Élelmiszerbotrány: folytatódnak a vizsgálatok
2017. május 30. Tovább vizsgálják, hogy a magyarok silányabb terméket kapnak-e a nyugatiaknál. Ezúttal söröket, üdítőket, grillező cuccokat, jégkrémeket, szószokat és önteteket vesznek górcső alá. Mint bejelentették: a helyzet megoldására a kormány már kidolgozott egy jogszabálytervezetet.A multik rosszabb minőségű termékeket szállítanak a magyar boltokba, mint Ausztriába – állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) még az év elején. Tavasszal azután közzétették az átfogó hatósági élelmiszerminőségi vizsgálatának részletes anyagát. Akkor csokorba szedtük a legérdekesebb megállapításokat. Megdöbbentő módon az összkép azt mutatta, hogy számos olyan cikk akadt, ami a magyar üzletekben jobb minőségű vagy ízletesebb volt a határon túlinál (az erről készített táblázatot itt találja).
Most – Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a köztévében bejelentette – újabb 30-35 termékre terjednek majd ki a kettős minőséget ellenőrző vizsgálatok. Ezek között lesznek sörök, üdítők, jégkrémek, grillezéshez használt termékek, szószok és salátaöntetek.
Zsigó hangsúlyozta: a vizsgálat során kiderülhet, hogy ennél a 30-35 termékpárnál előfordul-e az, hogy a multinacionális cégek más minőségben, más összetételben, más összetevőkből gyártanak Magyarországra, mint a nyugat-európai piacra. Az államtitkár az MTI tudósítása szerint beszámolt arról is, hogy a témában Pozsonyban tartanak konferenciát, ahol egyebek mellett a V4 országok képviselői mutatják be az európai biztosoknak, hogy az európai élelmiszerpiacon létezik a kettős minőség ügye.
A helyzet megoldására a kormány jogszabálytervezetet dolgozott ki, amely szerint, ha egy multinacionális cég Magyarországon és Nyugat-Európában is forgalmaz egy-egy terméket, de a két termék minőségében, összetevőiben eltér, azt a magyar vásárlók számára felirattal kell jelezni. Zsigó Róbert szerint az ügy megoldása az Európai Unió kezében van, jogilag az Európai Bizottság tud fellépni a jelenség ellen.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: kiskereskedelem, vásárlás, Nébih, vizsgálat, unió
Kapcsolódó anyagok
- 2021.05.31 - Ismét kiderült, a termékek harmada vacakabb itt, mint Nyugaton
- 2019.01.30 - Kiderült, tényleg vackokat adnak el itt a multik
- 2018.04.26 - Vacakabbat hoznak ide a multik? Most majd kiderül
- 2017.09.06 - Bezárt vágóhíd: derékig jártak a csirketetemekben
- 2017.09.06 - Egyre több pénzt viszünk külföldre
- 2017.08.08 - A külföldi jobb? Itt a nyári tesz eredménye!
- 2017.08.03 - Borzalmas pékségben készült kenyeret árultak
- 2017.07.28 - Vigyázat, durva károkozót hozhatunk át a határon!
- 2017.06.20 - Ne csodálkozz, ha sótlan lesz a kenyér!
- 2017.05.02 - Elképesztő, hogy miket eszünk meg!
- 2017.04.15 - A csokinyuszitól a macskakajáig
- 2017.04.05 - Coca-Cola: innen terítik a világban a legtöbbet
- 2017.03.31 - Élelmiszerbotrány: összeszedtünk minden részletet
- 2017.03.09 - Mutatjuk, hol milyen tészta bukott meg a Nébih tesztjén
- 2017.02.20 - Bolti árak itthon és Ausztriában
- 2017.02.20 - Élelmiszerbotrány: megnéztük, tényleg olcsóbb sok osztrák ár!
- 2017.02.19 - Reagáltak a levacakozott élelmiszerekre a gyártók
- 2017.02.16 - Jöhet a kiskereskedelmi intézkedéscsomag?
- 2017.02.16 - Vacakabb ételeket, italokat kapnak a magyarok
További kapcsolódó anyagok