Érdekelnek a pénzügyek? Nevezz a PénzSztárra!
A tavalyi verseny Részvényesek nevű győztes csapata
Több száz középiskola több ezer diákja gazdagodott már új pénzügyi ismeretekkel, gyakorlatban hasznosítható tudással, élményekkel és értékes nyereményekkel az első két, 2013-ban és 2014-ben megrendezett PénzSztár versenyen. A résztvevők között már eddig is voltak olyan erdélyi és vajdasági csapatok, akik felfigyeltek a lehetőségre és indultak a versenyen. Idén a szervezők – a magyarországi középiskolákhoz hasonlóan – a határon túli magyar oktatási intézményekhez is eljuttatják a hivatalos versenyfelhívást. A külhoni csapatok részvételét segíti, hogy 2015-ben átalakulnak a magyar történelemhez kapcsolódó gazdaságtörténeti feladatok is.
A nevezés díjmentes, a jelentkezés feltétele csupán annyi, hogy a négyfős csapatok tagjai ugyanabba a középiskolába járjanak, 14-20 év közötti diákok legyenek és a 2015/2016-os tanévben aktív középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkezzenek. A közgazdasági szakközépiskolák és a nem szakirányú oktatási intézmények csapatai egyenlő eséllyel indulhatnak, hiszen nem tartozik a követelmények közé, hogy a versenyzők gazdasági alapképzésben részesüljenek. Ezt tükrözi az is, hogy a 2014. évi verseny győztes csapata éppen egy olyan gimnáziumból került ki, ahol órarendi keretek között nincs külön pénzügyi-gazdasági oktatás. Az egymást követő fordulók során a csapatoknak különféle típusú és fokozatosan nehezedő feladatokat kell megoldaniuk, amelyhez a pénzügyi-gazdasági tájékozottság mellett általános műveltségre, logikus gondolkodásra és gyakorlati készségekre is szükség van. Nevezni 2015. október 5-ig lehet, a www.penzsztar.hu weboldalon található regisztrációs lap kitöltésével.
A csapatok először két online teszten, majd a 23 helyszínen megrendezett megyei selejtezőkben, a 8 helyszínen megtartott regionális középdöntőkben, valamint a budapesti elődöntőben és döntőben mérhetik össze a tudásukat, s közben rengeteg tapasztalattal és több millió forint összértékű nyereménnyel gazdagodhatnak. 2015-ben a fődíjat a nyertes csapat minden tagjának járó, 100 ezer forint értékű TakarékBank bankkártya és a fő médiatámogató HVG által felajánlott egy-egy okostelefon jelenti, de a versenyzőket további értékes ajándékok és nyeremények is várják fordulóról fordulóra. A legkiválóbb felkészítő tanárok munkáját különdíjjal ismerik el.
A PénzSztár verseny szervezői az értékes tárgyjutalmak mellett olyan tudásalapú szakmai díjakkal – továbbképzésekkel, tréningekkel, szakmai gyakorlatokkal és tanulmányutakkal – is készülnek a legjobb csapatok megjutalmazására, amelyek támogatják a verseny célját. Újdonság, hogy az a három középiskola, ahonnan a legtöbb csapat kitölti az előselejtező két online tesztjét – az elért eredménytől függetlenül – különdíjban részesül. Nyereményük egy-egy oktatási szimulációs szoftverlicenc, amely további segítséget nyújthat számukra a pénzügyi és gazdasági ismeretek elsajátításában. Azok pedig, akik nem jutnak tovább az online fordulókból, a főversennyel párhuzamosan külön játékban vehetnek részt, további nyereményekért. (Az Azénpénzem.hu a verseny médiapartnere.)
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Pénzsztár, pénzügyi oktatás, pénzügyi verseny, középiskolás
Kapcsolódó anyagok
- 2016.12.09 - Debreceni gimnazisták nyerték a PénzSztárt
- 2016.11.28 - Itt vannak a PénzSztár döntősei
- 2016.10.11 - Középiskolások figyelem! Ki tud többet a pénzügyekről?
- 2016.09.12 - Ismét jelentkezhetnek a középiskolások a pénzügyi versenyre
- 2015.12.18 - Budapesti gimnazisták a legjobbak a pénzügyekben
- 2015.12.07 - PénzSztár: megvan a négy legjobb csapat
- 2015.12.01 - Nem értünk a pénzhez, oktatni kellene!
- 2015.11.20 - PénzSztár: ezek a csapatok jutottak az elődöntőbe
- 2015.10.07 - PénzSztár: négyezer középiskolás versenyez
- 2014.12.13 - Budapesti csapat nyerte a PénzSztár versenyt
- 2014.10.10 - Elindult a Pénzsztár: közel háromezer diák versenyez
- 2014.09.27 - Középiskolások figyelem! Indul a PénzSztár verseny
- 2014.04.02 - Csütörtökönként online pénzügyi oktatás
- 2013.12.22 - Egri középiskolások nyerték a pénzügyi versenyt
- 2013.10.10 - Indul a középiskolások nagy pénzügyi versenye
További kapcsolódó anyagok