Folytatódik a kistulajdonosok kiszorítása
2016. június 30.
Meglepően sokan érdeklődtek, hogy mit tanácsolunk, ha „eltűnik” az a takarékszövetkezet, amelynek ügyfelei. Mint kiderült: nem véletlen a kérdések számának szaporodása. Az új takarékszövetkezeti rendszer három évvel ezelőtti kialakítása óta a tagszervezetek száma mintegy harmadával olvadt, és ez a folyamat – mint a mellékelt táblázatból is látszik– mintha még gyorsulna is az idén.
Röpke (sokszor olvasói jelzések alapján indított) körképünk szerint az idén nagyon sok takarékszövetkezeti beolvadásra került, illetve kerül sor. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján pedig az új integrációs szisztéma 2013. nyári kialakítása óta 2015 végére mintegy harmadával olvadt a tagszervezetek sora. A megszűnések száma pedig csak a mi ismereteink szerint újabb mintegy kéttucattal szaporodik 2016-ban.Sokan akkor is bizonytalanul nézik ezt a folyamatot, ha kisbankjuk részletes tájékoztatást küld.
Csak alátámasztani tudjuk ezeket a leveleket azzal, hogy az ügyfelek számára nincs semmilyen teendő az ügyben. Számlaszámuk nem változik, betéteik megmaradnak, a hiteleket pedig (még ha ezt esetenként rossz hírként is élik meg) változatlanul kell törleszteni. A közüzemi díjak fizetésében sem okoz a beolvadás fennakadást (a beszedési megbízásokat „központilag” rendezik).
A nagybetétesek számára lehet fontos, hogy amennyiben több összeolvadó takarékban is tartanak nagyon sok pénzt, akkor a beolvadás tényleges időpontját követően még három hónapig érvényes a külön betétbiztosítási (OBA) védelem. Vagyis: nekik eddig kétszer 30 millió forintjuk (vagy akár háromszor is, bár ilyenről nem hallottunk) biztonságban van. Ezt követően azonban már „csak” a százezer eurós védelem érvényes (a többit szerintünk célszerű lehet máshová vinni).
Valamivel bonyolultabb azoknak a helyzete, akik tulajdonosként kitartottak a takarékokban. Érdemes felidézni, hogy a korábban teljesen független takarékokat három éve kényszerítették be az új integrációba (ami azóta gyaníthatóan a kormányzathoz közelálló üzletemberek csatározásától sem függetlenül változott). Mindez pedig a részjegyesek tulajdonát is elértéktelenítette. A takarékok ugyanis kötelessé váltak részvényessé válni a Takarékbankban is, a részvényesek jogát viszont egyúttal korlátozták.
Úgy tűnik, a takarékok kistulajdonosainak kiszorítása is folytatódik. Mint az egyik érintett által portálunkhoz eljuttatott levélből kiderül: a Fókusz takarékba olvadó Nemesnádudvar Takarékszövetkezet részjegyesei vagy betesznek további pénzt, vagy bukják kisbanki tulajdonukat. A Nemesnádudvar alaprészjegye ugyanis kétezer forint, míg a Fókuszé 10 ezer forint. A beolvadó takarék tulajdonosait most felszólítják, hogy egészítsék ki meglévő részjegyeik értékét 10 ezer forintra vagy annak többszörösére 2016. július 18-ig. Aki ezt nem teszi meg, az „hiába nyilatkozik úgy, hogy tag kíván maradni a jogutód takarékszövetkezetben, kizáródik”.
Az ilyen helyzeteket a takarékok alapszabálya rendezi. Hasonló helyzet látható a Hajdú takarék által „bekebelezendő” kisbanknál is. A Hajdú viszont az érintetteknek más tartalmú levelet küldött. Eszerint a részjegyük kiegészítését a beolvadás bírósági nyilvántartásba vételét követő 15 napon belül elmulasztók tagsági viszonya a jogutód takarék alapszabálya szerint minden további feltétel nélkül a beolvadás bírósági nyilvántartásba vételét követő tizenhatodik napon megszűnik. Részjegyük összegét (ami többnyire néhány ezer forint) a beolvadás cégbírósági nyilvántartásba vételét követően „kiadják”.
Az új integrációs szervezet még a teljes szisztéma kialakítása előtt azt mondta: általános elv és szabály a szövetkezeteknél az, hogy a tagsági viszony megszűnésekor nemcsak a részjegy névértékét, hanem a tagság ideje alatt elért vagyongyarapodást is kiadják a tulajdonosnak/örökösének. Hozzátették azonban azt is, hogy a banki szabályozás számára „a tőke biztonságos megőrzése úgy a prudenciális, mint az üzleti lét szempontjából megkerülhetetlen fundamentum”. Mi mindenesetre eddig nem találkoztunk olyannal, aki kisbanki tulajdonán elért nagy haszonról számolt volna be.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: takarék, takarékszövetkezet, részjegy, fúzió, integráció
Erősen fogynak a takarékszövetkezetek
Más lehet a tábla jövet, mint menet
Fotó: Latzer Anna

Az elértéktelenítés után is sokan kitartottak

Néhány idei takarékszövetkezeti egyesülés
Beolvadó takarékszövetkezet | Befogadó takarékszövetkezet | Dátum* |
---|---|---|
Rum és Vidéke, Répcelak és Vidéke | Savaria | Február 29. |
Hajdúdorog és Vidéke,Tiszántúli Első Hitelszövetkezet | Hajdú | Március 21. |
Bakonyvidéke, Lébény-Kunsziget | Pannon | Június 7. |
Eger és Környéke, Agria Bélapátfalva, Felsőzsolca és Vidéke , Szendrő és Vidéke | Borsod | Június 24. |
Kéthely és Vidéke, Dél-Zalai Egyesült | Somogy, új néven M7 Takarék | Június 29. |
Tompa és Vidéke, Lakiteleki, Nemesnádudvar és Vidéke | Fókusz | Július 18. |
Hodász Porcsalma, Tiszavasvári, Szatmár-Beregi | Rakamaz, új néven Kelet | Július 31. |
Gyöngyös-Mátra, Turai, Nagykáta és Vidéke | Hatvan és Vidéke | Augusztus 31. |
Gyulai, Kevermes és Vidéke | Szarvas és Vidéke | Szeptember 30. |
* az időpont helyenként (például M7, Borsod) a küldöttközgyűlésé, a beolvadásra magára így sokkal később kerül sor |
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: takarék, takarékszövetkezet, részjegy, fúzió, integráció
Kapcsolódó anyagok
- 2022.09.27 - Nem lesz többé MKB sem, helyette jön az MBH Bank
- 2017.03.22 - Egy csomó takarék eltűnik, de mit hoz ez az ügyfeleknek?
- 2016.07.11 - Mit tervezhet az MNB a takarékokkal?
- 2016.06.16 - Takarékok: ki kit lopott meg?
- 2016.06.09 - Rájár a felügyeleti rúd az állami milliárdosokra?
- 2016.06.07 - FHB: személyi felelősségre vonás is jöhet
- 2016.06.07 - Bankárháború: gyors lerohanás
- 2015.04.19 - Takarékok: gyűlik a feszültség
- 2015.02.27 - A bankcsődök anatómiája
- 2013.06.26 - Beletalpal az állam a bankszektorba
További kapcsolódó anyagok