Örülhetnek is, sírhatnak is a befektetők

Ennyit hozott a pénzed 2017-ben

2018. január 8. Soha nem látott mélységbe süllyedő pénzpiaci hozamok sokkolták 2017-ben a megtakarítókat. A kockázatmentes befektetések az inflációt sem hozták, a pénzpiaci alapok még veszteséget is okoztak, ugyanakkor pezsgőt bonthatnak a hosszú kötvényalapokba fektetők. Ők voltak a tavalyi év nagy nyertesei.

Már 2017. elején látni lehetett, hogy a kockázatmentes befektetésekkel az inflációt sem hozzák majd a megtakarítások. Egy évvel ezelőtt a legjobb banki kamatajánlatok 0,5 százalék körül alakultak 12 hónapos lekötés esetén, ami a novemberi 2,5 százalékos és a decemberi hasonló mértékre várható inflációt nézve azt jelenti, hogy lekötött betétben nem őrizte meg a pénz a reálértékét. A kamatok 2017-ben tovább csökkentek, a legjobb ajánlatok között még mindig akad 0,5 százalékos, ugyanakkor 2018. végére már akár 3 százalék is lehet az infláció. Tehát biztosan nem éri meg most a megtakarítást bankban lekötni. 

Sokan már nem is bíbelődnek vele, döbbenetes mértékben nőtt a folyószámlán tartott pénz mennyisége. Míg bankban nagyjából ugyanannyit - 6350 milliárd forintot - tartottak a háztartások 2017. szeptember végén, mint 2016. decemberében, ennek már csak nem egészen egyharmadát kötötték le. A többi szó szerint parlagon hever, a banki nyereséget hizlalva. Nem csoda, hogy ilyen kamatkörnyezetben a készpénz is csúcsokat dönt; szeptember végén 3739 milliárd forint volt a háztartásoknál, ami az év eleje óta 200 milliárd forintos emelkedést jelent.  (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a korábbi hozamokat ott megtalálja.)



Az állampapír többet hozott, de nem eleget

Az inflációt közelítő, de annál azért kevesebbet fizető lakossági állampapírok vásárlása közben szintén rekordokat döntött. Ugyanis egy éve még 2,25 százalékot fizetett az állam a lakossági megtakarítóknak egy éves lekötésre, amiből még lejön a 15 százalékos kamatadó, tehát már csak nettó 1,9 százalék ütötte a befektetők markát. Ez ugyan jóval több, mint amit a bankbetét fizetett, de az infláció mértékét nem éri el. Vagyis állampapírban is csökkent a pénzünk reálértéke. Ha valaki több évre adta kölcsön a pénzét az államnak, csak akkor érhetett el 3 százalékos vagy kicsit ennél több kamatot is.

Ma azonban egyéves állampapírra csak 2 százalékos kamatot fizetnek, és csak a kétévesre adnak 2,5 százalékot. Ez pedig az előrejelzések szerint biztos reálérték-csökkenést jelent. 

Vannak veszteségek is

A pénzpiaci hozamok idén történelmi mélységbe süllyedtek. Az MNB mindent meg is tett azért , hogy ez bekövetkezzen, és a hosszútávú állampapírok hozamát is lejjebb vigye. A pénzpiaci alapokban megtakarítók jelentős része már nem egyszerűen arra panaszkodhat, hogy nem tartotta a vagyona a reálértékét, hanem veszteséget is elszenvedett. A legnagyobb alapok többsége már csak mínuszos hozamokat tud felmutatni (a részletes hozamok itt találhatóak). Érdemes megnézni, hogy egy évvel ezelőtt ezek közül még egy sem termelt veszteséget. A jövőben csak akkor számíthatnak ennél jobb eredményre, ha a pénzpiaci hozamok elindulnak felfelé.

A rövid kötvényalapok hozamai egy év alatt nagyjából feleződtek. Már csak mínusz 0,2 százalék és 2,2 százalék közé esnek az éves hozamok, míg 2016-ra még 1,1-4,5 százalék volt.

A nagy nyertesek a hosszú kötvényalapokban megtakarítók lettek. Az állampapírok hozamának esése jót tett ezeknek a befektetéseknek, és még a 2016-osnál is szebb hozamot termeltek. A legnagyobbak 4,4-7,7 százalék között hoztak a megtakarítóknak. 

A pénzpiaci és kötvényalapok 2017. december 29-i részletes hozamát itt találja.

A pénzpiaci és kötvényalapok egy évvel korábbi, 2016. december 30-i részletes hozamát itt találja.

 Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat! 
 

Alapok toplistája 2017. december 29-én 


MegnevezésHozamMegnevezésHozamMegnevezésHozam
Pénzpiaci12 hóRövid kötvény12 hóHosszú kötvény12 hó
Budapest Bonitas Likviditási0,50%OTP Optima B sorozat2,20%Erste XL Kötvény7,70%
CIB Hozamgarantált Betét Likviditási0,30%Concorde Rövid Kötvény2,00%MKB Állampapír7,30%
MKB Tőkevédett Likviditási0,10%Budapest Állampapír (A)1,70%OTP Maxima B6,40%
K&H Tőkevédett Likviditás-0,10%OTP Optima A1,70%Aegon Kötvény5,60%
Budapest Befektetési Kártya Tőkevédett-0,10%K&H Aranykosár1,20%Concorde Kötvény5,50%
CIB Pénzpiaci-0,10%Erste Nyíltvégű Kötv0,40%OTP Maxima A5,30%
Forrás: Azénpénzem.hu összeállítás a BAMOSZ adatai alapján.
Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők. 

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok