Elstartolt az OTP a CSOK-kal, februártól utalja a támogatást
2016. január 7. Mától az OTP Bank teljeskörű szolgáltatást nyújt az új CSOK és az ahhoz kapcsolódó kedvezményes hitel iránt érdeklődő családok számára. Ezzel lehetővé válik, hogy a bank február elején már utalni is tudja a támogatásokat.Az OTP Bank január 7-től elsőként nyújt teljeskörű szolgáltatást az új CSOK és az ahhoz kapcsolódó kedvezményes hitel iránt érdeklődő családok számára – adta hírül a pénzintézet. A mai naptól az OTP Bank közel négyszáz fiókjában befogadja az új támogatás iránti igényléseket.
Az év első napjaiban csak tájékoztatást tudtunk adni az érdeklődőknek, de ma az érdemi ügyintézést, az igénylések befogadását és feldolgozását is megkezdtük. Ezzel lehetővé válik, hogy február elején már utalni is tudjuk az első támogatásokat - mondta el Kormos Zoltán, az OTP Bank lakáshitelezési igazgatója.
A tavaly év végén megjelent új szabályok alapján igényelhető, akár 10 millió forintos otthonteremtési támogatás és az ahhoz igénybe vehető 10 milliós kedvezményes hitel iránt az elmúlt napokban élénken érdeklődtek az ügyfelek az OTP Bank fiókjaiban. A bank számításai szerint minden eddig második CSOK-ot, és tízből hat kamattámogatott hitelt az OTP Banknál vettek föl a családok. Ezért arra számítanak, hogy az elsőként náluk elérhető új támogatások esetében is az OTP lesz az igénylők legfőbb partnere. Várakozásaik szerint 2016-ban a CSOK-ot igénybe vevő családok száma elérheti a több tízezret - válaszolta az MTI kérdésére Kormos Zoltán.
Mint megírtuk, korábban az FHB közzétette, hogy nála igényelhető az új lakást vásárló háromgyerekesek számára a „10+10 OTK”, vagyis a CSOK és a kedvezményes hitel. Több bank is jelezte: hamarosan jelentkezik a szolgáltatással. A K&H Bank az Azénpénzem.hu-nak elmondta: várhatóan 2016 január végétől nyújthatóak be az új feltételeknek megfelelő kérelmek, mind a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK és kedvezményes hitellehetőség), mind a K&H lakáscélú hitelek állami támogatással termékre a K&H Bankban.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrón eszik a bankok a CSOK-ot
Minden az új lakástámogatásról
Az otthonteremtési támogatások, a CSOK egyre bővülő részleteiről itt tájékozódhat
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: OTP, CSOK, szocpol, lakáshitel, kamattámogatás, kormány, FHB, K&H, támogatott lakáshitel
Kapcsolódó anyagok
- 2016.02.26 - Építkezne? Ezt jó ha tudja
- 2016.02.25 - A fővárosban a befektetők viszik a CSOK-ot
- 2016.02.07 - Most mit csináljanak a zéró számlások?
- 2016.01.21 - CSOK-ra hajtana? Jobb, ha még vár!
- 2016.01.20 - Már tavaly hatalmas lendületet vett az új szocpol
- 2016.01.11 - Ennyibe kerül a CSOK igénylése
- 2016.01.08 - Már árulják a CSOK-várományosok régi lakásukat
- 2016.01.07 - Jelentős változások a lakáshitelezésben
- 2016.01.07 - Cafeteria: mi a legjobb választás?
- 2016.01.05 - Forrón eszik a bankok a CSOK-ot
- 2016.01.04 - CSOK
- 2016.01.04 - Nagyobb lakást szeretne? Az állam is segít! (X)
- 2015.12.30 - Minden az új lakástámogatásról
- 2015.12.22 - Elégedett dolgozót akar? Adjon lakáshitel-cafeteriát!
- 2015.12.18 - Mi is ez a Lakáshitel-cafeteria és mire jó nekem?
- 2015.12.17 - Kétségbeesetten kapkod a kormány?
- 2015.10.15 - Ingyenes is lehet a lakáshitel!
További kapcsolódó anyagok