Erzsébet utalványos tréning a nyugdíjasoknak

2016. december 13. Megkezdte a posta a miniszterelnök karácsonyi ajándékának kézbesítését a nyugdíjasoknak. Ez egyelőre még kevesekhez jutott el, de az már látszik, hogy akadhatnak félreértések, de visszaélések is.

Bejárta a sajtót, hogy akad nyugdíjas, aki szerint ő (és nem egyedül) csak a felét kapta az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett „karácsonyi gesztusként” adandó 10 ezer forintot Erzsébet-utalványnak. Azt mi már korábban megírtuk, hogy a juttatás változatlan nagyságban jár az öregségi mellett például rokkant és özvegyi nyugdíjasoknak, így az eltérésnek nem lehet indoka.

Az inkább elképzelhető, hogy a megajándékozott nem elég figyelmesen bontogatta ki a neki szóló boríték tartalmát. A két darab utalványból álló szelvényeket ugyanis óvatosan ketté kell szelni. A tízezer forintot négy darab kétezer, valamint két darab ezer forintos utalvány formájában adják. Ezt azonban nem írják le ennyire világosan. A tájékoztató szerint „a borítékban három utalványszelvény található, amelyek egyenként két utalványt tartalmaznak, 1000 és 2000 forintos címletekben, összesen 10 ezer forint értékben".
A sajtóban indult némi hisztikeltés, de – ahogy ezt már több érdeklődőnek jeleztük – az utalványok nem csak az idén, hanem 2017 végéig válthatóak be. Ezzel együtt sajnos az már most látszik, hogy egyfajta „feketepiac” alakulhat ki, vagyis a nagyon rászoruló, kedvezőtlen helyen lakó (vagy éppen ágyhoz kötött) nyugdíjasoktól névérték alatti áron veszik meg az utalványokat.
A Blokkk.com felvetette azt a kérdést, hogy miért pont ilyen címletekben kapják a nyugdíjasok az Erzsébet utalványt. Az ezressel nincs baj, hiszen az alapszolgáltatás része. Ilyen esetben a díj 2 százalék. A kétezres viszont az „egyedi” kategóriába tartozó szolgáltatás, ahol a díj már 5 százalékos (erre jön persze még rá az áfa). Már korábban utaltunk arra, hogy a mostani lépéssel, nem csak a nyugdíjasok, hanem a kormánnyal jóban levő utalványos is kap ajándékot (ez különösen fontos lehet, hiszen jövőre jócskán megemelik az Erzsébet-utalvány juttatásának adóterhét – erről itt lehet tájékozódni). A kiadott pénz egy része pedig áfaként visszafolyik a költségvetésbe.

A boltosok általában veszítenek rajta


A kormányzati tájékoztatás felhívja a figyelmet arra is, amit a rutinos utalvány felhasználók jól tudnak: „érdemes figyelembe venni, hogy az utalványok értékéből készpénzben nem adnak vissza".  (Ezért is elég furcsa, hogy az utalványok többsége magasabb címlet.) A Blokkk.com hosszasan indokolja, ez miért logikus, de a lényeg: az utalványokat elfogadó boltosnak a teljes összeg után kell jutalékot fizetnie.

Az utalványos vásárlásokon a több százalékos elfogadóhelyi jutalék miatt általában nem keres, hanem veszít a boltos. Az élelmiszerkereskedelemben a tiszta - a költségek levonása után megmaradó - haszon a szakportál szerint nem éri el az elfogadóhelyi jutalék szintjét. De kell a forgalom, a vásárló pedig többet költ, mint amennyi utalványt bevált.

Nyilvánvalóan ez is lehet viszont az oka annak, hogy nem mindenütt (jellemzően éppen a legolcsóbb helyeken nem) fogadják el az utalványokat. Az elzárkózó magatartás hátterében persze emellett az is állhat, hogy Erzsébet-utalvány rendje olyan, hogy pályája során négy kézben is megfordul. Nem csak drága, hanem macerás is lehet az elfogadása. (Nyilvánvaló, hogy nagyobb forgalomnál éri meg jobban bíbelődni ezzel.)

Általában a munkáltató, a nyugdíjasok esetében pedig a kormány megrendeli, átadja a felhasználónak (most az alkalmazott helyett a nyugdíjasnak), aki az értékét levásárolja, így fizetéskor átadja a pénztárosnak vagy a pincérnek, majd az utalványt elfogadó boltos, vendéglős az elszámolás során visszajuttatja azt a kibocsátónak.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok