Elcsípte a vagyonkimentő végelszámolót a NAV
2023. augusztus 24. A gazdasági életből távozó vállalkozásokat következetesen ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így került a látókörébe az a mezőgazdasági vállalkozás is, amelynél először végelszámolás, majd felszámolás zajlott. Mint kiderítették, 74 millió forintot tűntettek el a hitelezők elől.Az adóhatósági ellenőrzés a vállalkozás felszámolásának kezdetén indult, és a korábbi tevékenységre, így a végelszámolásra is vonatkozott. A felszámolásra azért került sor, mert a kijelölt végelszámoló szerint a vállalkozásnak nem volt elegendő vagyona ahhoz, hogy hitelezőit kifizethesse.
A revízió több szabálytalanságot is feltárt. Elsőként azt, hogy a végelszámoló több tízmillió forint értékű terméket selejtezett le szavatossági hiba miatt, miközben ezeket a termékeket közvetlenül a végelszámolás előtt szerezte be. Emellett a vállalkozás papíron tárolt terményéből több tonnányi hiányzott, amit a végelszámoló selejtezési jegyzőkönyvvel igyekezett leplezni. Egyértelművé vált, hogy a hiányzó árut számla nélkül eladták a végelszámoláskor, és a bevételt eltüntették a hitelezők elől. Az ellenőrzés arra is rávilágított, hogy a felszámoló azonos a korábbi végelszámolóval.
A revízió megállapításai alapján a NAV a végelszámoló, egyben felszámoló felmentését kérte a bíróságnál, és az okozott 74 millió forint kár megtérítésére pert indított ellene. A bíróság megállapította, hogy mint a hitelezői érdekek őrének, felelnie kell a szabályok megsértéséből bekövetkezett kárért. Tekintve, hogy a felszámoló szervezetek tekintélyes felelősségbiztosítással rendelkeznek, a csalárd módon okozott kár megtérítése nem jelent nehézséget.
Szerző: BVJ
Címkék: adó, ellenőrzés, NAV, felszámoló, végelszámoló, vagyonkimentés
Kapcsolódó anyagok
- 2024.06.06 - 18 milliót szedett be tippekért feketén
- 2024.04.17 - Nyolcvanmilliós bevételt titkolt el, az online piactéren bukott le
- 2024.02.26 - Lecsapott a pálinkafőzdékre a NAV
- 2024.01.04 - A TikTok-hirdetéseket is szemmel tartja a NAV
- 2023.09.01 - A vízfogyasztás buktatta le a munkásszállót
- 2023.08.22 - Felszámolási hullám öntötte el a gazdaságot
- 2023.08.22 - Revolut-számlákat is inkasszál a NAV
- 2023.08.16 - Vendéglátóhelyeket ellenőriz a Balatonnál az adóhatóság
- 2023.07.19 - Egy teljes áruház működhetett feketén
- 2023.07.13 - A virtuális piactérben már jobban fülön csíphetők az ügyeskedők
- 2023.05.30 - Nem futhatnak már el a cégvagyonnal a vállalkozók?
További kapcsolódó anyagok