Elindult a Pénz7: százezer diák ismerkedik a pénzügyekkel

A Pénz7 megnyitója
2016. március 7. A mai nappal elindult a második Pénz7 programsorozat, amelynek keretében több mint 102 ezer diák ismerkedhet meg az őket is érintő hétköznapi pénzügyi témákkal. Tavaly a családi költségvetés, idén a megtakarítások és pénzügyi tervezés alapkérdései alkotják az ismeretanyag gerincét. A tananyagot négy korosztály – általános és középiskolások –- számára tapasztalt pedagóguscsapat fejlesztette ki.

Idén március 7–11. között tartják a Pénz7 programsorozatot, amelynek célja az általános és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása. Magyarország is csatlakozott az Európai Pénzhét (European Money Week) közel 30 országot átfogó kezdeményezéséhez. A hazánkban meghirdetett programra jelentkező általános és középiskolák diákjai egyedi fejlesztésű tananyagok segítségével szerezhetnek hasznos és gyakorlatorientált pénzügyi ismereteket.

A tavaly márciusban tartott Pénz7 volt az első ilyen tematikus hét az iskolákban, akkor a rendhagyó játékos osztályfőnöki órákon a családi költségvetés megértetése, az ehhez szükséges alapismeretek átadása volt a cél. Idén közel 800 iskola, mintegy 1500 pedagógusa csatlakozott a kezdeményezéshez, így több mint 102 ezer diák ismerkedhet meg az őket is érintő hétköznapi pénzügyi témákkal. Idén a megtakarítások és a pénzügyi tervezés alapkérdései alkotják az ismeretanyag gerincét. A tananyagot négy korosztály számára tapasztalt pedagóguscsapat fejlesztette ki, majd próbaórákon való tesztelés után beépítették a bankszektor szakértőinek gyakorlati észrevételeit és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakmai állásfoglalását is. A programhoz a pénzügyi szektorból 250 önkéntes banki szakember csatlakozott, akik az óravezető tanárokat segítve, a pénzügyi tudatosság nagyköveteiként viszik el az ismereteket az iskolákba. A Pénz7 a Magyar Bankszövetség és a Pénziránytű Alapítvány szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakmai támogatásával valósul meg.

A diákok és a pedagógusok egyaránt hatalmas érdeklődést mutattak – tavaly és idén is – a pénzügyi programhét eseményei iránt. A Pénz7 így igazolja annak az elgondolásnak a helyességét, hogy érdemes egy-egy kiemelt témával témahetek keretében színesíteni az iskolai képzési anyagokat. A külső, kompetens szakértők bevonása révén rá lehet irányítani a gyerekek figyelmét fontos, a mindennapi életben való magabiztosabb, jobb eligazodást segítő ismeretekre. Ezért szerepel az idei tanévben – a már visszatérő Pénz7 mellett – informatikai és környezettudatossági témahét is – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az EMMI miniszteri biztosa a Pénz7 megnyitóján. Hozzátette: rendeletben is megjelenik, hogy témahetekre jelentkezhetnek az iskolák.

 A Pénz7 programsorozatot vetélkedők és versenyek is kiegészítik, hogy játékos formában mutassanak utat a fiataloknak a pénz tudatos kezelésében. Lesz rajzpályázat általános iskolásoknak, meghirdetésre került egy országos osztálykirándulás-tervező pályázat és a BankVelem PénzOkos Kupa, amely egy pénzügyi tudásverseny ugyancsak általános iskolások részére. A középiskolások pénzügyi szabadulójátékban tehetik próbára tudásukat. Azok a szülők pedig, akik maguk is szívesen foglalkoznak a pénzügyi kultúra kérdéseivel, közösségi felületen zajló pénzügyi tudatossági kvízbe kapcsolódhatnak be. Mindezekről tájékoztatást kaphatnak a www.penz7.hu portálon a tanév hátralévő részében is.

Hogyan tanulhatnak a diákok?


A legkisebbek – egy klasszikust segítségül hívva – a tücsök és hangya meséjének rajzos-játékos feldolgozásával indítják a programot, és szólásmondásokkal, magyar pénzek képeivel, szójátékokkal színesítve járják körbe a takarékosság témáját.

Az ötödik-hatodik osztályosok a vágyaik és lehetőségeik között próbálhatnak egyensúlyt teremteni, kiszámolva például: hány csokiról kell lemondani egy horgászfelszerelés megszerzéséért. Így a pénzügyi tervezést, költségvetés-készítést a gyakorlatban kipróbálva ismerhetik fel a pénzügyi tudatosság, takarékosság jelentőségét.

A hetedik-nyolcadikosok is hasonló próbákon esnek át: eltérő pénzügyi személyiségtípusba tartozó diákok döntéseit értékelhetik, pénzügyi tervet készítenek egy vágyott kerékpár megszerzéséhez, egy nyári tábor megvalósításához. A tanulság megfogalmazása itt se maradhat el: miért is fontos takarékoskodni?

A középiskolások egy mindenkit érintő témát, a szalagavató előkészületeit élhetik most át a pénzügyi tervezés szemszögéből. Nyisson-e az osztály bankszámlát? Mennyiért kérjünk fel tánctanárt? Mennyiért béreljünk táncruhát? És a belépők ára? Lehet, hogy diákmunkára is szükség van a fedezet előteremtéséhez? Ezekre a kérdésekre keresnek együtt frappáns, megfontolt válaszokat.

A négy korosztálynak korosztályonként 3 óra (így összesen 12 óra) tananyagot fejlesztettek, amelyekből szabadon választhatnak a pedagógusok, sőt rugalmasan kezelhető, szabadon bővíthető is a tananyag a diákok sajátosságainak megfelelően.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok