7-8 százalékos éves hozamot tehetnek zsebre
2019. július 12.
Kamatemelkedést és a rövid hozamok megugrását hozta a piacokra a szuperállampapír, ami elszívta a likviditást. A hosszú lejáratú állampapírnál ugyanakkor jelentős volt a hozamcsökkenés, ez pedig kifejezetten jót tett az ezekbe fektető kötvényalapoknak. A hosszú kötvényalapok így 7-8 százalékos éves hozamot tudnak felmutatni.
Júniusban ellentétesen mozogtak a rövid és a hosszú állampapírok hozamai. Az új kamatadómentes szuperállampapír megjelenése elszívta a likviditást a piacról. A lakosság a Magyar Állampapír Plusz vásárlását jelentős mértékben korábban kibocsátott lakossági állampapírok visszaváltásával finanszírozta. Az állampapírok nagy részét pedig nem a Magyar Államkincstár hálózatában, hanem a bankokon keresztül váltották vissza (mint korábban megírtuk, azért ezt nem mindig saját elhatározásból és önként tették meg).
A végeredmény mindenesetre az lett, hogy a bankok mérlegében lévő lakossági állampapír-állomány felduzzadt, ezzel együtt pedig a bankközi likviditás szűkült. Ennek pedig az lett a következménye, hogy megugrottak a kamatok, és a diszkont kincstárjegy hozamok is emelkedtek. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
A pénzpiaci alapok többsége mára a rövid kötvény alap kategóriába került. Mivel a kötvénypiacon a rövid lejáratú hozamok kis mértékben emelkedtek, így a rövid kötvény alapok árfolyama többnyire stagnált vagy kissé nőtt. Többségében némi hozamemelkedést tudtak felmutatni a befektetőknek. (A kötvényalapok legfrissebb hozamait itt találja.) A teljesítmény persze meglehetősen vegyes, hiszen itt vannak a korábbi pénzpiaci alapok is a maguk plusz nullás hozamaival, és korábbi rövid kötvény alapok a 2-3 százalékos éves hozamaikkal.
Igazán jól a hosszú kötvény alapok teljesítettek júniusban. A hosszú állampapírok hozamcsökkenése miatt ugyanis emelkedett az árfolyamuk, így ezek közül a legnagyobb alapok 7-8 százalékos éves hozamot tudnak már felmutatni.
Ez azt jelenti, hogy más befektetések átcsoportosításából fedezték a vásárlásaikat. Az MNB adatai szerint befektetési alapokból idén május végéig 55 milliárd forintot vett ki a lakosság, így május végén 3853 milliárd forintnyi befektetési jegy volt az embereknél. Ugyanakkor elképzelhető, hogy júniusban nagyobb összeg vándorolt az alapokból az állampapír felé. Hiszen az elmúlt évek slágerterméke, az ingatlanalap szabályozói beavatkozás miatt gyakorlatilag eltűnt a kínálatból.
A kötvényalapok 2019. július 11-i részletes hozamát itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, BAMOSZ, kötvényalap, pénzpiaci alap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír
Ennek örülhettek most a befektetők
Júniusban ellentétesen mozogtak a rövid és a hosszú állampapírok hozamai. Az új kamatadómentes szuperállampapír megjelenése elszívta a likviditást a piacról. A lakosság a Magyar Állampapír Plusz vásárlását jelentős mértékben korábban kibocsátott lakossági állampapírok visszaváltásával finanszírozta. Az állampapírok nagy részét pedig nem a Magyar Államkincstár hálózatában, hanem a bankokon keresztül váltották vissza (mint korábban megírtuk, azért ezt nem mindig saját elhatározásból és önként tették meg).
A végeredmény mindenesetre az lett, hogy a bankok mérlegében lévő lakossági állampapír-állomány felduzzadt, ezzel együtt pedig a bankközi likviditás szűkült. Ennek pedig az lett a következménye, hogy megugrottak a kamatok, és a diszkont kincstárjegy hozamok is emelkedtek. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
A hosszú papírokra a piaci folyamatok hatottak
A hosszabb lejáratú állampapírok esetében viszont jelentős, 20–30 bázispontos volt a hozamcsökkenés júniusban – írja az OTP Alapkezelő havi jelentésében. Ez a folyamat elsősorban az euró hozamgörbe mozgását követte, ami a romló növekedési kilátások és a lefelé mutató kockázatok miatt az Európai Központi Bank (EKB) további kamatcsökkentésének, illetve a monetáris lazításnak a lehetőségét tükrözi. A hosszú lejáratú magyar állampapírok teljesítményét reprezentáló MAX index júniusban 1,10 százalékot emelkedett.A pénzpiaci alapok többsége mára a rövid kötvény alap kategóriába került. Mivel a kötvénypiacon a rövid lejáratú hozamok kis mértékben emelkedtek, így a rövid kötvény alapok árfolyama többnyire stagnált vagy kissé nőtt. Többségében némi hozamemelkedést tudtak felmutatni a befektetőknek. (A kötvényalapok legfrissebb hozamait itt találja.) A teljesítmény persze meglehetősen vegyes, hiszen itt vannak a korábbi pénzpiaci alapok is a maguk plusz nullás hozamaival, és korábbi rövid kötvény alapok a 2-3 százalékos éves hozamaikkal.
Igazán jól a hosszú kötvény alapok teljesítettek júniusban. A hosszú állampapírok hozamcsökkenése miatt ugyanis emelkedett az árfolyamuk, így ezek közül a legnagyobb alapok 7-8 százalékos éves hozamot tudnak már felmutatni.
Elviszi a szuperállampapír a befektetéseket?
Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint a júniusban startolt szuperállampapírnak köszönhetően a lakosság rekord magas összegért, több mint 882 milliárd forintért vett állampapírt. Mint megírtuk, ennek jelentős részét már korábban lejárt állampapírokból vagy még le nem jártak visszaváltásából finanszírozta. Időközben az MNB adataiból az is kiderült, hogy hiába lett bombasiker a szuperállampapír, ennek ellenére tovább nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány. Vagyis egyelőre nem teljesült az MNB kívánsága, hogy a készpénzt fektessék be az emberek.Ez azt jelenti, hogy más befektetések átcsoportosításából fedezték a vásárlásaikat. Az MNB adatai szerint befektetési alapokból idén május végéig 55 milliárd forintot vett ki a lakosság, így május végén 3853 milliárd forintnyi befektetési jegy volt az embereknél. Ugyanakkor elképzelhető, hogy júniusban nagyobb összeg vándorolt az alapokból az állampapír felé. Hiszen az elmúlt évek slágerterméke, az ingatlanalap szabályozói beavatkozás miatt gyakorlatilag eltűnt a kínálatból.
A kötvényalapok 2019. július 11-i részletes hozamát itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, BAMOSZ, kötvényalap, pénzpiaci alap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír
Kapcsolódó anyagok
- 2021.08.13 - Kötvényalapok hozama 2021. július 30-án
- 2020.06.08 - Az optimista május itt nem hozott nyereséget
- 2020.01.17 - Ez is jó befektetés volt 2019-ben
- 2020.01.17 - Kötvényalapok hozama 2019. december 31-én
- 2019.12.13 - Van, ami az infláció többszörösét hozta
- 2019.12.13 - Kötvényalapok hozama 2019. december 12-én
- 2019.12.03 - Egyre népszerűbb ez a befektetés
- 2019.11.21 - Folytatódik a befektetések átrendeződése
- 2019.11.18 - Kötvényalapok hozama 2019. november 14-én
- 2019.11.18 - Jó lóra tett, aki ide fektette a pénzét
- 2019.10.18 - Ez hozott 10 százalékot egy év alatt
- 2019.10.18 - Kötvényalapok hozama 2019. október 17-én
- 2019.09.18 - Elszívta a pénzt a szuperállampapír
- 2019.09.13 - Kötvényalapok hozama 2019. szeptember 12-én
- 2019.09.13 - Van, ami többet hozott az állami cukorkánál
- 2019.09.12 - Nem jött be a kormány terve
- 2019.08.16 - Még több pénzt vitt el a szuperállampapír
- 2019.08.08 - Kötvényalapok hozama 2019. augusztus 7-én
- 2019.08.08 - Ezt a pénzt kár volt szuperállampapírba tenni
- 2019.08.01 - Kiderült, miből vettek szuperkötvényt az emberek
- 2019.07.17 - Betett a szuperállampapír a befektetési alapoknak
- 2019.07.12 - Kötvényalapok hozama 2019. július 11-én
- 2019.06.18 - Estek a piacok, ez apasztotta a vagyont
- 2019.06.07 - Kötvényalapok hozama 2019. június 6-án
- 2019.06.07 - Újabb felfordulás érkezett a piacra
- 2019.05.17 - Áprilisban még az ingatlanalapoknak állt a zászló
- 2019.05.10 - Kötvényalapok hozama 2019. május 9-én
- 2019.05.10 - Ez tett be a hozamoknak
- 2019.04.17 - A hozamok hizlalták a befektetéseket
- 2019.04.04 - Kötvényalapok hozama 2019. április 3-án
- 2019.04.04 - Saját magára is rálicitál az állam
- 2019.03.19 - Ezek a befektetések tűnnek el az EU miatt
- 2019.03.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2019. március 6-án
- 2019.03.07 - Mi lesz az ingatlanalapokkal?
- 2019.02.19 - Szétdúlta a piacot az uniós rendelet
- 2019.02.08 - Lőttek a rövid távú likviditáskezelésnek
- 2019.02.08 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2019. február 7-én
- 2019.01.21 - Az ingatlanalapok uralták a 2018-as esztendőt
- 2019.01.04 - Ennyit hozott tavaly a pénzünk
- 2019.01.04 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2018. végén
- 2018.12.19 - Így mozognak a befektetések
- 2018.12.07 - Kissé fellélegezhettek a befektetők
További kapcsolódó anyagok