A térségben is alaposan lemaradt a forint

Eurócsatlakozás: puszta szavak

Fotó: Azénpénzem
2016. július 20. A forint nevű házból akkor érdemes elköltöznünk, ha biztonságosabb fedelet találunk – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Grafikonunkon jól látszik, hogy a magyar deviza miként teljesített térségi társaihoz képest. Ez a kép pedig meglehetősen siralmas. Az euró bevezetését persze nem csak ez akadályozhatja.

A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban arról beszélt, hogy Magyarország az évtized végén csatlakozhat az euróövezethez. Hozzátette, hogy az utóbbi tizennégy évben kiderültek a közös valuta gyengeségei és a monetáris politika korlátai is. Mint grafikonunkon látszik, ebben az időszakban sajnos sokkal inkább a forint „gyengesége” vált egyértelművé. Érdemes felidézni: amikor Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, az Európai Központi Bank jegyzése szerint 251,3 forintba került egy euró. Tegnap a hivatalos árfolyam szerint a közös európai devizáért 314,73 forintot kellett adni.

Az Európai Unió nem hagyta jóvá, hogy a jövő év elejétől 27 százalékról 18-ra csökkenjen az internet-előfizetés áfája – jelentette be Tuzson. Jelezte, hogy az ügyben „tovább küzdenek”. Ez egyébként ismét egy olyan háború, amit önmagáért indítottak el. A hatályos áfa-irányelv III. melléklete ugyanis világosan leírja, mely termékek és szolgáltatások sorolhatók kedvezményes áfakulcsba. Ezen a listán pedig az internet-előfizetés nem szerepel. Van azonban más – mint például az élelmiszerek –, ahol a kormány igazán gyakorolhatná a példátlanul magas magyar adóteher mérséklését. A helyzet még ennél is bonyolultabb, a bizottság ugyanis változtatni akar az irányelven, így csak idő kérdése, hogy „győzzön” magyar kormány. Azt persze majd újra lehet a nép előtt lobogtatni.
Több mint negyedével ér tehát most kevesebbet hazai devizánk az akkorinál. A térségben pedig a cseh korona és a lengyel zloty is felértékelődött az uniós csatlakozás óta (a grafikonon – mint minden ilyen típusú ábrázoláson mindig – a magasabb pozíció gyengébb árfolyamot jelent). Nem tévednek persze azok az elemzők, akik azt mondják, a térség devizaárfolyamai nemzetközi piaci hatásoknak engedelmeskedve többé-kevésbé együtt mozognak. A többé-kevésbé azonban ebben az esetben azt jelentette: az euró forintárfolyamának emelkedése sokszor egy kicsit erőteljesebb, csökkenése kicsit lanyhább volt, mint a koronáé és a zlotyé. Így hosszú távon mégis egészen eltérő pályán mozgott a magyar és a cseh, illetve a lengyel pénz árfolyama.

Nem csak a devizánk, a gazdaság, a jog is gyenge


Ezt azért igen nehéz kedvező jelenségnek beállítani. Van azonban más is. Varga maga is elismerte, hogy a euróövezethez csatlakozást akadályozza a gyenge magyar versenyképesség is. Meg persze – tesszük már mi hozzá – az akadályok között elég nyomósan lehet jelen a szándék hiánya is. Éppen a tudatos forintgyengítés (ami a gyenge hatékonyság ellensúlyozásának jelentős „fegyvere”) válna ugyanis lehetetlenné. Nem véletlenül egyértelműsítette korábban Orbán Viktor miniszterelnök, hogy eszük ágában sincs bevezetni az eurót.

Persze ebből a szituációból is igyekszik a kormány minden kommunikációs cseppet kicsikarni. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján (ami egyébként arról szólt, hogy a gonosz unió nem engedi a netes áfacsökkentést – lásd a keretest) kijelentette: csak biztos euróövezethez lehet csatlakozni. Folyamatosan tetten érhető a kormányzati nyilatkozatokban az a mindig mindenben valaki más a hibás hozzáállás, amit normális esetben valamikor az óvodában sikerül sokaknak kinőnie.

Az Európai Bizottság legutóbbi konvergenciajelentése szerint Magyarország teljesíti az árstabilitásra, az államháztartásra, a hosszú távú kamatlábak konvergenciájára vonatkozó kritériumot. A magyar jogszabályok azonban– különösen a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény – nem igazán felelnek meg az elvárásoknak. Emellett rögzítik például, hogy az üzleti környezetet jellemző kiválasztott mutatók alapján Magyarország rosszabbul teljesít, mint az euróövezeti tagállamok többsége.




Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok