Sokan még mindig bíznak a bírósági eljárásokban

Elszámolás: augusztusra mindennek vége

2016. március 20. Az elszámolással kapcsolatos ellenőrzéseket májusra zárhatja le a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jogorvoslati lehetőségeket is figyelembe véve augusztus végéig fejeződhet be minden ügy – hangzott el a jegybank legfrissebb pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentését bemutató tájékoztatón. A perek is sorra zárulnak.

Az MNB másfél évet felölelő Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése cseppet sem meglepő módon sokat foglalkozik az elszámolással. A jelentés szerint a jegybank 2015 első negyedévétől az elszámolási folyamat lezárásáig 321 hitelezőnél indított témavizsgálatot. Ideiglenes intézkedést 104 alkalommal rendeltek el, 133 figyelmeztetést adtak ki, és 124,3 millió forint bírságot is kiszabtak (ebből majdnem százmillió a többszörös késés miatt a Banif Plust sújtotta – a bank végül a 2015 augusztusának végére ígért határidőt már valóban be is tudta tartani.).

A témavizsgálatokat – tudtuk meg – májusra zárhatja le a felügyeleti hatóság (a menetközben talált problémák kiküszöbölését célozták az ideiglenesnek nevezett intézkedések). A jogorvoslati lehetőségeket is figyelembe véve pedig augusztus végéig fejeződhet be minden ügy. Az MNB érzékelhetően elégedett az elszámolás eredményével.  (A most közzétett számokat táblázatban foglaltuk össze.)

Ezrével indultak az új perek


Mint Szabó József, a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ igazgatója a jelentést bemutató tájékoztatón elmondta: az elszámolásokkal kapcsolatban eligazítást kérve közel 30 ezer ügyfél kereste meg a jegybankot. Érdemi ügyintézés persze – a törvény előírásai alapján – csak a Pénzügyi Békéltető Testületnél (PBT) volt lehetséges. Ott végül 2015-ben mintegy 16 ezer panasz landolt.

Tavaly az utolsó két hónapban alaposan felpörgette a munkát a PBT (lásd korábbi cikkünket), de az adósok számára akár árnyalatnyi sikerrel járó ügyek aránya még csökkent is. A korábbi majdnem három százalékról (ami szintén nem túl sok) két százalék közelébe. Ha pedig azt nézzük, hogy valójában hány esetben javult valóban az adós helyzete, akkor legfeljebb egy százalékos arányról beszélhetünk. Ez – mint a legutóbbi jegybanki beszélgetésen is nyomatékosították – nem a PBT hibája. Az adósok lehetőségeit törvénnyel határolták be.
 
Ez egyébként látszik a bírósági ügyek alakulásán is. A PBT előtti panaszokból mintegy ezer kötött ki a bíróságokon, ahol időközben folytatódtak az elszámolás miatt leállított devizahiteles perek is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János a legutóbbi kormányinfón elmondta: újonnan összesen 4371 keresetet nyújtottak be a (volt) devizahitelesek. A mintegy nyolcezer folytatódó eljárásból pedig első fokon 3121, jogerősen pedig 363 fejeződött már be.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Az elszámolás néhány adata
HitelfajtaSzerződés
(ezer db)
Visszatérítés
(mrd Ft)
Egy szerződésre jutott (ezer Ft)Elszámolással megszűnt  (db)
Devizaalapú2 10073439366 196
Deviza12,38,368179
Forint3 20023,21325 387
Forrás: MNB


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok