Egyetlen nap jogosultság is elég
Visszamenőleg is járhat a családi visszatérítés azoknak a szülőknek, akik felváltva gondozzák gyermeküket, ha a családi pótlék 50-50 százalékos folyósítására vonatkozó kérelmüket legkésőbb február 28-ig benyújtják a kormányhivatalhoz – hívta fel a figyelmet a PM. A szaktárca közleménye szerint, aki 2021-ben akár csak egy napig is jogosult volt a családi pótlékra, így a családi kedvezményre, az jogosult az adó-visszatérítésre is.
Nem véletlenül hangsúlyozták, hogy az „adó-visszatérítés szempontjából most különösen fontos lehet, hogy decemberre visszamenőleg is meg lehet állapítani családi pótlékot”. Hozzátették még: a hatóságok természetesen vizsgálják, hogy a felváltva gondozás saját háztartásban és a közös szülői felügyeleti jog ténylegesen fennáll-e.
A kérelmet a jelenleg családi pótlékban részesülő szülő lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, és csatolni kell a szülők közös nyilatkozatát, hogy a gyermek gondozásáról, neveléséről saját háztartásaikban felváltva gondoskodnak. Az eddig ellátásban nem részesülő szülőnek jeleznie kell még, hogy hova kéri a családi pótlék felének folyósítását.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: adó, szja, adóvisszatérítés, család, adóbevallás, PM, családi pótlék
Elvált? Így szerezheti mégis könnyedén vissza az adóját
2022. február 18. Az adóvisszatérítés újabb fontos határidejére hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM). Február 28-ig lehet kérelmezni a decemberi családi pótlék megosztását. Ezzel az elvált szülők is visszakaphatják befizetett éves adójukat.Visszamenőleg is járhat a családi visszatérítés azoknak a szülőknek, akik felváltva gondozzák gyermeküket, ha a családi pótlék 50-50 százalékos folyósítására vonatkozó kérelmüket legkésőbb február 28-ig benyújtják a kormányhivatalhoz – hívta fel a figyelmet a PM. A szaktárca közleménye szerint, aki 2021-ben akár csak egy napig is jogosult volt a családi pótlékra, így a családi kedvezményre, az jogosult az adó-visszatérítésre is.
Nem véletlenül hangsúlyozták, hogy az „adó-visszatérítés szempontjából most különösen fontos lehet, hogy decemberre visszamenőleg is meg lehet állapítani családi pótlékot”. Hozzátették még: a hatóságok természetesen vizsgálják, hogy a felváltva gondozás saját háztartásban és a közös szülői felügyeleti jog ténylegesen fennáll-e.
Azok a szülők, akik február 28-ig benyújtják a családi pótlék megosztására vonatkozó kérelmüket, szja-bevallásukban vehetik igénybe az adó-visszatérítést, amiben segít a NAV által készített bevallás-tervezet.
Jelenleg valamivel több mint 4500 olyan, felváltva gondozott gyermek van, akiknek a szülei megosztva kapják a családi pótlékot. 2020 októbere óta csaknem megduplázódott az érintettek száma. A szaktárca szerint még magasabb is lehetne. Sokan ugyanis nem tudják, mit kell tenniük ahhoz, hogy a családi adó-visszatérítést mindkét, külön élő szülő igénybe vehesse. Nem elegendő önmagában az, ha például a gyermek egy hétig az édesanyánál egy hétig az édesapjánál lakik. Ezt a tényt be is kell jelenteni a családtámogatási szervnél azért, hogy megtörténjen a családi pótlék megosztása. Ez feltétele annak, hogy ugyanarra a gyerekre mindketten igénybe vehessék az adó-visszatérítést. A kérelmet a jelenleg családi pótlékban részesülő szülő lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, és csatolni kell a szülők közös nyilatkozatát, hogy a gyermek gondozásáról, neveléséről saját háztartásaikban felváltva gondoskodnak. Az eddig ellátásban nem részesülő szülőnek jeleznie kell még, hogy hova kéri a családi pótlék felének folyósítását.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: adó, szja, adóvisszatérítés, család, adóbevallás, PM, családi pótlék
Kapcsolódó anyagok
- 2023.01.12 - Máris kopogtat az szja-bevallás
- 2022.08.23 - Hiába döntöttek a bíróságok, a kormányhivatalok kevesebb pénzt utalnak a kismamáknak
- 2022.03.04 - Az autósoknak fontos értesítés érkezik a NAV-tól
- 2022.02.17 - Nyugdíj is lehet az adó-visszatérítésből
- 2022.02.16 - Aki eddig nem kapott vissza adót, annak már csak a bevallás marad
- 2022.02.10 - Szja: március közepétől lehet visszaigényelni az adót
- 2022.02.07 - Így csoportosítja a kormány a pénzt a szegényebbektől a gazdagabbakhoz
- 2022.02.04 - Sokaknak óriási csalódást okozhat a gyerekesek szja-visszatérítése
- 2022.01.26 - Igenis, elviheti a végrehajtó az adó-visszatérítést!
További kapcsolódó anyagok