Az áremelkedés miatt a vállalkozók menekülnének a szerződésekből

Ezért várnak ki a lakásépítésekkel

Fotó: Bencze-Kiss Kata
2018. augusztus 23. Már most visszaveti az új lakásépítések elindítását az áfa 2019-es visszaemelése. Egyre többen pedig azért várnak ki az építtetéssel, hátha újabb lakásépítési ösztönzőket jelent be a kormány. Az áremelkedések miatt sokan menekülnének ki a szerződéseikből – derül ki az építőipar vállalkozások körében végzett felmérésből.

Jelentősen bővült az elmúlt időszakban az építőipari munkák iránt a fizetőképes kereslet minden alágazatban. A cégek nagy értékű szerződéseket tudtak kötni az elmúlt hónapokban, azonban a vállalkozások a korábbi években nem készültek fel a növekvő kereslet kielégítésére, ezért nehezebb kivitelezőt találni, a határidők kitolódnak, és az árváltozások is komoly feszültséget keltenek a piacon – derül ki abból a felmérésből, amit Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) készített tagvállalatai körében. A megkérdezett 400 építési vállalkozó között mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás egyaránt megtalálható, országos lefedettséggel.


Míg az építőanyagok árai idén többségében 8-13 százalékkal nőttek (hőszigetelő anyagok 20, beton 12, tégla 13, tetőcserép 9, faanyagok 9 százalékkal), a személyi jellegű kiadások 13-21 százalékkal, és az egyéb költségek is 12-13 százalékkal drágultak. A vállalkozók hasonló áremelkedést várnak 2019-re is. 

A drágulás hatása

Ezek az árváltozások komoly kockázatot jelentenek a kivitelezés során a többi alágazatban is, így minden területen kulcsfontosságúvá vált, hogy milyen gyorsan lehet a beruházásokat befejezni. Azoknak a cégeknek, amelyek korábban a 2016-os áron szerződtek, a megvalósíthatóság érdekében műszakilag át kellett szabniuk a létesítményeket a megrendelő egyetértésével, vagy meg kellett emelniük a vállalási áraikat. Vannak, akik megegyezés híján próbálnak kimenekülni a szerződéseikből – derül ki a felmérésből.

Halasztják az új projekteket

Az 5 százalékos újlakásáfakulcs 2019. december 31. utáni 27 százalékra visszaemelése a megkérdezettek szerint a lakásépítési piacot összességében negatívan fogja befolyásolni. Jelenleg a lakásépítőket az áfa változása sürgeti, hogy vállalásaikat időre befejezzék. Ugyanakkor az építtetők megrendelési hajlandóságát 2018 második felére ez akár vissza is vetheti, mivel már nem biztos, hogy a most induló projekteket be tudják fejezni 2019 végéig, a kedvezményes áfa időszakában. Ezért egyre több lakást építeni tervező inkább kivár, hátha az év második felében újabb kormányzati bejelentések jönnek a lakásépítés támogatására, ösztönzésére.

Jönnek a megrendelések, de ki fog itt dolgozni?

A növekvő megrendeléseknek köszönhetően a bővülés legnagyobb akadálya továbbra is a szakemberhiány, és a kapacitás korszerűtlensége. (A szakemberhiány már 2016-ban is gondokat okozott, erről akkor itt írtunk.) A kapacitást a rendelésállományhoz igazítani, a hatékonyságot növelni pedig nehéz az olyan elaprózott cégstruktúra mellett, ami továbbra is jellemzi az ágazatot, amely az elmúlt évtizedben érdemlegesen nem változott. A hatékonyság javulását nehezíti, hogy lényegesen nagyobb a segédmunkások aránya a foglalkoztatottak között, mint a korábbi években.

 A válaszok alapján kiderült, hogy a lekötött rendelésállomány a cégek több mint felénél  a jelenlegi kapacitásukhoz mérten már az év közepén 80 százalék feletti, vagy meghaladja a teljes jelenlegi kapacitást.

A megrendeléseknek köszönhetően a felmérésben résztvevők árbevétel-arányos jövedelmezősége lassú növekedési pályán maradt. A korábbi évekkel ellentétben mára a cégek kétharmadánál eléri, vagy meghaladja az inflációt. A várakozások szerint 2018 második felében ez a tendencia folytatódik, kétharmaduk szerint tovább fog javulni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a jövedelmezőség az építési ágazatban továbbra is nagy szóródást mutat.

Állami megrendelés kellene

A lakásépítés, lakásfelújítás egyébként továbbra is nagyon kis szelete az építőipari ágazatnak, a kormányzati intézkedések ellenére az összes teljesítmény 18 százaléka. Ez az Európai Unió 28 országában átlagosan 36 százalék körül várható 2018-ban. Az ÉVOSZ szerint a lakásépítés és –felújítás területén az áfaváltozás várható negatív hatásainak ellensúlyozására, illetve az uniós beruházási ciklus 2020-as befejeződése miatt ingadozó tervezői és kivitelezői kapacitásigényből adódó ágazati feszültségek oldásához kormányzati megrendelésekre lenne szükség.

Az építőipari szakma tavasszal már letett az asztalra az ágazat problémáinak megoldását sürgető javaslatcsomagot. Ebben azt írták, hogy jelentős építési-beruházási vonzatú gazdaságfejlesztésre van szükség 2020-ig, ha el akarjuk kerülni, hogy az európai uniós támogatások várható csökkenése komoly gazdasági gondokat okozzon Magyarországon. A javaslat szerint koncentráltabban, egyszerűbb irányítási struktúrában kellene a lakásügyekkel foglalkozni. Az ÉVOSZ – többek között - állami, illetve önkormányzati bérlakásprogram előkészítését és elindítását javasolta. A csomagban az 5 százalékos áfa fenntartása mellett is érveltek.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok