Elkerüli-e Kína a japán tévutat?
Sanghaj
Fotó: clipart.com
Fotó: clipart.com
A kínai gazdaság kilábalása a Covid válságból jóval tovább húzódik, mint a fejlett gazdaságoké. Ennek oka egyrészt az, hogy a lezárások és azok feloldása a rendszer jellegéből adódóan sokkal autoriterebb volt, a kiszámíthatatlan döntések pedig alapvetően rázták szét a beszállítói láncokat és a logisztikai iparágat. Másrészt az epidémia okozta sokk éppen akkor érte az országot, amikor problémák mutatkoztak a gazdaság szerkezetében, így az egyébként is jelen levő strukturális egyensúlytalanságokra a lezárások csak ráerősítettek.
Kifulladó modell
A kínai gazdaságot az elmúlt évtizedekben az egekbe repítette a központi voluntarista iparpolitikai fejlesztés és az óriási mennyiségű olcsó munkaerő kombinációja, ennek révén a távol-keleti nagyhatalom öles léptekkel zárkózott a fejlett gazdaságokhoz. Az exportra épülő gazdasági fejlődés, amely újabb és újabb modernizációt követelt meg a termelésben, sikerrel lendítette ki a világ akkor legnépesebb országát a maoista idők örökségéből. Ennek a fejlődési pályának a révén mostanra a kínai gazdaság a világ egyik meghatározó termelési és fejlesztési-kutatási központjává vált. Éppen ezért a pekingi adatok immár óriási befolyással bírnak a világgazdaság számára, legyen az a nyersanyagpiac vagy az ipari termékek előállítása.És az adatok már egy jó ideje nem festenek rózsás képet. Ahogyan azt már egy éve megírtuk, a gyors felzárkózás következtében 17 ezer milliárd dollárosra hízott kínai gazdaság nemhogy a kétszámjegyű növekedésre nem képes immáron, de a hosszú távú célként kitűzött 5 százalékos évenkénti GDP növekedés se jön mindig össze. Az okok közt említhetjük egyrészt a bázis hatást: egy szegényebb ország, azaz alacsonyabb GDP, esetén egy új gyár termelésének megkezdése magasabb százalékos hatást fejt ki, miközben ugyanennek a gyárnak a felavatása egy gazdagabb országban már kisebb százalékos hatással bír. Másrészt a kínai termelési csodát tápláló rengeteg és olcsó munkaerő mítosza eltűnt, az ország demográfiai válságban van az előző évtizedek egygyermek politikája miatt, és a munkabérek is jelentősen emelkedtek több ázsiai országhoz képest. Már ezek a problémák is jelentősek, de az elemzők szerint a legkomolyabb gond magával a gazdasági növekedés szerkezetével van.
A klasszikus felfogás szerint egy ország gazdasága a következő elemek összeadásával számolható ki: a lakossági és vállalati fogyasztáshoz adjuk hozzá a szereplők beruházásainak értékét, tegyük hozzá a kormányzati költések értékét és igazítsuk ki végül az adatot az ország exportjának és importjának különbségével.
Eddig főleg a magán beruházások hajtották a kínai GDP adatot felfelé, legfőképp a termelési eszközök megújításába fektetett összegek, illetve az új lakások építésének költségei voltak jótékony hatással a növekedésre. Ezeket gyakran egy központi akarat igazgatta, az állam a magánberuházásokat is közvetett és közvetlen módon befolyásolta. Az eddig modell szerint az állam nagy erőkkel támogatta a beruházásokat, adókedvezmények, kedvezményes hitelek vagy akár kormányzati megrendelések révén, és minderre többek közt az erősen adóztatott bérjövedelmek, illetve a gyenge társadalombiztosítási kiadások jelentették a fedezetet. Bizonyos szint felett azonban ez a módszer már nem működik, hiszen eljutunk arra a pontra, amikor a modernizálható termelési eszközöket már modernizálták, az ebből szerezhető extra növekedést már megszerezték. Ebben a helyzetben a (relatíve friss és újabb) gyárak fejlesztésére költött pénz viszont már nem hoz akkora plusz hozadékot, mint korábban, ezért a beruházások megtérülése már lassul és a gazdaság egészét nem húzza magával úgy, mint korábban.Külön gond, hogy a fantasztikus felfutás időszakában elkövetett hibákat is most kell megfizetni, mint például a lakásépítésre nyakló nélkül elköltött milliárdokat: a kínai fejlesztők sorra szembesülnek azzal, hogy a kereslet nem növekszik úgy, mint régen, a kínálat viszont ezt nem vette figyelembe, így egész szellemvárosok jöttek létre, amelyeket felépítettek ugyan, de valós vásárló nincsen számukra. Hiába próbálkozik a kínai vezetés mindenféle eszközzel, hogy keresletet támasszon az ingatlanok iránt, mint például a kamatlábak csökkentése és már hasonló támogatások, elemzők szerint ettől nem várható a fölöslegesen megépített és még mindig épülő épületek sikeresen eladása. A Reuters elemzése szerint végeredményben az eddigi politika nyomán óriási túlkapacitás jött létre mind az infrastruktúra és a termelés területén, miközben fenntarthatatlan adóssághegyet vettek a kínaiak a nyakukba.
Modellváltás
A további növekedés feltétele lenne, hogy a kínai gazdaság is olyanná alakuljon át, mint a fejlett világoké, ahol a GDP-ben a fogyasztás és azon belül is a lakossági fogyasztás jelentős súllyal szerepel. A jelenlegi adatok szerint Kínában a lakossági fogyasztás alig 20 százalékát teszi ki a GDP-nek, ami szinte a fele a fejlett országok hasonló adatának. Ugyanekkor a beruházások sokkal magasabb arány képviselnek, mint az utolérni vágyott országok gazdaságában. Az irány tehát adott, a fogyasztás súlyát kellene növelni a beruházások kárára. Szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy ez egy hosszú és fájdalmas átállás: a hasonló gondokkal küzdő Japánnak ugyanis 17 évre volt szüksége, hogy 10 százalékponttal növelni tudja a fogyasztás súlyát a gazdaság egészében.Japán ugyanis egyfajta intő példa Kína számára: pozitív példa arra, hogy miként lehetett exportra építve gyors gazdasági növekedéssel utolérni az USA színvonalát, de egyben intő példa is arra, hogy a modell túl lassú változtatása esetén évtizedekig tartó stagnálás következhet. A távol-keleti szigetország a 90-es évek legeleje óta szenved attól, hogy nem tudja a belföldi lakossági fogyasztást eléggé növelni, az ipari export növekedése pedig nem végtelen, ezért a japán gazdaság immár két és fél évtizede nem növekszik szinte semmit, dacára a nullára lenyomott kamatoknak. Mivel a kínai vezetők eddig nem reagáltak megfelelő határozottsággal a szomszéd országhoz hasonló problémáikra, volt olyan elemző, aki egyenesen attól tart, hogy Kína „japánolódik”, azaz az elégtelen mértékű kis lépések sorozata nyomán egy tartósan stagnáló útra lép.
A közelmúltban azonban több olyan azonnali lépést is bejelentett a kínai vezetés, amelyekből arra lehet következtetni, hogy most már elfogadják a problémát és annak súlyosságát, és megpróbálják növelni a fogyasztást az országon belül. Legutóbb vasárnap ült össze a kormány, és ülésük után kiadott nyilatkozat szerint mindent meg fognak tenni azért, hogy megoldják a gazdasági gondokat és teljesítsék a terveiket. Múlt hét csütörtökön arról számolt be a sajtó, hogy a kínai központi bank csökkentette a kötelező tartalékolási rátáját és csökkentette kamatlábát, ezzel lehetővé téve, hogy a bankok könnyebben és olcsóbban adhassanak hitelt. Még fontosabb volt ennél is az a bejelentés, miszerint 1000 milliárd jüan értékben vesz fel az állam hitelt, hogy gazdaságélénkítő lépéseket finanszírozzon. Olyan programok indulnak például, amelyek a háztartási eszközök lecserélését fogják támogatni a lakosság számára, vagy a két- és több gyermekes családok számára adnak magasabb támogatást. Miközben még mindig megy pénz a nagy állami bankok megmentésére és az ingatlanszektor támogatására, de most már elmondhatjuk, hogy a fogyasztás fellendítésére is figyelmet fordít a politika.
A piaci hatás nem is maradt el, az elmúlt évek egyik legerősebb emelkedését produkálta mind a sanghaji mind a hongkongi tőzsde a közelmúltban. Az elmúlt 16 év legnagyobb emelkedését produkálták hétfőn az indexek, és a forgalom is a valaha volt legmagasabb értékét érte el. Ebből is látszik, hogy a befektetők most rohannak, nehogy kimaradjanak az emelkedésből mert most elhitték, hogy komoly változások jönnek a gazdaságpolitikában. Érdemes lesz figyelni, hogy tartós marad-e ez hit és a lelkesedés, mely jelenleg fűti a befektetőket.
Kínai tőzsdeindexek idei teljesítménye százalékban mérve
Forrás: Reuters.comSzerző: Szepesi László
Címkék: Kína, gazdaság, GDP, növekedés, ingatlanpiac, válság
