Elindult a Pénzsztár: közel háromezer diák versenyez
2014. október 10. Összesen 712 négyfős középiskolás csapat részvételével, október 9-én internetes selejtezővel indult el a legnagyobb országos pénzügyi-gazdasági vetélkedő, a PénzSztár. A december 11-éig tartó verseny témakörei felölelik a gazdaság és a pénzügyek valamennyi fontosabb területét. A győztes csapat tagjai száz-százezer forinttal és egy-egy okostelefonnal gazdagodnak.A Pénzsztár verseny – hasonlóan a tavalyihoz – az idén is az ország összes középiskolájának közel egyharmadát mozgatta meg, s emellett két határon túli magyarlakta településről is érkeztek jelentkezések – közölte a versenyt szervező TAS-11 Kft. ügyvezetője, Kerekes György a héten tartott sajtótájékoztatón. Az indulási szándékát jelző 712, egyenként négyfős csapat 207 magyarországi, egy zentai és egy székelyudvarhelyi középiskolából került ki. A legtöbb, 147 csapat budapesti, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 63-an regisztráltak. Ugyanazon iskolából a legtöbb csapatot a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola indítja, jutalmuk egy egyéves EcoSim üzleti szimulációs szoftverlicenc.
A verseny kedvező fogadtatása azt bizonyította, hogy a fiatalok részéről van igény és érdeklődés a pénzügyek iránt – hangsúlyozta a PénzSztár versenybizottságának elnöke, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. Sajnos a hazai középiskolákban jelenleg még viszonylag kevés olyan tanár van, aki kellő jártassággal tudja tanítani ezt az összetett tantárgyat, és a megfelelő tananyagok is csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre. A tantárgyra szánt alacsony óraszám szintén megnehezíti a szükséges ismeretek elsajátítását és gyakorlati adaptációját. Éppen ezért nagyon fontos a pénzügyi szakma, az üzleti szereplők hozzájárulása az oktatás támogatásához.
A tavalyihoz képest jelentősen kibővült szakértői testületben a gazdaság és a pénzügyek minden fontosabb területének szakértője képviselteti magát a támogató és a szakmai együttműködő szervezetek részéről egyaránt, és a munkában részt vesznek oktatási, képzési szakemberek is – mondta a PénzSztár szakértői testületének elnöke, Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Az idei versenyen szereplő témakörök lefedik a gazdaság és a pénzügyek minden fontosabb területét. Ezek: pénztörténet, gazdaságtörténet, költségvetés, uniós költségvetés, államháztartás, államadósság, állampapírok, pénzügyi intézményrendszer, bank, biztosítás, tőkepiac, tőzsde, diákhitel, lízing, alap- és vagyonkezelés, adózás, vállalati pénzügyek, kkv és vállalkozási ismeretek, gazdasági verseny, elszámolásforgalom, könyvvizsgálat, befektető- és intézményvédelem.
A kétfordulós, október 9-i és 16-i internetes előselejtezőn dől el, hogy területi alapon, Budapestről és a 19 megyéből melyik öt-öt – összesen száz – legjobb csapat kerül be a fővárosban és a megyeszékhelyeken október 30-án sorra kerülő selejtezőkbe. Az ott elért eredmények alapján 28 csapat mehet tovább a hét magyarországi régióban november 13-án lebonyolítandó, négy-négycsapatos regionális középdöntőbe: a budapesti és a megyei győztesek, illetve rajtuk kívül hat régióból az oda tartozó három-három megye legjobb második helyezettje, a közép-magyarországi régióból pedig a budapesti és a Pest megyei második helyezett. Innen a legjobb hét csapat jut tovább a november 26-ai budapesti, országos elődöntőbe, amelynek legjobb négy csapata mérkőzik meg a december 11-ei országos döntőben. Nemcsak a győztesek és felkészítő tanáraik részesülnek díjazásban, hanem a többi jól teljesítő csapatot és tanáraikat is értékes nyeremények várják, a versenyt támogató társaságok jóvoltából. (Az Azénpénzem.hu a verseny médiapartnere.)
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: középiskolások, pénzügyi ismeretek, verseny, PénzSztár
Kapcsolódó anyagok
- 2016.11.28 - Itt vannak a PénzSztár döntősei
- 2016.10.11 - Középiskolások figyelem! Ki tud többet a pénzügyekről?
- 2016.09.12 - Ismét jelentkezhetnek a középiskolások a pénzügyi versenyre
- 2015.12.07 - PénzSztár: megvan a négy legjobb csapat
- 2015.11.20 - PénzSztár: ezek a csapatok jutottak az elődöntőbe
- 2015.10.07 - PénzSztár: négyezer középiskolás versenyez
- 2015.09.10 - Érdekelnek a pénzügyek? Nevezz a PénzSztárra!
- 2014.12.13 - Budapesti csapat nyerte a PénzSztár versenyt
- 2014.09.27 - Középiskolások figyelem! Indul a PénzSztár verseny
- 2014.04.02 - Csütörtökönként online pénzügyi oktatás
- 2013.12.22 - Egri középiskolások nyerték a pénzügyi versenyt
További kapcsolódó anyagok