A cél a Genfi-tó népszerűségének elérése
2016. június 20.
A hétvégén „hivatalosan” is megkezdődött a balatoni szezon. Néhány felmérés és előrejelzés szerint a tó egyre népszerűbb, várhatóan özönlenek majd ide a hazai turisták. Röpke körképünk alapján a foci EB biztosan kedvező hatású, és sokat várnak a tóparti szolgáltatók az olimpiától is. Aggasztó jelek azért bőven akadnak.
Óriáskivetítőkkel, esetenként speciális kínálattal várta több balatoni település is a focirajongó turistákat. Az elmúlt hétvégén (legalábbis szombaton) bejönni látszottak a számítások, a magyar tenger partján valóban elég sok volt a vendég. A vasárnapi rosszabb időjárás viszont láthatóan megritkította sorokat, de sokan bíznak abban, hogy az idei évet fellendíti az olimpia, még akkor is, ha nem lenne felhőtlen a napsütés. Nem véletlenül mondták amúgy rendre minden évben a balatoni vendéglátósok, hogy a legnagyobb ellenségük az időjárás lehet.
Most már évek óta más jelentős gond is akad. Mint a KISOSZ Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete turisztikai szezonnyitó fórumán az MTI tudósítása szerint elhangzott: több mint háromezer dél-balatoni vendéglátóhely és kiskereskedelmi üzlet számára nagy gond a szakképzett munkaerő nyugatra vándorlása. A hirdetési portálokon körülnézve az idén is tömegével találtunk szezonális ajánlatokat, bár sokan inkább a helyi közvetlen megkeresésben hisznek. Szakácsokat, felszolgálókat, pultosokat és konyhai kisegítőket is keresnek a balatoni szolgáltatók.
Az ajánlott bérek viszont esetenként (nehéz tájékozódni, hiszen sokan csak a jelentkezőknek árulják el, mennyit is hajlandóak fizetni – és még ezt is kizárólag személyes találkozó után) nem igazán attraktívak. Van, ahol profi szakácsnak bruttó 300 ezret ajánlanak, bár másutt egy konyhalány is bruttó 200 ezret kaphat, ráadásul szálláslehetőséggel. A tóparti vállalkozók helyzetét nehezíti, hogy nem egyszer ausztriai és német vendéglátósok állásajánlatai is felbukkannak a magyarok mellett a hazai platformokon.
A rövid szezon, a munkaerőgondok miatt egyre gyakoribbnak tűnik, hogy feladják a vállalkozók. Bezárnak, a helyet megpróbálják eladni, kiadni vagy éppen váltani (lásd képeinket). A KISOSZ szerint könnyíteni kellene a vállalkozók terhein. A szezonnyitó rendezvényen Hetesi Gábor, az adóhivatal (NAV) somogyi igazgatóságának illetékes osztályvezetője legalább abban megnyugtatóan nyilatkozott, hogy mivel tavaly a nyugtaadás és a pénztárgépek ellenőrzése során feleannyi szabálytalanságot tapasztaltak, mint egy évvel korábban, ezen a nyáron várhatóan csökken a revizorok próbavásárlása.
A balatoni vendéglátósok azt panaszolják, hogy a hazai vendégek miatt nyomottan kell tartaniuk az árakat, a nyaralók viszont a drágaságot kifogásolják (ez bizonyítja, hogy a mennyi az ár kérdésre is attól függhet a válasz, melyik oldalról nézzük). Az előző évhez képest most hétvégén több helyen is határozott áremelkedést észleltünk. Legalábbis a különböző parti büfék, illetve éttermek egy-egy kiragadott ára alapján. A tavaly még 150 forintos palacsinta 160 forintba, a soproni korsó 380 forint helyett 460 forintba került. A nagy sajtos-tejfölös lángosért több helyen is 900 forint körüli összeget kell kiadni (tavaly ez inkább 800 forint volt).
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Balaton, vendéglátás, éttermek, állás, fizetés, árak
Ellentmondásos a balatoni szezon
Fotó: Latzer Anna
Óriáskivetítőkkel, esetenként speciális kínálattal várta több balatoni település is a focirajongó turistákat. Az elmúlt hétvégén (legalábbis szombaton) bejönni látszottak a számítások, a magyar tenger partján valóban elég sok volt a vendég. A vasárnapi rosszabb időjárás viszont láthatóan megritkította sorokat, de sokan bíznak abban, hogy az idei évet fellendíti az olimpia, még akkor is, ha nem lenne felhőtlen a napsütés. Nem véletlenül mondták amúgy rendre minden évben a balatoni vendéglátósok, hogy a legnagyobb ellenségük az időjárás lehet.
Most már évek óta más jelentős gond is akad. Mint a KISOSZ Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete turisztikai szezonnyitó fórumán az MTI tudósítása szerint elhangzott: több mint háromezer dél-balatoni vendéglátóhely és kiskereskedelmi üzlet számára nagy gond a szakképzett munkaerő nyugatra vándorlása. A hirdetési portálokon körülnézve az idén is tömegével találtunk szezonális ajánlatokat, bár sokan inkább a helyi közvetlen megkeresésben hisznek. Szakácsokat, felszolgálókat, pultosokat és konyhai kisegítőket is keresnek a balatoni szolgáltatók.
Kevesebb próbavásárlást végezhetnek a revizorok
Az ajánlott bérek viszont esetenként (nehéz tájékozódni, hiszen sokan csak a jelentkezőknek árulják el, mennyit is hajlandóak fizetni – és még ezt is kizárólag személyes találkozó után) nem igazán attraktívak. Van, ahol profi szakácsnak bruttó 300 ezret ajánlanak, bár másutt egy konyhalány is bruttó 200 ezret kaphat, ráadásul szálláslehetőséggel. A tóparti vállalkozók helyzetét nehezíti, hogy nem egyszer ausztriai és német vendéglátósok állásajánlatai is felbukkannak a magyarok mellett a hazai platformokon.
Az árak helyenként határozottan emelkedtek
Lelakatolva
Itt tavaly még egy, a bicikliseket extra ajánlattal váró étterem volt
Bizakodásban amúgy nincs hiány (legfeljebb, ha közvetlenül a vendéglátósokkal, parti kölcsönzőkkel beszélünk). A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Niklai Ákos az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az év első négy hónapjának forgalmi adatai és az előrejelzések szerint az idei nyári szezonban a Balaton lesz a magyarok legnépszerűbb úti célja. Azt szeretnék, hogy a magyar tenger elérje a Genfi-tó népszerűségét. Niklai úgy látja, hogy a korábbi augusztus helyett már áprilistól-októberig tart a szezon.A balatoni vendéglátósok azt panaszolják, hogy a hazai vendégek miatt nyomottan kell tartaniuk az árakat, a nyaralók viszont a drágaságot kifogásolják (ez bizonyítja, hogy a mennyi az ár kérdésre is attól függhet a válasz, melyik oldalról nézzük). Az előző évhez képest most hétvégén több helyen is határozott áremelkedést észleltünk. Legalábbis a különböző parti büfék, illetve éttermek egy-egy kiragadott ára alapján. A tavaly még 150 forintos palacsinta 160 forintba, a soproni korsó 380 forint helyett 460 forintba került. A nagy sajtos-tejfölös lángosért több helyen is 900 forint körüli összeget kell kiadni (tavaly ez inkább 800 forint volt).
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Balaton, vendéglátás, éttermek, állás, fizetés, árak
Kapcsolódó anyagok
- 2017.07.10 - Így fosztják ki a nyaralókat
- 2017.07.10 - Nézegessen balatoni ártáblákat!
- 2017.07.07 - Drasztikusan drágultak a balatoni strandok
- 2016.08.05 - Hosszú lesz az ide dinnyeszezon
- 2016.07.15 - A Balaton is az oktatás miatt szenvedhet majd
- 2016.07.01 - Mutatjuk a fizetős strandok árait a Balatonnál
- 2016.06.15 - Előrehozzák nyaralásukat a magyarok
- 2016.04.29 - Nyaralnál? Spanyolország és Görögország hamarosan megtelik
- 2016.03.17 - Egyre kevésbé találnak dolgozót a cégek
- 2016.02.28 - Kiket kapkodnak el a munkaerőpiacon?
- 2015.08.07 - Így nyaral a magyar
További kapcsolódó anyagok