Újabb lendületet vesz az áremelkedés
2025. október 10.
A második negyedévben csak két országban emelkedtek nagyobb mértékben a lakásárak, mint Magyarországon – derül ki az Eurostat friss adataiból. Az albérletár-növekményt tekintve is dobogós volt a magyar piac, de így is nálunk nyílt a legszélesebbre az olló a lakásárak és a bérleti díjak változása között. Ráadásul az Otthon Start miatt a drágulás tovább gyorsulhat – írja friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
A második negyedévben 15,1 százalékkal emelkedtek a magyar lakásárak az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, ennél nagyobb drágulást csak Portugáliában és Bulgáriában mértek – derül ki az Eurostat friss adataiból. Az előző negyedévhez képest viszont mindössze 1,1 százalékos volt a drágulás, ami elmaradt az 1,6 százalékos uniós átlagtól is. Az újépítésű lakások 13,9 százalékos áremelkedése egy év alatt alacsonyabb volt, mint a használt lakások 15,3 százalékos drágulása, de mindkét adat Európa élmezőnyébe tartozott.
Az első negyedévben még 16 százalékos volt a magyar lakásár-emelkedés, míg negyedéves alapon kiemelkedő mértékben, 8,4 százalékkal lőttek ki az árak. Utóbbi adat magasan a kontinens legmeredekebb drágulási üteme volt, míg éves alapon csak a portugál piac árszintje nőtt jobban a magyarnál az év elején. Vagyis, ha az első fél évet nézzük, egyértelműen kiemelkedő volt európai összevetésben a magyar lakásárak szárnyalása.
Az első negyedévhez viszonyított rangsor élén is a portugálok álltak, ahol 4,7 százalékkal nőttek az árak, Luxemburgban 4,5 százalékos, Horvátországban pedig 4,4 százalékos drágulást regisztráltak. Minimális árcsökkenés egyedül Belgiumban és Franciaországban volt, rajtuk kívül csak a ciprusi, a román, a finn és a svéd lakásárak emelkedtek a magyarországi 1,1 százaléknál kisebb mértékben.
A lakáspiacon érdemes a hosszútávú trendeket is megvizsgálni. 2010 óta Magyarországon közel 280 százalékkal emelkedtek a lakásárak, vagyis majdnem a négyszeresükre ugrottak. Ezzel szintén listavezető volt a magyar piac, csak összehasonlításként: az Európai Unióban összesítve mindössze 60 százalékos áremelkedést regisztráltak ebben az időszakban. A rangsor második helyén Észtország áll mintegy 250 százalékos áremelkedéssel, míg a harmadik Litvánia, ahol nagyjából a háromszorosára emelkedtek a lakásárak. Ezzel szemben Cipruson és Finnországban 15 év alatt gyakorlatilag stagnáltak a lakásárak, míg Olaszországban egyedüliként minimális csökkenést mutatnak a számok.
Hosszabb távon érdemes nézni az albérletárakat is, ebben szintén a kontinens dobogóján van a magyar piac. 2010 óta mintegy 120 százalékos volt a drágulás ezen a piacon, vagyis átlagosan több mint a duplájára emelkedett a lakásbérlet költsége. Ennél magasabb növekedési ütemet csak Észtországban és Litvániában regisztráltak a szakemberek. Az uniós átlag eközben mindössze 29 százalékos volt. Még érdekesebb, ha a lakásárak és az albérletárak emelkedésének különbségét vizsgáljuk, ez Európában egyetlen országban sem volt a magyarhoz hasonlóan nagy, vagyis 15 év alatt nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a lakások ára az albérletek drágulásához viszonyítva is. Mindez azt is jelenti, hogy az elmúlt években egyre kevésbé volt kifizetődő a bérbeadás, annak hozama fokozatosan csökkent, bár közben a kiadott lakások árának emelkedése kárpótolta a tulajdonosokat.
- Mindeközben a lakásárak és az albérleti költségek közötti olló tovább nyílhat, mivel az erőteljes drágulás mellett arra számítunk, hogy a bérleti költségek stagnálnak vagy akár csökkennek is, mivel a kedvezményes hitellehetőség miatt többen vesznek majd inkább saját lakást, szűkítve így az albérlet-keresletet – tette hozzá az elemző.
A Duna House, saját adatain alapuló becslése szerint szeptemberben országosan 13 426 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző év azonos időszakához képest 37,6 százalékos növekedést jelent. Még az előző hónaphoz viszonyítva is 18,1 százalékos emelkedés látható, amelyhez hasonló szintű forgalomra utoljára 2022 első hónapjaiban volt példa. Az Otthon Start Program (OSP) augusztusban már látványosan növelte a keresletet, és ennek hatása szeptemberben is erőteljesen megmutatkozott. Bár a hitelezés átmenetileg megtorpant – az Otthon Start Program hatása csak októbertől jelentkezik erőteljesen – az iparági várakozások szerint rekord szintre futhat majd a lakáshitelezés.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: lakás, ingatlan, lakáspiac, befektetők, lakáshitel, Otthon Start, ingatlanpiac, áremelkedés, Duna House, OTP Ingatlanpont
Európa-bajnok a magyar lakásdrágulás
Fotó: clipart.com
A második negyedévben 15,1 százalékkal emelkedtek a magyar lakásárak az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, ennél nagyobb drágulást csak Portugáliában és Bulgáriában mértek – derül ki az Eurostat friss adataiból. Az előző negyedévhez képest viszont mindössze 1,1 százalékos volt a drágulás, ami elmaradt az 1,6 százalékos uniós átlagtól is. Az újépítésű lakások 13,9 százalékos áremelkedése egy év alatt alacsonyabb volt, mint a használt lakások 15,3 százalékos drágulása, de mindkét adat Európa élmezőnyébe tartozott.
Az első negyedévben még 16 százalékos volt a magyar lakásár-emelkedés, míg negyedéves alapon kiemelkedő mértékben, 8,4 százalékkal lőttek ki az árak. Utóbbi adat magasan a kontinens legmeredekebb drágulási üteme volt, míg éves alapon csak a portugál piac árszintje nőtt jobban a magyarnál az év elején. Vagyis, ha az első fél évet nézzük, egyértelműen kiemelkedő volt európai összevetésben a magyar lakásárak szárnyalása.
Volt, ahol csökkentek az árak
Április és június között a legnagyobb áremelkedés Portugáliában volt, ahol 17,2 százalékkal ugrottak meg az árak egy év alatt, ezzel ott folytatódott az utóbbi negyedévek trendje. Ezzel szemben Finnországban Európában egyedüliként csökkentek a lakásárak, 1,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint a tavalyi második negyedévben. Franciaországban mindössze 0,5 százalékos drágulást mértek a szakemberek, míg Svédországban 0,7 százalékkal nőttek az árak.Az első negyedévhez viszonyított rangsor élén is a portugálok álltak, ahol 4,7 százalékkal nőttek az árak, Luxemburgban 4,5 százalékos, Horvátországban pedig 4,4 százalékos drágulást regisztráltak. Minimális árcsökkenés egyedül Belgiumban és Franciaországban volt, rajtuk kívül csak a ciprusi, a román, a finn és a svéd lakásárak emelkedtek a magyarországi 1,1 százaléknál kisebb mértékben.
Európa-bajnokok vagyunk hosszú távon
- Az adatok alátámasztják azt, amit az elmúlt hónapokban már érzékelhettünk a piacon: a kifejezetten erős első negyedév után tavasz végétől behúzta a féket a piac, ez látszik az árakban is – mondta a statisztika kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.A lakáspiacon érdemes a hosszútávú trendeket is megvizsgálni. 2010 óta Magyarországon közel 280 százalékkal emelkedtek a lakásárak, vagyis majdnem a négyszeresükre ugrottak. Ezzel szintén listavezető volt a magyar piac, csak összehasonlításként: az Európai Unióban összesítve mindössze 60 százalékos áremelkedést regisztráltak ebben az időszakban. A rangsor második helyén Észtország áll mintegy 250 százalékos áremelkedéssel, míg a harmadik Litvánia, ahol nagyjából a háromszorosára emelkedtek a lakásárak. Ezzel szemben Cipruson és Finnországban 15 év alatt gyakorlatilag stagnáltak a lakásárak, míg Olaszországban egyedüliként minimális csökkenést mutatnak a számok.
Hosszabb távon érdemes nézni az albérletárakat is, ebben szintén a kontinens dobogóján van a magyar piac. 2010 óta mintegy 120 százalékos volt a drágulás ezen a piacon, vagyis átlagosan több mint a duplájára emelkedett a lakásbérlet költsége. Ennél magasabb növekedési ütemet csak Észtországban és Litvániában regisztráltak a szakemberek. Az uniós átlag eközben mindössze 29 százalékos volt. Még érdekesebb, ha a lakásárak és az albérletárak emelkedésének különbségét vizsgáljuk, ez Európában egyetlen országban sem volt a magyarhoz hasonlóan nagy, vagyis 15 év alatt nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a lakások ára az albérletek drágulásához viszonyítva is. Mindez azt is jelenti, hogy az elmúlt években egyre kevésbé volt kifizetődő a bérbeadás, annak hozama fokozatosan csökkent, bár közben a kiadott lakások árának emelkedése kárpótolta a tulajdonosokat.
Gyorsul áremelkedés
Valkó Dávid szerint a második negyedéves visszafogottabb piaci aktivitás után arra számíthat, hogy ismét felpörög majd a magyar lakáspiac. A harmadik negyedévet már az Otthon Start program bejelentése határozhatta meg, a negyedik negyedévben pedig már egyértelműen a kedvezményes hitelprogram repítheti ismét az árakat. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint az év egészében, országos átlagban 20 százalékos is lehet az áremelkedés, vagyis a második negyedéves 15 százalékos dráguláshoz képest további gyorsulás várható. A jelenlegi tendencia alapján ezzel akár Európa legnagyobb áremelkedését is produkálhatja a magyar lakáspiac az év második felében.- Mindeközben a lakásárak és az albérleti költségek közötti olló tovább nyílhat, mivel az erőteljes drágulás mellett arra számítunk, hogy a bérleti költségek stagnálnak vagy akár csökkennek is, mivel a kedvezményes hitellehetőség miatt többen vesznek majd inkább saját lakást, szűkítve így az albérlet-keresletet – tette hozzá az elemző.
Mindenki további drágulásra számít
Mint korábban megírtuk, az MNB is arra számít, hogy gyorsul a lakásárak drágulása. A GKI felmérése szerint a következő félévben akár 152 ezren is rámozdulhatnak a támogatott hitelre, ami jelentősen élénkíti a keresletet a piacon.A Duna House, saját adatain alapuló becslése szerint szeptemberben országosan 13 426 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző év azonos időszakához képest 37,6 százalékos növekedést jelent. Még az előző hónaphoz viszonyítva is 18,1 százalékos emelkedés látható, amelyhez hasonló szintű forgalomra utoljára 2022 első hónapjaiban volt példa. Az Otthon Start Program (OSP) augusztusban már látványosan növelte a keresletet, és ennek hatása szeptemberben is erőteljesen megmutatkozott. Bár a hitelezés átmenetileg megtorpant – az Otthon Start Program hatása csak októbertől jelentkezik erőteljesen – az iparági várakozások szerint rekord szintre futhat majd a lakáshitelezés.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: lakás, ingatlan, lakáspiac, befektetők, lakáshitel, Otthon Start, ingatlanpiac, áremelkedés, Duna House, OTP Ingatlanpont
Kapcsolódó anyagok
- 2025.10.30 - Önkormányzati elővásárlási jog és beköltözési korlát jön a fővárosi kerületben
- 2025.10.29 - Ráugrottak a fejlesztők az Otthon Startra
- 2025.10.29 - Hivatalos: az Otthon Start előtt is robbant a lakáspiac
- 2025.10.28 - Szinte minden kiderült, miként kapnak rengetegen ingyenpénzt
- 2025.10.27 - Mostanra kifújt az otthonstartos lendület
- 2025.10.21 - Szabadulnak a befektetők a lakásoktól
- 2025.10.20 - Vigyázat több otthonstartos kedvezmény is feltételes!
- 2025.10.14 - Hitelfelvételhez így szerezhető könnyen nullás igazolás
- 2025.10.13 - Nem nyugszik a kormány, míg mindenkit nem sikerül eladósítani?
- 2025.10.09 - Kiderült, mi eddig az Otthon Start mérlege
- 2025.10.09 - Nem létező lakást is vehetünk hitelre
- 2025.10.07 - Átszabják az otthonstartos szabályokat
- 2025.10.06 - Még durvább versenybe fogtak a bankok az otthonstartosokért
- 2025.10.05 - Az otthonstartos trükközésekre a NAV is felfigyelt
- 2025.09.29 - Olyan hatása is van a szuperhitelnek, amin meglepődtek az ingatlanosok
- 2025.09.23 - Az eladási kedvet is felfűti az Otthon Start
- 2025.09.19 - Mutatjuk, mikor robban a lakáspiac
- 2025.09.05 - OTP: 20 százalékkal nőhetnek a lakásárak
- 2025.09.03 - Megérkezett az Otthon Start hatása az albérletpiacra
- 2025.09.01 - Itt az első akadály az Otthon Start előtt
- 2025.07.31 - Mégis bérbe lehet adni az Otthon Startos lakást
- 2025.07.29 - Döbbenet, mi folyik a lakáspiacon
- 2025.07.23 - Még el sem indult, de már berúgta a keresletet a 3 százalékos lakáshitel
- 2025.07.15 - Robbantak a lakásárak
- 2025.06.12 - Elfogadták a törvényt, nem költözhetünk szabadon
További kapcsolódó anyagok