Eljárást indított az Oltóközponttal szemben a hatóság

2021. február 5. Fellépett a becsali maszkok ellen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), de a hatóság a Nemzetközi Oltóközponttal szemben is eljárást indított. A továbbiakban, ha szükségesnek látják, határozott fellépést ígérnek.

A Nemzetközi Oltóközpont már jó ideje azt ígéri, hogy az elsők között kaphatja meg a koronavírus elleni oltást, aki 5000 forint „előfoglalási” díjat fizet. Már erről szóló cikkünkben felhívtuk a figyelmet arra, hogy ez a cég a közhiedelemmel ellentétben nem állami, hanem magántársaság. Úgy tűnik, most az ITM is idejét találta annak, hogy ezért fel is lépjen.

Mint a tárca MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül: a fogyasztóvédelem már novemberben indított hatósági eljárást a vállalkozással szemben. A kormányhivatali határozat szerint a társaság megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, a „nemzetközi oltóközpont" kifejezés kizárólagos használatával azt a látszatot keltve, hogy összefüggésbe hozható állami szervvel. A hatósági kötelezés nyomán a vállalkozás a kifogásolt honlapon, logója alatt már feltünteti a „magánegészségügyi szolgáltató" feliratot. A vakcina előfoglalási aloldal tetején figyelmeztető szöveget helyeztek el, amelyből közvetlen link mutat az ingyenes kormányzati oltásregisztráció címére.

A fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kíséri a cég működését, a továbbiakban is célzottan vizsgálja, hogy képes lesz-e eleget tenni vállalásainak. A társaság az oltások elmaradása esetére 2021 végi határidővel ígéri az előfoglalási díj visszafizetését. A vakcina rendelkezésre állásának és felhasználási módjának szempontjait ezért a lezárult eljárásban érdemben még nem lehetett mérlegelni. A hatóság azonban határozottan fellép a céggel szemben, ha a jövőben újabb jogsértést tapasztalna - közölte az ITM.

Mint írták, egy másik vállalkozó áttetsző, légáteresztő anyagból készült „antimaszkokat" kínált honlapján. A webshop azoknak ajánlotta a hálós maszkokat, akiknek „elegük van a szájkosárból", arra bátorítva a reménybeli vásárlókat, hogy „nevessenek a világon". Az országos tisztifőorvos állásfoglalása szerint a termék alkalmatlan a járványügyi védekezésre. Az üzemeltető a hatósági eljárás nyomán elérhetetlenné tette a honlapot - közölte az ITM.

Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok