Észbe kaptak, mindenkinek jár a téli rezsicsökkentés!

2018. április 5. A kampányfogásnak kigondolt, ámde meglehetősen ügyetlenül kivitelezett téli rezsicsökkentést a választás előtt szinte az utolsó pillanatban korrigálja a kormány. A már megjelent rendelet szerint azok a családok is kapnak 12 ezer forintot, akik nem gázzal fűtenek.

Úgy tűnik, még az utolsó perceket is szavazatvadászatra használja a kormányzat.  Kérdés persze, hogy a meglehetősen kapkodva és pontatlanul kivitelezett „téli  rezsicsökkentés” mostani változtatása mennyire hat majd az érintettekre. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az MTI beszámolója szerint a közmédiában hangsúlyozta: a kormány döntése értelmében minden magyar háztartás megkapja a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását.

A mai Magyar Közlönyben valóban megtalálhatóak azok a kormányhatározatok, amelyek a korábbi kapkodást lehetnének hivatottak némiképp rendbe tenni. Az egyik változtatás, hogy a 10 vagy 20 lakásnál több albetéttel rendelkező társasházakban is minden egyes család megkapja a 12 ezer forintot (megjegyezzük, tekintet nélkül arra, hogy gázzal fűtenek-e, illetve esetleg nem nyaralóról van-e szó).

Németh Szilárd arról nem ejtett szót, de a rendeletből világosan kiderül, hogy a fogyasztói közösségnek külön kérni kell a juttatást. Ezt a szolgáltatóknak 2018. május 31-ig kell jelezni, a „különbözetet” (tehát az eredeti szabályozás alapján adott, esetenként egy lakásra csak néhány száz forintot jelentő juttatás és a 12 ezer forint eltérése) a folyószámlán írják jóvá. Minderre lesz formanyomtatvány is, de az nem biztos, hogy a választásig megjelenik. A szolgáltatónak ugyanis a formanyomtatványt az ügyfélszolgálatán és a honlapján 2018. április 10-ig kell közzétennie.

Másik rendelet vonatkozik a fával, illetve szénnel fűtőkre (ők kaptak volna legfeljebb az önkormányzat kegyéből szociális alapon valami kompenzációt). A Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy ahol se gáz-, se távhőszolgáltatás nincs, és az emberek fával vagy szénnel tüzelnek, ott is jár a 12 ezer forint. Ez 29 ezer háztartást jelent 298 településen. Mindezzel kapcsolatban nem árt tudni, hogy a rendeletben annyi szerepel, hogy a kormány „felhívja a belügyminisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával készítsen szabályozási javaslatot annak érdekében, hogy a vezetékes földgázhálózattal nem rendelkező településeken minden háztartás részesülhessen az egyszeri 12 000 forintos tüzelőanyag-támogatásban”.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok