portálunknak elmondta: a jövő év várhatóan ismét nem a pénzpiaci és kötvényalapokról fog szólni. Ő is úgy véli, hogy várhatóan továbbra is népszerűek lesznek az abszolút hozamú alapok, s még teret nyerhetnek az ingatlanalapok is. A részvényalapok, bár jól teljesítettek az elmúlt időszakokban, valószínűleg jövőre sem lesznek célkeresztben. Egy esetlegesen folyamatosan emelkedő hozamkörnyezet azonban hosszú távon fordulatot hozhat majd.
Az egyik nagy kérdés a jövő évet illetően, hogy az állampapírpiacon lesz-e jelentős változás, illetve hogy az ingatlan továbbra is kedvező befektetési lehetőségként él-e majd a vagyonos befektetők körében. Ha marad ugyanis a jelenlegi helyzet, akkor továbbra sem tér vissza a befektetési alapok néhány évvel ezelőtti növekedése – tette hozzá Konkoly Miklós.
Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Lovas Judit
Címkék: befektetés, befektetési alapok, hozam, infláció
Kapcsolódó anyagok
- 2017.12.27 - Mibe fektessem a pénzem 2018-ban?
- 2017.09.19 - Óvatosan az ingatlanba fektetéssel!
- 2017.09.15 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. szeptember 14-én
- 2017.08.11 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. augusztus 10-én
- 2017.06.07 - Ez a nyerő befektetés
- 2017.03.22 - Ezeket a befektetéseket nem szeretjük
- 2017.03.13 - Ezek voltak tavaly a bombabefektetések
- 2017.03.10 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. március 9-én
- 2017.02.09 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. február 8-án
- 2017.01.17 - Már nem ez a kedvenc befektetésünk
- 2017.01.12 - Komolyan ennyi a kamat?
- 2017.01.06 - Itt vannak a tavalyi csúcshozamok
- 2017.01.06 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2016. december 30-án
- 2017.01.02 - Álmegbízásokat öntött a piacra a jelentős brókercég
- 2016.12.19 - A stagnálás éve az idei esztendő a befektetési alapoknál
- 2016.12.16 - Hol kapom a legjobb kamatot?
- 2016.12.07 - Így lehet megverni az inflációt (X)
- 2016.12.01 - Külföldön is nyitható tartós befektetési számla
- 2016.11.25 - Elinflálnák a megtakarításunkat, de vannak trükkök ellene
- 2016.11.14 - Tesztelje, milyen befektetés illik Önhöz!
További kapcsolódó anyagok