Ennyiért születnek magánklinikán a babák
2022. november 7. Míg tavaly tavasszal minden hatodik, év végére már minden ötödik csecsemő látta meg a napvilágot a fővárosban magánklinikán. Az idei számok további jelentős bővülést mutatnak. Körkép készült arról, hol mennyiért hány baba született.Elképesztő ütemben erősödnek a magánszülészetek, míg tavaly Budapesten minden ötödik baba magánklinikán jött a világra, az idei első félévben pedig már 2099 csecsemő született magánszülészeten – számolt be a weborvos.hu. Tavaly tavasszal még „csak” arról írhattunk, hogy a fővárosban minden hatodik baba magánklinikán látja meg a napvilágot.
Az idén először megjelenő „TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben” közelgő bemutatója előtt a kiadvány szerkesztői beszéltek a magánszülészet helyzetéről. Ezzel persze a héten megjelenő könyv is részletesen foglalkozik. A cikk szerint eddig a magánszülések számát csak a szolgáltatók kapacitása korlátozhatta, de 2021-2022-ben két új magánszülészet is elindult Budapesten. Négy budapesti központú és egy vidéki magánszülészet adatait, szolgáltatásait és árait nézték meg, amit a mellékelt táblázatban szedtünk csokorba.
Magánszülészeti babák és árak | |||
---|---|---|---|
Intézmény | Szülésszám 2021-ben | Szülési csomag millió Ft* | |
Alap | Exkluzív | ||
TritonLife Róbert Magánkórház | 1775 | 0,875 | 1,595 |
Maternity Magánklinika | 1479 | 1,1 | 6500 euró |
Duna Medical Center | 116 | 0,795 | 1,135 |
Dr. Rose Magánkórház | 79 (új) | 1,5 | 2,2 |
Medicover | n.a. (új) | 0,7 | 1,1 |
Da Vinci Magánklinika (Pécs) | 98 | 1,5 | – |
* általában még több (a két véglet közötti) csomag is van |
A többség budapesti magánintézményt választ, hiszen ide koncentrálódnak a szülészetek, vidéken mindössze Pécsen van lehetőség magánklinikán szülni. Mint a kutatásból kiderült, a válaszadók ötöde 50 kilométernél távolabbról érkezett a szülésre, 10 százalékuk 100 kilométernél messzebbről indult a magánkórházba, amikor eljött az idő. A többség, 61,4 százalék nem a választott magánintézményben vette igénybe a terhesgondozást, hanem más lehetőség után nézett: olcsóbb magánrendelésre vagy közfinanszírozott szakrendelésre ment.
Szerző: Azénpénzem/weborvos
Címkék: egészség, egészségügy, magánklinika, születés, csecsemő, szülés
Kapcsolódó anyagok
- 2023.06.05 - Gyógyszerek tűnhetnek el a patikákból a kormány miatt
- 2023.04.03 - Az orvosok több mint kétharmada kamarai tag marad
- 2023.02.08 - Ezért annyira beteg a magyar egészségügy
- 2023.02.05 - Fellázadnak a magyar orvosok?
- 2023.02.02 - Drágák a magánorvosok, de nem csak ez velük a baj
- 2022.12.28 - A számok igazolják: sikerült magánorvoshoz terelni a magyarokat
- 2022.12.19 - Megfúrják az állami fogászatot
- 2022.12.02 - Jókora bírságot ért a kamu tüdővitamin
- 2022.11.17 - Kidobhatják a kórházakból a krónikus betegeket
- 2022.11.04 - Teljes központosításra készül a kormány az egészségügyben
- 2022.11.03 - Óriásiak az országon belüli különbségek
- 2022.10.12 - Békésben a legnehezebb kórházba jutni
- 2022.10.05 - Már 687 háziorvos hiányzik a rendszerből
- 2022.06.02 - Nagy a bizonytalanság és a pénzhiány a kórházakban
- 2021.05.05 - Egyre több baba születik magánklinikán
További kapcsolódó anyagok