Emelkedő rezsi is akad

2014. február 27. Kismértékben emelkedik az építőipari rezsióradíj az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) javaslata szerint. Az építtetőket azonban nem az a költségnövekedés fogja földhöz vágni.

A minimális rezsióradíj emelését javasolja az ÉVOSZ. Eszerint a közbeszerzésekben idén 2446 Ft/órára/fő minimális rezsiköltséghez kell mérni az ajánlatokat. Az emelést (ami számításunk szerint mindössze 2,6 százalékos) a garantált bérminimum változásával, a banki- és biztosítási költségek jelentős emelkedésével és az ügyviteli költségek növekedésével indokolják. Mint bejelentették, az Ágazati Párbeszéd Bizottság útján arra kérik a belügyminiszter, hogy hirdesse ki az új díjminimumot.

Tavaly április óta kormányrendelet szabályozza a közbeszerzési eljárások során az aránytalanul alacsony ár ajánlatkérői vizsgálatát. Ez egészült ki a kötelező minimális rezsióradíjjal, amit július 1-jétől vezették be. Korábban építőipari cégek sokszor kirívóan alacsony áron pályáztak egy-egy munkára. Ennek további következménye volt a feketemunka is, ami a tisztességes vállalkozások versenyhelyzetét rontotta.

A bevezetésekor a tavalyi év második felére meghatározott minimális rezsióradíj 2383 forint/óra/fő volt. Ez magában foglalta mindazokat a költségelemeket, melyek minimálisan szükségesek voltak egy építőipari vállalkozás jogszerű működéséhez, és tartalmazta minimálisan elvárt (az árbevétel arányában két százalékos) eredményt is. Azóta nem szerepelhet ennél alacsonyabb díj az ajánlatotokban, ami ilyen árat tartalmaz, aránytalanul alacsony árunak minősül. Az építőipari minimális rezsióradíj értéke a magánmegrendelői piacon is iránymutatóvá vált.


Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok