Kedvezmények ötvenen túl a Budapest Banknál
2013. augusztus 9.
Az utóbbi hetekben több tragikus esemény is a lakásbiztosításra irányította a figyelmet. Érdemes felülvizsgálni a régebben kötött szerződéseket, és nem árt a korábbi tapasztalatok alapján kialakult tévhitektől is megszabadulni. Ilyen, hogy az új biztosítás drágább és nem érdemes a bankoknál az otthon védelmére szerződni.
Az óbudai gázrobbanás (képünk) ismét ráirányította a figyelmet a lakásbiztosítás szükségességére. A pokoli forróságban egyébként több lakástűz is történt. Csillaghegyen egy hatlakásos ház égett ki. Az Aegon arról tájékoztatott, hogy előzetes becslése szerint a két társasház esetében a kárkifizetés nagyságrendje összesen elérheti a félmilliárd forintot. A Generali hat eset 25 károsultjának 130 millió forintot téríthet. A biztosítók nemcsak az épületben és a lakásokban keletkezett károkra fizetnek, megtéríthetik például a biztosítottak utcán parkoló gépjárműveiben keletkezett károkat is. Persze, ha a biztosítás erre is kiterjed.
Tapasztalataink szerint azoknál a régi biztosításoknál, amelyekkel nem foglalkoznak, más gondok is akadnak. Alaposan leromlott ugyanis ezek ár-értékaránya is. Az elmúlt években ugyanis az élesedő verseny következtében számos olyan új, összetett lakásbiztosítás is megjelent, amely a korábbi konstrukcióknál jóval szélesebb körű fedezetet (például baleset- és felelősségbiztosítások, új lopáskár-elemek) kínálnak. Alacsonyabb áron. A szélesedő paletta miatt nagyon jó kezdeményezés, hogy a Mabisz összehasonlíthatóvá teszi majd az ajánlatokat.
Nemcsak az a tévhit dől egyébként meg, hogy a korábbi biztosítás olcsóbb, hanem a bankok megítélésén is változtatni kell ezen a téren. A lakáshitelezési boom idején nem egyszer hallhattunk olyan panaszokat, hogy a kölcsönt folyósító bank nem éppen kedvező lakásbiztosításra „beszélte rá” (valójában kényszerítette) ügyfelét. Mostanra azonban nem csak utasbiztosítást, hanem lakásbiztosítást is érdemes lehet bankban kötni.
Például a Budapest Bankban (BB) több olyan biztosítás is köthető, amelyek igen kedvező áron speciális fedezeteket és több egyedi szolgáltatást nyújtanak. A bankfiókokban háromféle csomag (Mini, Alap, Plusz) közül lehet választani, de a bank gondolt azokra az ügyfelekre is, akik társasházi biztosítással rendelkeznek: az ingóság biztosítás nekik nyújt fedezetet a háztartási értékekre elemi károk, illetve betöréses lopás esetén. Ebbe a csomagba is bekerült a fagyasztott élelmiszer, a magával vitt ingóság és a kiemelkedő összegű felelősségbiztosítás. Különlegesség még, hogy az ötven év feletti ügyfelek további kedvezményt kapnak. Számításaink szerint nekik a díj mintegy ötödét engedi el a bank.
Címkék: lakásbiztosítás, alulbiztosítottság, fedezet, Aegon, Generali, Genertel, Budapest Bank, OTP, Groupama-Garancia
Eléggé védett a lakásod?
Csak a lakás helye maradt meg
Fotó: www.langlovagok.hu

Azt, hogy a Budapest Bank mennyire kedvező díjat kínál, a mellékelt táblázatból is jól látszik. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a különböző online alkuszoknál a jelzettnél kedvezőbb ár is elérhető Az OTP-vel partneri viszonyban levő Groupama-Garancia honlapján közvetlenül pedig minden lehetséges kedvezményt igénybe véve 17,5 ezer forintos díjat kalkuláltunk. Választás előtt azonban mindig hasonlítsuk össze a biztosítók által kínált fedezeteket és limiteket, nehogy egy váratlan káreseménykor szembesüljünk azzal, hogy nem megfelelő biztosítást választottunk. Szerkesztőségünk összehasonlítása alapján a Budapest Bank szolgáltatása ebben is kiemelkedő.
Magyarországon pedig a környező államokhoz képest nagyon jók a lakásbiztosítási arányok, de a fedezettség (mikor mire mennyit fizet a biztosító) terén már közel sem ennyire jó a helyzet. A balkáni régióban gyakorlatilag alig van biztosított lakás (Szerbiában 10, Bulgáriában 7 százalékos a penetráció), Magyarországon viszont a háztartások 72 százaléka rendelkezik ilyen védelemmel – állapította meg a Genertel. A társaság felmérése viszont arra is rámutatott, hogy a hazai lakásbiztosítások 53 százalékát öt évnél régebben kötötték, 42 százalékuk esetében pedig nem éltek rendszeresen a biztosító által felkínált értékkövetéssel. Ez azt jelenti, hogy kár esetén a biztosító csak értéken alul tud téríteni. Becslések szerint a lakásbiztosítások 10-15 százaléka nem fedezné a károkat, ha újjá kellene építeni az ingatlant.Az új biztosítás sokszor nem csak jobb, olcsóbb is
Tapasztalataink szerint azoknál a régi biztosításoknál, amelyekkel nem foglalkoznak, más gondok is akadnak. Alaposan leromlott ugyanis ezek ár-értékaránya is. Az elmúlt években ugyanis az élesedő verseny következtében számos olyan új, összetett lakásbiztosítás is megjelent, amely a korábbi konstrukcióknál jóval szélesebb körű fedezetet (például baleset- és felelősségbiztosítások, új lopáskár-elemek) kínálnak. Alacsonyabb áron. A szélesedő paletta miatt nagyon jó kezdeményezés, hogy a Mabisz összehasonlíthatóvá teszi majd az ajánlatokat.
Nemcsak az a tévhit dől egyébként meg, hogy a korábbi biztosítás olcsóbb, hanem a bankok megítélésén is változtatni kell ezen a téren. A lakáshitelezési boom idején nem egyszer hallhattunk olyan panaszokat, hogy a kölcsönt folyósító bank nem éppen kedvező lakásbiztosításra „beszélte rá” (valójában kényszerítette) ügyfelét. Mostanra azonban nem csak utasbiztosítást, hanem lakásbiztosítást is érdemes lehet bankban kötni.
Például a Budapest Bankban (BB) több olyan biztosítás is köthető, amelyek igen kedvező áron speciális fedezeteket és több egyedi szolgáltatást nyújtanak. A bankfiókokban háromféle csomag (Mini, Alap, Plusz) közül lehet választani, de a bank gondolt azokra az ügyfelekre is, akik társasházi biztosítással rendelkeznek: az ingóság biztosítás nekik nyújt fedezetet a háztartási értékekre elemi károk, illetve betöréses lopás esetén. Ebbe a csomagba is bekerült a fagyasztott élelmiszer, a magával vitt ingóság és a kiemelkedő összegű felelősségbiztosítás. Különlegesség még, hogy az ötven év feletti ügyfelek további kedvezményt kapnak. Számításaink szerint nekik a díj mintegy ötödét engedi el a bank.
Néhány lakásbiztosítási díj (forint/év)
Fővárosi társasházi 65 nm-es lakás | Vidéki 110 nm-es ház | ||
---|---|---|---|
BB* | 21804 | BB* | 18048 |
MKB | 23376 | QBE Atlasz | 23908 |
Groupama-Garancia | 24116 | MKB | 24332 |
QBE Atlasz | 26336 | Groupama-Garancia | 28332 |
Aegon | 28836 | Aegon | 28776 |
* az Alap csomag ötven feletti ügyfeleknek, a többi ár extra kedvezmények nélküli |
Címkék: lakásbiztosítás, alulbiztosítottság, fedezet, Aegon, Generali, Genertel, Budapest Bank, OTP, Groupama-Garancia
Kapcsolódó anyagok
- 2015.06.11 - 320 milliós kárt okozott a keddi vihar
- 2013.11.14 - Tévhitek a lakásbiztosításokról
- 2013.10.31 - Hosszú hétvége: jönnek a betörők
- 2013.10.31 - Ezért jó a fapados biztosítás
- 2013.10.14 - Mennyit fizet a biztosító baj esetén?
- 2013.07.08 - Behajtót küld a nyakunkra a biztosító
- 2013.05.12 - Vészhelyzet? Itt a segítség!
- 2013.04.22 - Önrésszel spórolhat a lakásbiztosításon
- 2013.04.19 - Elkezdődhet a lakásbiztosítások összehasonlítása
- 2013.04.03 - Lakásbiztosítás: ne veszíts milliókat!
- 2013.03.14 - Így lehet olcsóbb a lakásbiztosítás
- 2012.10.24 - Védett a lakásod? Lehet, hogy tévedsz!
További kapcsolódó anyagok