Hogy hozhat ki többet a pénzéből?
2015. november 3.
Közeledik az év vége, amikor például a nyugdíjbiztosításokat áruló ügynökök még az eddiginél is sokkal aktívabbá válhatnak. Aki tud megtakarítani, annak érdemes figyelnie arra, hogy az államtól is keressen. A különböző adókedvezmények a jelenlegi igen alacsony kamatok és hozamok mellett alaposan felértékelődtek. Fontos azonban ügyelni a költségekre, de arra is, mi mire jó.
Könnyebben esik áldozatul a szirénhangoknak az, aki nem gondolja végig, mi lehet számára a legkedvezőbb spórolási forma – állítottuk korábban. Az aktív évek utáni időszakra szóló megtakarításokhoz egy folyamatábrával is segítséget adtunk. A hozzánk érkezett jelzések alapján azonban úgy tűnik, érdemes még alaposabban körbejárni, mikor milyen formát érdemes választani. A dolog most különösen időszerű, hiszen rövidesen erősen aktivizálják majd magukat azokat a piaci szereplők (és ügynökeik), akik az adókedvezményre jogosultak pénzét igyekeznek megszerezni.
A nyugdíjcélú megtakarításokra elméletben, csak az adókedvezménynek köszönhetően, negyven százalékos lehet a hozam. Aki ugyanis most decemberben befizet egyéni számlájára, és időben nyújtja be adóbevallását, fél év múlva már be is kasszírozhatja a pénzt. Persze ez némiképp játék a számokkal. Ez ugyanis akkor lenne valóban ilyen vaskos éves gyarapodás, ha a következő félévben is meg lehetne ismételni. Ezért célszerűbb úgy nézni, hogy aki egy év alatt 1,4 millió forintot félre tud tenni – az adókedvezményes formákban összesen –, annak adójóváírásként 280 ezer forint járhat. Ez ugyan „csak” 20 százalékos gyarapodás (ennyi az adókedvezmény), de azért nem csekély pénz.
Aki maximálisan ki szeretné használni az államtól szerezhető pénzt, annak lehetősége van még az előbbin felül lakástakarékba befizetnie. A legrövidebb, négyéves futamidő esetén 10 százalék feletti éves hozam érhető el, ami az akciós számlanyitás esetén 11,81-12,72 százalék is lehet. (A különböző futamidők alatt elérhető hozamokról korábban itt írtunk.) De még a tízéves előtakarékossággal elérhető 5 százalék feletti éves hozam is kiemelkedő a jelenlegi hozamkörnyezetben. Mindehhez jön még, hogy a gyerek(ek)nek is lehet félretenni babakötvényben. Utóbbinál nem annyira az állami támogatás (ez mindössze évi hatezer forint), mint inkább a babakötvény jó kamata és az adómentes hozzájutás (amire a gyerek nagykorúsága után kerülhet sor) lehet vonzó.
Az természetes (bármennyire is berzenkednek ellene sokan), hogy az állami „kegy” feltételekhez kötött. Táblázatunkban az időtávokat és a megkötéseket külön jeleztük. A támogatott formák közé – bár láthatóan némiképp kilógnak a sorból – mindenképpen érdemes besorolni a tartós befektetéseket (tbsz) is. Ezek ugyanis nem hoznak a befektetést követően évben adójóváírást, viszont a megtakarítási időszakot követően teljes egészében megúszható a kamatadó és az árfolyamnyereség utáni adóteher is.
Azt már korábban (szintén táblázatban) száma vettük, hogy mi mennyit hozhat. Ehhez kiegészítésként még azt lehet hozzátenni, hogy az egészségpénztárakban tartott – nagyon kevés – pénz a rövid pénzpiaci folyamatoknak megfelelően gyarapszik (most éppen igen-igen keveset), a betéti tbsz is szinte alig, az értékpapíros pedig egyéni ügyességtől függően jövedelmez. Az egész „paletta” értékeléséhez célszerű mindent – az időtávot, kötöttséget, a költségeket és az elérhető hozamot – figyelembe venni.
Tanulságos lehet azt is megnézni, hogy mennyien átlagosan mennyi pénzt tartanak a különböző formákban. Ebből jól látszik, hogy mi lehet tömegesebben használt megtakarítás, és mi az, amit a tehetősebbek preferálnak (magas az egy számlára jutó összeg).
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: befektetés, adókedvezmény, NYESZ, TBSZ, nyugdíjpénztár, nyugdíjtakarékosság, lakástakarék
Érdemes az államtól is keresni

Minden tényezőre érdemes figyelni

Kedvezményes takarékossági formák | |||||
---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | Szerződés (ezer db) | Szerződésre jut (millió Ft) | Költség | Mennyit lehet, illetve érdemes | Időtáv, megkötés |
NYESZ | 150 | 3,5 | TKM*: 0,7-3,2 | Évi 500 e Ft, a nyugdíjkorhatárt 2020 előtt elérőknek 650 e Ft | Nyugdíjig, min. 10 év |
Önkéntes nyugdíj- pénztár | 1163 | 1 | TKM*: 0,93-2,3 A befizetésekből 4,5-6% | A munkáltató max. havi 52,5 e Ft-ot adhat cafeteriában, az adókedvezményhez 750 e Ft/év | NyugdÍjig, min. 10 év |
Nyugdíjbiztosítás | 100 | 0,25 | TKM*: 0,95-4,25 | Évi 500 e Ft, a nyugdíjkorhatárt 2020 előtt elérőknek 650 e Ft | Nyugdíjig, min. 10 év |
TBSZ | 260 | 6,1 | Nem értelmezhető | Nincs korlát | 3-5 év |
Egészségpénztár | 1042 | 0,05 (nem befizetés, vagyon) | A befizetésekből 6,8-7,9% | A munkáltató max. havi 31,5 e Ft-ot adhat cafeteriában, az adókedvezményhez 750 e Ft/év | Azonnali, de kötött (egészség) felhasználás |
Lakástakarék | 1300 | 0,7 | Számlanyitási díj (0-32,2 ezer Ft) | 20 ezer Ft/hó szerződésenként | 4-10 év, lakásra költhető |
* Modellszámítás alapján tartamfüggetlenül, közvetett költségek nélkül Forrás: MNB, Azénpénzem.hu gyűjtés és számítás |
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: befektetés, adókedvezmény, NYESZ, TBSZ, nyugdíjpénztár, nyugdíjtakarékosság, lakástakarék
Kapcsolódó anyagok
- 2016.06.17 - Így hozhat 10 százalék felett a pénzed
- 2016.06.01 - Új portfóliót indít az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár
- 2016.05.25 - Padlón a kamat! Mit tehetek?
- 2016.03.18 - Lakás? Önerő nélkül ne is álmodjon róla!
- 2016.03.09 - Felpörgött a lakástakarékosság
- 2016.03.03 - Húszéves a lakástakarékosság – ideje lehet váltani?
- 2016.03.02 - Megugrott a nyugdíjkifizetés
- 2016.02.16 - Határidő előtt elfogyhatnak a hagyományos kazánok
- 2016.01.19 - Nemzeti lakásvásárlói klub készül?
- 2015.12.28 - Ne hagyja a pénzt az államnál!
- 2015.12.15 - Gutaütést is hozhat az áfacsökkentés
- 2015.12.06 - Nyugdíjasmunka? Felejtse el!
- 2015.12.04 - Tényleg a nyugdíjbiztosítás a legjobb?
- 2015.11.26 - Nyugdíjpénz: most buktak a tagok
- 2015.11.26 - Nézegessen pénztári hozamokat!
- 2015.11.24 - Nyugdíjpénz: nyugi-nyugi!
- 2015.11.23 - Odacsapnak a nyugdíjspórolásnak?
- 2015.11.12 - Így spórolj százezreket az adón!
- 2015.11.12 - Egyetlen bank örülhet a törvénymódosításnak?
- 2015.11.10 - Így is lehet nyugdíjra spórolni
- 2015.10.29 - Ez a jövő sláger befektetése
- 2015.10.26 - Így takarékoskodhat a nyugdíjra
- 2015.10.15 - Ingyenes is lehet a lakáshitel!
- 2015.10.02 - Ide öntik a pénzüket az emberek
- 2015.09.29 - Nyugdíjpénz: vigyázzon, ne verjék át!
- 2015.08.31 - Lassan elfogynak a magánnyugdíjra gyűjtők?
- 2015.07.27 - Pénzvesztésre felkészülni!
- 2015.06.29 - Félretennél? Előbb számolj!
- 2015.06.03 - Itt kaphatsz 10 százalék feletti hozamot a pénzedre
További kapcsolódó anyagok