Egyszeri támogatás kapnak a fodrászok, színészek, idegenvezetők
2021. június 8. A garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).Az ITM államtitkára, Schanda Tamás az MTI tudósítása szerint közleményben tudatta: a kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra. A veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak.
Az egyszeri támogatás az ITM szerint mintegy 100-120 ezer érintett, mások mellett például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyítheti meg az újraindulást. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.
Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: koronavírus, járvány, támogatás, bértámogatás, ITM
Kapcsolódó anyagok
- 2021.09.06 - Sokan nem kérték még az önfoglalkoztatók támogatását
- 2021.07.02 - Szombaton már nem kötelező a maszkviselés
- 2021.07.01 - Mennyit keres valójában az átlagmagyar?
- 2021.06.15 - Átverés az önfoglalkoztatók állami támogatása?
- 2021.03.18 - Mutatjuk, kinek nem kell márciusban katát fizetni
- 2021.03.09 - Ugrott a távmunkások száma, de bőven akadnak gondok
- 2021.03.02 - Nagyvállalatok is kérhetik a falusi kisboltos támogatást
- 2021.02.23 - Összeszedtünk minden részletet az újraindítási gyorskölcsönről
- 2021.01.08 - Így zsákmányolják ki a dolgozókat a koronavírus alatt
- 2021.01.06 - Több munkahelyet menthetett volna meg a kormány, ha akar
- 2020.12.19 - Gazdaságvédelmi intézkedés, vagy a kudarc nyílt beismerése?
- 2020.11.02 - Koronavírusos lett a magyar munkaerőpiac
- 2020.09.14 - Nálunk megszűnt, de a régióban tovább él a munkahelyvédelmi bértámogatás
- 2020.08.25 - 60-70 ezerrel többen dolgozhattak júliusban
- 2020.04.20 - Máris változtattak a bértámogatáson
- 2020.04.14 - Mindjárt pályázható a bértámogatás
További kapcsolódó anyagok