Az árfolyamgátasok jól jártak, de érthetően nagyon dühösek

Elszámolás: közelebb az igazsághoz?

Fotó: Azénpénzem
2015. május 13. Már kezdenek kiderülni a valóságos számok arról, az adósok hány százaléka is járhat jól az elszámolással. A devizahitelesek mindössze 51 százalékának csökken a törlesztője, majdnem mindegy negyedik adós kifejezetten többet fizet majd havonta. Egészen különleges az árfolyamgátasok helyzete. Mutatjuk a számokat, hogy ők mivel is szembesülhetnek most.

A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke az MTI tudósítása szerint a parlamentben. Mint kiderült: csökkenő terheket 51 százalék érzékelhet. Ebben az arányban nyilvánvalóan benne vannak azok az adósok is, akik legfeljebb néhány száz vagy ezer forinttal fizetnek kevesebbet a korábbinál (náluk öt százalék alatti a tehercsökkenés). Márpedig a hozzánk érkezett jelzések alapján sokan tartozhatnak ebbe a csoportba.

Az előbbi adatból nem nehéz kiszámolni, hogy 23 százalékra rúg azoknak az aránya, akik nagyobb terheket kénytelenek vállalni a korábbinál (érdemes visszaidézni, korábban milyen számok röpködtek). Rogán aligha nézett meg egyetlen elszámolási értesítőt is (az ő köreiben valószínűleg mindenki már a 180 forinton fixált árfolyamú végtörlesztés során megszabadult a hitelétől). Arról beszélt ugyanis, hogy a tőketartozás szinte minden esetben komolyan csökkent, már csak azért is, hiszen a forintosításnak köszönhetően ezek a devizahitelesek mentesültek a hitelek átváltási árfolyamánál 17 százalékkal drágább jelenlegi svájci frank árfolyam hatásától.

Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke – mint arról szintén az MTI számolt be – a parlamenti bizottság ülésén elmondta, hogy összesen 744 milliárd forintot kaptak vissza a devizahitelesek ebben az elszámolási időszakban. Ebből 181,3 milliárd forintot pedig kézhez is kaptak az érintettek (ennek azok örülhettek, akik már kifizették hitelüket. A fennmaradó 532,7 milliárd jóváírásból 390,5 milliárd forint a rendes, 142,2 milliárd forint a lejárt tartozásra jutott. A fennmaradó 30 milliárd az árfolyamgátas szerződések gyűjtőszámlákon lévő összegét csökkenti.
Az elszámolásokban pedig ez a lakáshitelesek esetében nem szerepelhet, hiszen a deviza jelzáloghitelek törlesztése 2015 januárjában már a forintosításhoz megállapított árfolyamon történt. Az adósok így a decemberi részletet hasonlíthatják az újhoz, a svájci jegybank árfolyamot elengedő lépésével egyáltalán nem szembesültek. A kormány nem volt eléggé résen, egy törvénymódosítással – az elszámolást érintő változtatás nemrégiben is került a parlamenthez – a rezsicsökkentéshez hasonló módon előírathatták volna, hogy a január 15-e utáni árfolyamot kell feltüntetni, és ahhoz mérni a változást. (Ezt viccnek szántuk – a szerk.) Az autóhitelesek viszont fokozottan érzik ezt a hatást. Nekik ugyanis az értesítőben az akkori nagyon magas (azóta némiképp konszolidálódó) árfolyamot tüntetik fel az új törlesztéshez.

Ezért tűntették el a gyűjtőhitelt!


Rogán hangsúlyozta, hogy a legnagyobb nyertesek az árfolyamgátasok (a korábbi időszakra ez valóban igaz). Azzal dicsekedett, hogy nekik eredetileg 172 ezer gyűjtőszámlájuk volt, amelyek közül 147 ezer megszűnt az elszámolás során, 25 ezer ügyfélnél pedig jelentősen csökkent a gyűjtőszámla összege. Részletesebben megnézve a számokat, ennek az adósok helyett az állam és a bankok örülhetnek. Mint a Portfolió hitelezési konferenciáján elhangzott: az árfolyamgát megszűnése 13-15 milliárdot hoz a bankoknak (megjegyezzük, körülbelül ugyanekkora tehertől mentesült az állam). A törvény szerint a jóváírást ugyanis először a gyűjtőhitel terhére kell elszámolni, a tőketartozás csak a maradékkal válhat kisebbé.

A mellékelt táblázatban jól látható, hogy ennek mi a hatása az adósság alakulására. A gyűjtőhitel kamata ugyanis a háromhavi pénzpiac kamatnak megfelelő (ami most 1,7 százalék), a „normál”, immáron fair hitelhez pedig a bankok akár még 4,5-6,5 százalékos felárat is felszámíthatnak. Az árfolyamgátasok azonban elsősorban nem ezért nézik döbbenten az egész folyamatot. Nagyon kevesen vannak ugyanis, akik annyira tudatosak, hogy még ezt a kamatkülönbséget is felmérjék. (Az a kevés gyűjtőhitel, ami maradt, az továbbra is kedvező módon kamatozik.)

Annál nagyobb gondot okoz, hogy mintha össze-vissza számolgatnának a bankok. Akad pénzintézet, amelyik feltünteti azt a havi részletet, amit valójában célszerű lenne vállalnia az adósnak (ez is pontosan érzékelhető a táblázatunkban szereplő számokból). Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ekkora terhet írnának elő. A törvény ugyanis ezt megtiltja nekik. Éppen ezért más pénzintézetek (tipikusan ide tartozik a Raiffeisen) egy fillér emelést nem jeleznek a törlesztőket részletező táblájukban. Ennek az eljárásnak a következménye viszont brutális. Az utolsó hónap tőketartozásaként ugyanis még 15 millió forintos összeget is láttunk.

A táblázatban szereplő adatok alapján ez nem meglepő. Hiszen még ha azzal is számolunk, hogy az árfolyamgát alá további három évig tartozik az adós (a szerződésekben öt év szerepel), akkor is jelentős summa később valamilyen módon kifizetendő tartozás halmozódik. A szabály az, hogy a 60 hónapos időszak után is csak 15 százalékkal emelkedhet a törlesztő – ha lehetséges (ezt így írja a jogszabály). A megugrást a futamidő növelésével kell elkerülni. Igen ám, de ahogy nyújtjuk a futamidőt, úgy nő hihetetlen dinamikával az az összeg, amit a hitelre végül ki kell az adósnak összesen fizetnie. (Találkoztunk 14 millió forint alatti kölcsönnel, ami végül az árfolyamgátas adósnak 55 milliójába kerül majd, ha időközben semmi sem változik.) A futamidő növelésének pedig gátat szab az életkor. Ez nagyon kemény korlát lehet, ha belegondolunk, hogy még 35 évre felvett kölcsön is akad.

Itt olvashat részleteket az elszámoltatásról és a forintosításról

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az 
azénpénzem facebook oldalát


Fontos számok az árfolyamgátasoknak

Havi törlesztő (ezer Ft/hó)Törlesztő valójában (ezer Ft/hó)*Különbözet 3 év alatt (ezer Ft)Gyűtőhitel kamata (ezer Ft)Maximális kamat (ezer Ft)**Teljes felgyűlő tartozás (millió Ft)
40576121929281,54
6085,591828913922,31
100142,5153048123213,85
* a forintosítási árfolyam alapján    ** a szabad felhasználású jelzáloghitelekre érvényes felárral      Forrás: azenpenzem.hu
Az egész kalkuláció a jelenlegi, a továbbiakban változatlannak vett pénzpiac kamattal készült


Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok