Ennyit keresnek most a diákok
2022. április 1. Az év első három hónapjában átlagosan bruttó 1450 forint órabért fizettek a cégek a diákmunkáért – derül ki az egyik iskolaszövetkezet adataiból. A fiatalok idén bevezetett szja-mentessége népszerűbbé tette a diákmunkát.Az első negyedévben az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezetnél közel 65 százalékkal több diák regisztrált, mint egy évvel korábban. Az iskolaszövetkezet szerint ez a 25 évnél fiatalabbak idén bevezetett szja-kedvezményének köszönhető.
Az év első hónapjaiban mind a fizikai diákmunkák, mind a kevésbé komplex irodai adminisztrációs tevékenységek átlagos órabérének szintje 1400-1500 forint között alakult a diákok számára. Az olyan állások órabére, amelyeknél valamilyen speciális tudásra (például ritkább idegen nyelvek ismeretére) van szükség, ennél magasabb, 1700-1800 forint körül mozgott.
Jelenleg az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet keretében foglalkoztatott diákok 32 százaléka az adminisztráció, asszisztencia területén dolgozik, 31 százalékuk gyakornok a tanulmányaihoz kapcsolódó álláshelyen. 22 százalékukat a termelés, gyártás, logisztika területén foglalkoztatják, 15 százalék pedig rendezvényekhez és a vendéglátáshoz kapcsolódó feladatokat lát el. Ez utóbbi az a terület, amely a nyári szezonban a jelenleginél jóval nagyobb szeletet fog idén is kihasítani a diákfoglalkoztatás tortájából.
– Az év végi ünnepi időszak előtt a kereskedelmi és logisztikai szektor megugró munkaerőigénye (csomagolás, kiszállítás) miatt a diákbérek ezeken a területeken is 1700 forint fölé ugrottak – magyarázza Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – A szezon végét követően e szektorok munkaerőigénye megcsappant, ám a bevezetett szja-kedvezménynek köszönhetően a most elérhető munkalehetőségeket jellemző 1450 forint körüli átlagbérrel egy diák ugyanannyi munkával ma sem kap a számlájára kevesebb pénzt, mint a korábbi bruttó 1700 forintos átlagórabér esetében.
A gyakornoki állások órabérének átlaga az elmúlt évben az 1600 forintos szintet közelítette, 2022 első negyedévére pedig már elérte az 1700 forintot. A vállalatok ugyanis a tehetséges gyakornokokat azzal is igyekeznek megtartani, hogy a juttatásaikat általában a saját munkavállalók bérével együtt emelik. Ez különösen az olyan hiányszakmákban kiemelt törekvés, mint az IT vagy a mérnöki területek. A vállalatok ezen a területen igyekeznek biztosra menni, és a nyári időszakra tervezett gyakornoki állásokat már most igyekeznek betölteni a legjobb elérhető jelöltekkel.
A KSH adatai szerint a 15-24 éves korosztályból foglalkoztatottak száma 2022 februárjában 270 ezer volt, közel 6 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ez ebben a körben 27,5 százalékos foglalkoztatási rátát jelent. A nyári hónapokra ennek a létszámnak a további növekedésére számíthatunk. A Trenkwalder által megkérdezett diákok motivációik között az anyagi függetlenség megteremtése mellett csaknem ugyanolyan fontos szempontnak tartják, hogy már a tanulmányaik során munkatapasztalatot szerezzenek: előbbi 70 százalékuk, utóbbi 51 százalékuk számára jelent fontos motivációt.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: diákmunka, iskolaszövetkezet, diákok adózása, NAV, diák, adózás, szja, bevallás
Kapcsolódó anyagok
- 2024.07.19 - Összeszedtük, hogyan adózik a diákmunka 2024-ben
- 2024.06.03 - 14 százalékkal kereshetnek többet idén nyáron a diákok
- 2023.07.28 - Fontos tudni, így adózik a diákmunka 2023-ban
- 2023.05.25 - Ennyivel nőtt a diákok órabére
- 2022.07.20 - Mennyiért találnak majd albérletet a diákok?
- 2022.07.01 - Hogyan adózik a diákmunka 2022-ben?
- 2022.05.25 - Ennyit kereshetnek most a diákok
- 2022.04.17 - Rengeteg fiatal akar külföldre menni
- 2022.01.12 - Visszaélhet a munkáltató a fiatalok adókedvezményével
- 2021.09.28 - Családi pótlék: most kell lépniük a továbbtanulók szüleinek
- 2021.07.07 - Még több támogatást adnak a diákmunkához
- 2021.06.03 - Így adózik a diákmunka 2021-ben
- 2021.06.03 - Mennyit lehet keresni idén diákmunkával?
- 2020.06.02 - 2020-ban így adózik a diákmunka
- 2020.06.02 - Ennyit kereshetsz idén a diákmunkával
- 2018.06.18 - Így adózik a diákmunka 2018-ban
További kapcsolódó anyagok